Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2020-09-09 13:17

Az én Széchenyim

|

Befejeztem az 5/4-es méretű Széchenyi mellszobor gipsz változatát.
Arra törekedtem, hogy a korábbi Széchenyi-ábrázolások, ismereteim, képzeletem, és tehetségem, valamint Kemény Zsigmond leírása szerint a lehető legjobban megközelítsem az 1830-as évek Széchenyijét.


Magával ragadó példája sokakat megihletett; számtalan tanulmány, irodalmi feldolgozás, vers, és képzőművészeti alkotás született róla. Gyűjtök mindent, ami Széchenyivel kapcsolatos.
45 éve érdekel és foglalkoztat gróf Széchenyi István személye és munkássága. A hatalmas életművével nem tudok betelni. Új és mindig újabb kihívásokra inspirál és szeretném, ha másokat is megérintene Széchenyi világa, máig ható gondolatainak igazsága.


Az életműve példátlanul nagy, ezért áttekintéséhez segítségre van szükség. Ez a szándék vezérelt például, amikor a Széchenyi-ismeret növelése céljából 25 előadást szerveztünk könyveinek bemutatására. Később Széchenyi minden írását – könyveit, naplóit, leveleit, beszédeit, hírlapi cikkeit és kisebb írásait – cd-n, adatbázisokba szervezve közreadtuk, hogy az érdeklődők számára elérhető legyen Széchenyi írott életműve. Ezért dolgoztuk ki javaslatunkat, mely alapján gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát a Hungarikum Bizottság a hungarikum rangjára emelte, vagy amikor Széchenyi fő művét a Hitelt átírtuk mai magyar nyelve, és a tartalmán kicsit sem változtatva, gördülékenyen olvashatóvá és könnyen befogadhatóvá tettük.


A személye, a külső megjelenése is izgatott. Széchenyiről 1978-ban készítettem az első domborművet, majd több plakettet is készítettem. A nevezetesebbek, amelyek a mai napig használatosak:
-Borsos Miklóssal közös alkotásunk a Széchenyi Alapítvány céljára készített érem, amellyel az adományokat köszöntük meg, illetve a Diákok Széchenyi-díja kitüntető cím velejárója.
-A 200 éves születésnapra készített kétoldalas plakett, amelyet redukálva kézi pénzverés céljára is átalakítottunk.
-A Széchenyi Társaság Díja érem a társaság által adományozott erkölcsi elismerés.


A Széchenyi-büsztről


A munka alapjául a korábbi Széchenyi arcképábrázolások szolgáltak, különös tekintettel azokra, amelyek a leghitelesebbeknek tekinthetők. Az egyik a Hans Anton Gasser mellszobra, Barabás Miklós festménye és Franz Eybel grafikája. Fontos forrásnak tekintettem még báró Kemény Zsigmond leírását – a Szónokok és státuszférfiak című könyvének azt a részét –, amely Széchenyi külsejének bemutatásáról szól.
Széchenyi nem volt elégedett a külsejével, sokszor öngúnnyal beszélt például sűrű szemöldökéről. Nem szeretett a művészek rendelkezésére állni.


Gasser büsztje a leghitelesebb, a legpontosabb Széchenyi-szobor. Bécs kedvelt portrészobrásza 1858-ban kezdte mintázni a család kívánságára Széchenyit, aki naplójában egy hónappal a halála előtt így ír:
„1860. 03. 08.
Meglátogat Madame [a felesége], Gasser, hogy befejezzen [ti. Széchenyi mellszobrának készítését]. Madame Csekonics – a lányával. Zichy Edmund nálam nem valami jól. – Crescence, Sophie [gr. Zichy Ferdinándné, Széchenyi nővére], Lonovics és Gasser ebédel nálam.”


Érdekes adalék e témához: titkárának írt levele.
„1858. 12. 07., Döbling. Tasner Antalhoz.


