Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2018-03-10 09:32

Rendhagyó történelemóra a SZIG-ben

|

Az Újbudai Széchenyi István Gimnázium meghívta Buday Miklóst a Széchenyi Alapítvány elnökét, hogy 2018. március 5-én tartson előadást gróf Széchenyi István szellemi hagyatékáról.
hirdetés

Mintegy negyven diák tudott részt venni a rendkívüli történelemórán, amelynek keretében általában nem az általánosan ismert életrajzi adatokról volt szó, hanem szellemi hagyaték rendkívüli jelentőségéről.


Az előadó elmondta, hogy gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát 2014-ben nyilvánította a Hungarikum Bizottság kiemelt nemzeti értékké, majd két hónap múlva hungarikum rangra emelte azt. Minden magyar ember kötelessége, hogy a nemzeti kincsünk részét jobban megismerje.
A Széchenyi-tisztelők feladata, hogy Széchenyi szellemi hagyatékát megismerje és megismertetesse.


Gróf Széchenyi István tevékenysége igen széleskörű volt. Gondolhatunk akár a katonai pályára, a lovászatra, a mezőgazdaságra, közlekedésre, a diplomáciára, a törvénykezésre, a Lánchídra, a sportra, nyelvészetre, közlekedésre is. Mit értünk akkor a szellemi hagyaték alatt? – tette fel a kérdést az előadó, és válaszolt is rögtön:
Szellemi hagyatéka alatt csak az írott életművét értjük, de az írásaiban, könyveiben kibontakozik a teljes életmű a Tisza szabályozástól a Lánchídig.

 

Az előadás első része az életműről, majd konkrétabban a Hitel című művéről szólt.


A rendkívüli történelemóra zárásaként a diákok kvíz kérdéseket fejtettek meg.

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Kondor Katalint Mikszáth-díjjal tüntették ki »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • NAV 1%-os tájékoztatója »
  • Széchenyi máig érvényes Hitele »
  • Az állami fordítóiroda és a Széchenyi Alapítvány együttműködése »
  • Megjelent a Széchenyi 225 c. tanulmánykötet »
  • Hungarikum a Széchenyi-diákkörben »
  • Előadás a szlovákiai Hidaskürtön »
  • Rendhagyó történelemóra a SZIG-ben »
  • Hungary Hungaricums »
  • The intellectual legacy of Count István Széchenyi »
  • Mi végett vagyunk a világon? »
  • Érvényes a Széchenyi Alapítvány pályázata »
  • Főhajtás Széchenyi halálának 157. évfordulóján »
  • Dr. Dimény Imre búcsúztatása »
  • Buday Miklós nagy sikerű előadása Révkomáromban »
  • Recenzió a Hitelről »
  • Dr. Horváth Attilát alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés »
  • Előadás Kassán »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Előadás Kassán

    2016. október 4-én Kassán a Rovás közösség házában tartott gróf Széchenyi István szellemi hagyatékáról előadást Buday Miklós a Széchenyi Alapítvány elnöke.

    A Hitel mai magyar nyelven c. könyv sajtóbemutatója

    A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban 2016. március 29-én került sor gróf Széchenyi István: HITEL mai magyar nyelven” című könyv sajtóbemutatójára.