Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-11-01 16:13

Előadás Kassán

|

2016. október 4-én Kassán a Rovás közösség házában tartott gróf Széchenyi István szellemi hagyatékáról előadást Buday Miklós a Széchenyi Alapítvány elnöke.

hirdetés

A kassai konzul közvetítésével kereste meg Kovács Ágnes a Rovás ügyvezetője a kiadó Lodod Bt-t, hogy érdeklődjön a Hitel mai magyar nyelvű kötetről. Nyáron a rendszeresen szervezett tihanyi táborban vetődött fel, hogy az egyesület szívesen hallgatna előadást Széchenyi szellemi hagyatékáról. Október 4-én Kassán a Rovás székhelyén került sor az előadásra, ahol a mintegy harminc érdeklődő megtöltötte a termet. Kovács Ágnes bevezető szavai után Széchenyi műveiről és a „Hitel mai magyar nyelven” című könyvről az átírás szükségességéről tartotta meg vetített képekkel illusztrált előadását Buday Miklós.

 

A szervezők a meghívóhoz mellékeltek egy Széchenyi-totót is, amelyben Széchenyi általános életrajzi adatain túl a fele kérdés Széchenyi felvidéki tevékenységével kapcsolatos kérdés volt. Sajnos egy megfejtés sem érkezett – lehet, hogy túlságosan nehéz volt – , talán éppen ezért még nagyobb hangsúlyt kell adni annak, hogy Széchenyi-ismeret aktívan segítheti mai problémáink, feladataink megoldását.

A rovás közösségről a következők olvashatók az interneten:
„A Rovás Polgári Társulás alkotói és tagjai magasan kvalifikált értelmiségiek, szakemberek, a kortárs művészvilág számára többé vagy kevésbé ismert egyéniségek, középiskolák és egyetemek tanárai vagy szabadúszó, neves művészek. A tagságot azonban nemcsak művészek alkotják, hanem azonos hullámhosszon lévő értelmiségiek.
Löffler Béla kassai szobrász villájában (hajdan Szent László utca, ma Kmeťova 34), amely nagy kerttel, udvarral, tetőtér-beépítéssel, műtermekkel, műhelyekkel, egész pincerendszerrel rendelkezik, hozta létre a Rovás Civil Szervezet az Akadémiát – művészek szabad egyesületét. Önerőből beindítottak egy kisgalériát, egy klubot és egy művészkávézót, műtermekkel, oktatótermekkel, műhelyekkel, szálláslehetőséggel...
2010-ben a Társulás Pro Cultura Hungarica díjban részesült, 2015 szeptemberében Magyar Termék Nagydíjat kapott a Rovás (elsősorban a szerkezete végett), mint olyan szellemi termék, amelynek színvonalát a Magyar Állam garantálja.”


A Rovásról részletesebben itt tájékozódhat>>

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Kondor Katalint Mikszáth-díjjal tüntették ki »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • NAV 1%-os tájékoztatója »
  • Széchenyi máig érvényes Hitele »
  • Az állami fordítóiroda és a Széchenyi Alapítvány együttműködése »
  • Megjelent a Széchenyi 225 c. tanulmánykötet »
  • Hungarikum a Széchenyi-diákkörben »
  • Előadás a szlovákiai Hidaskürtön »
  • Rendhagyó történelemóra a SZIG-ben »
  • Hungary Hungaricums »
  • The intellectual legacy of Count István Széchenyi »
  • Mi végett vagyunk a világon? »
  • Érvényes a Széchenyi Alapítvány pályázata »
  • Főhajtás Széchenyi halálának 157. évfordulóján »
  • Dr. Dimény Imre búcsúztatása »
  • Buday Miklós nagy sikerű előadása Révkomáromban »
  • Recenzió a Hitelről »
  • Dr. Horváth Attilát alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés »
  • Előadás Kassán »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    30 01 02 03 04 05 06
    07 08 09 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30 31 01 02
    Legfrissebb képtárak

    Előadás Kassán

    2016. október 4-én Kassán a Rovás közösség házában tartott gróf Széchenyi István szellemi hagyatékáról előadást Buday Miklós a Széchenyi Alapítvány elnöke.

    A Hitel mai magyar nyelven c. könyv sajtóbemutatója

    A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban 2016. március 29-én került sor gróf Széchenyi István: HITEL mai magyar nyelven” című könyv sajtóbemutatójára.