Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2013-11-26 14:21

Karácsonyra ajánlom

|

Ha valami mély benyomást tesz rám, hosszú évek múlva is felelevenedik az élmény, ha a legkisebb utalás is emlékeztetett rá. Így jártam a Bánhegyi Ferenc név olvasata után.
Megjelent előttem a legszebb, Széchenyiről szóló könyv, mely igényes kivitelben, sok képpel mutatja be gróf Széchenyi István életét és munkásságát. Igen hasznos kiadvány úgy az ifjúságnak, mint Széchenyi után érdeklődőknek is.


A Gróf Széchenyi István című könyvet közérthető stílusban alkotta meg szerzője. Bevezetésként áttekinti a reformkor történeti előzményeit, és ismerteti a Széchenyi-család változatos történetét. A közölt források, versek, naplórészletek, térképvázlatok, a csodálatos illusztrációk élményszerűvé teszik a fejezeteket. A díszes kötetet a Széchenyi emlékét őrző szobrok, emléktáblák, épületek, intézmények fotói zárják, tisztelegve a legnagyobb magyar emléke előtt.

Örömét lelheti benne a kisiskolástól kezdve a nagyszülő korúig minden korosztály, aki érdeklődik a legnagyobb magyar iránt.
Azon kevés könyvek közé tartozik, melyeket két példányban vittem haza, mert a lányom és fiam könyvtárában is szükségesnek tartottam, hogy ott legyen.

Jön a karácsony az ajándékozás időszaka. Szép ajándék általában a könyv, de ha azt akarjuk, hogy hasznos legyen, értéket képviseljen és örömet is okozzon, akkor válasszuk a Bánhegyi Ferenc: gróf Széchenyi István című könyvét. (Apáczai Kiadó, Celldömölk, 2005.)


A mai technikával könnyű szép könyvet előállítani. Ontják a kiadók a szebbnél-szebb albumokat, melyeket jóérzés átlapozni egyszer... kétszer, de lélektelennek tűnnek.


Amit én ajánlok, az a szellemhez szól és lelki építkezésünket szolgálja.

                                       Egervölgyi Dezső



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Egy megbélyegzett család tanúságtétele »
  • Megjelent egy újabb CD gróf Széchényi Imre zongoraműveiből »
  • A Magyar Páneurópa Unió könyvbemutatója »
  • Széchényi zenék a Bartókon »
  • A magyar nyelv és nemzeti jövő »
  • Széchenyi máig érvényes Hitele »
  • Minden ember szereti az igazságot »
  • Széchenyi válogatott levelei »
  • Karácsonyra ajánlom »
  • A cenki István-nap »
  • Széchenyi-irodalom »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Könyvbemutató: Széchenyi István válogatott levelei

    A könyv címe: „Ezt köztünk! Isten áldja!” Alcím: Széchenyi István válogatott levelei. A kötetet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet gondozásában jelent meg, 584 oldal terjedelemben és 260 levél közreadásával. A könyvbemutató 2014. december 10-én volt az MTA kupolatermében.