Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2022-02-24 02:46

Egy megbélyegzett család tanúságtétele

|

Az idősebb kitelepítettek ma is példaként állnak előttem, mert meg tudták őrizni emberi méltóságukat, mozgósítani tudták lelki tartalékjaikat, és át is tudtak adni belőle a csüggedőknek.

A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2022. febr. 25-én a Gulag Alapítvány szakmai konferenciáját Családtörténetek a Gulag és a Vörös Csillag árnyékában alcímmel rendezték. Hogyan érintette ez a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának, gróf Széchényi Ferencnek leszármazottjait? Az egyéni, családi sorsokból hogyan tevődött össze egy nemzet történelme, és ez helyi érdekeltségű maradt-e, vagy hatással volt és van-e az adott a földrajzi határokon kívüli világra is?


Széchenyi Kinga, Széchényi Ferenc leszármazottjaként kislányként nagymamájával, édesanyjával és Erzsébet ikertestvérével szenvedő és hiteles tanúja ennek az időszaknak. Megbélyegzettek címmel két kiadásban is megjelent könyvében (2008, 2015) saját családján kívül nemcsak a budapestieknek kálváriáját írta meg hiteles levéltári források alapján, hanem áttekintette mind az anyaországi, mind az erdélyi kitelepítések folyamatát. Könyvének második kiadásáról ismertetés itt olvasható a Széchenyi Fórumban (2016. 05. 24.).

Személyes emlékeiről és életútjáról is beszélt a kötettel kapcsolatban Csermák Zoltánnak az Élet és Tudományban (2017/41. sz. 286-288.) A kőteleki kitelepítés idejéből Nagymama szignóval közölt az interjú egy kedves rajzot, egy falusi, hátsó udvari kis házról. A kép és a mögötte lévő valóság között óriási az ellentmondás. Nem falusi nyaralás megörökítése ez, hanem a kitelepítettek kemény, megalázó, küzdelmes és reménytelennek tűnő életét emelkedett gondolkodással viselő idős asszony lelki erejének bizonyítéka. (Az interjú olvasható a Széchenyi Fórumban is.)

A kitelepítettek sorsában ennek a magatartásnak is emléket kívánt állítani Széchenyi Kinga. „Az idősebb kitelepítettek ma is példaként állnak előttem, mert meg tudták őrizni emberi méltóságukat, mozgósítani tudták lelki tartalékjaikat, és át is tudtak adni belőle a csüggedőknek.” (Megbélyegzettek 2015. 302.old.) Meggyőződése, hogy „a társadalom és az utókor miatt fontos feladatunk az emlékezés, az események, tények feltárása…” (Megbélyegzettek 2015. 19. old.) Ezért könyve megjelenése után számos előadást tartott a témáról nemcsak itthon, hanem Amerikában is. Megtapasztalta, amit egyik sorstársa fogalmazott meg: „Amerikában nem is értették, ha a kitelepítést említettem.” (Novák Ferenc visszaemlékezése (Megbélyegzettek 2015. 431. old.) Ennek a teljes tudatlanságnak az eloszlatásában van nagy jelentősége annak, hogy a magyar nyelvű kötet második kiadása megjelent angolul is. (Stigmatized. Helena History Press. USA, 2016.)


Széchényi Ferenc leszármazottjai közül szintén megbélyegzettként élte gyerekkorát az 50’-es években Széchényi Kálmán. Ma már unokáival rendszeresen hazalátogat, akik most anyanyelvükön, németül is megismerhetik a nagyapa gyerekkorát. Nemcsak nagyszülői visszaemlékezésként, hanem az emlékek tényekkel való hitelesítéséül lefordította Széchenyi Kinga könyvének első felét.

Fia, Széchényi Dénes nemcsak a kötet szerkesztője, hanem a második rész fordítója is volt az angol kiadás alapján. A kötet 2021. végén jelent meg Klassenfeinde. Die Geschichte der Deportation in Ungarn während der kommunistischen Schrekensherrschaft címen a Seubert Verlag (Marktoberdorf, BRD) kiadásában. Ezzel unokáival nemcsak nagyapai családtörténetet ismertetett meg, hanem kommunista eszmék olyan megvalósításával szembesíti a német nyelvterület olvasóit, amelyről fogalmuk sincs.

 

Széchenyi Kinga tényfeltáró kötetének angol és német anyanyelvű olvasói a magyar gyökerekkel rendelkező családok leszármazottjaival együtt szembesülhetnek mit jelentett igazi kommunista diktatúrában, törvényen kívül élni. Elgondolkodhatnánk azonban mi is, hogy igazán ismerjük-e a szólamokon túli valóságot a kommunista diktatúráról, és főképpen felismerjük-e azokat az általános tendenciákat, amik a mindenkori ideológiai diktatúrák fizikailag-lelkileg emberpusztító és embernyomorító tevékenységéhez vezetnek?

Körmendy Kinga






Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Egy megbélyegzett család tanúságtétele »
  • Megjelent egy újabb CD gróf Széchényi Imre zongoraműveiből »
  • A Magyar Páneurópa Unió könyvbemutatója »
  • Széchényi zenék a Bartókon »
  • A magyar nyelv és nemzeti jövő »
  • Széchenyi máig érvényes Hitele »
  • Minden ember szereti az igazságot »
  • Széchenyi válogatott levelei »
  • Karácsonyra ajánlom »
  • A cenki István-nap »
  • Széchenyi-irodalom »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Könyvbemutató: Széchenyi István válogatott levelei

    A könyv címe: „Ezt köztünk! Isten áldja!” Alcím: Széchenyi István válogatott levelei. A kötetet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet gondozásában jelent meg, 584 oldal terjedelemben és 260 levél közreadásával. A könyvbemutató 2014. december 10-én volt az MTA kupolatermében.