Kedves Talim!
Ide mellékelek nehány sort [Vachott Imre levelét], melyre én nem kívánok válaszolni. Tán Ön tehetné azt, mert senkiben keserűséget, de csak kellemetlen érzést sem kívánok gerjeszteni.
Vachott új bizonysága, mily tapintatlan a lelkes magyar, sőt mennyire elbízott.
Tíz éve ülök itt. Nőm, az akadémia, számtalan más, egyre kínoz, festetném etc. etc. etc. magamat, hiába, én nem engedem, nem tűröm; és most azt hiszi a jószívű, becsületes szamár, hogy majd az ő kedvéért kiállítom árva fejemet a Napkelet (korabeli folyóirat) elibe! No de még sem kívánnám elszomorítani. Ha tehát Ön is azon eszmében van, mint én, hogy Vachottnak utolsó levelére válaszolni kell, mondana vagy mondhatna Ön ilyet:
A gróf beteg, ágyban fekszik etc., vette két levelét. Még nem született az, kinek kedvéért bármi módon papírra lecsipetni engedné magát, neje nagy bajjal bírta rá, hogy „szobrásztatni” hagyta magát. Szobra készül, de lassan. Most jön a tanács, Sina szobra halála után készült; Keglevich László képe etc. etc. szinte, és ekkép mázoltassa le Széchenyi legrosszabb képét; tán az Eybel-félét, vagy mint „felelős” magyar miniszter etc. pingáltassa szakállaimat fehérre, képemet sárgára, multiplikáltassa ráncaimat etc. etc. és írja alá: Most így néz ki, so schaut er aus, és a Napkeleten segítve lesz! […]
Isten tartsa
Sz. Ist.”


A Széchenyi által említett sorok Vachott Imrének azon megkereső levele, melyben kéri Széchenyit, hogy az általa szerkesztett Napkelet számára arcképét átengedje. A Vachott Imre által írt levélnek szövege következő: Pest, dec. 18. 1858.


„Méltóságos gróf, Tisztelt hazafi! Tasner úrnak tegnapról kelt s hozzám intézett levele villámcsapás volt reám nézve, mert magyar természetemnél fogva elbizakodott voltam, nem is képzelvén, hogy Méltóságod ellenezni fogja tervemet az arcképre nézve, s programomban nagy betűkkel közlém, hogy becsületben megőszült nagy hazánkfia, gróf Széchenyi István, mostani arcképét lapom újévi első számában adni fogom. Nagy hiba volt tőlem, hogy Nagyméltóságod engedelme nélkül közrebocsátám a programot, de azt leginkább azon rendkívüli örömből tevém, hogy a rendőrség nem akadályozá, s megvallom volt is némi alapja elbizakodottságomnak, mert midőn szerencsém volt Méltóságodat meglátogatni, oly delejes benyomással volt reám nézve mostani külseje, mely hazánk legújabb tíz évének történetét a leghívebben jelképezi, hogy Pestre jőve mindjárt lerajzoltam azt, s így az arckép már birtokomban van, csak hogy én a lehető legtökéletesebbet szeretném közölni; mi csak úgy történhetik meg, ha Tasner úr egy photographiai lenyomatot szíveskednék nekem küldeni. Ezen arckép kiadása nem önérdekből ered, a nemzet közkívánata az: látni 10 év múlva a legnagyobb emberét, kit annak idejében felfogni, kellően méltányolni nem tudott, s kihez most bűnbánó zarándoklással tér vissza a nagy tömeg.
Programom megjelenése után, seregestűl jöttek hozzám a látogatók üdvözölni a miatt, hogy a legnagyobb magyar mostani arcképét kiadom, s ez még inkább meggyőzött engem a felől, hogy közkívánat szerint cselekedtem, s a kép kiadása által minden igaz magyar szívre a vigasztalás balzsamát csöpögtetem. Újra kérem tehát Méltóságodat, ne ellenezze a nemzetboldogító ártatlan tettemet s engedjen a közkívánatnak.
Ha mindazáltal máskép nem lehet, kiadom a régi rajzok szerinti arcképet is újévre – de ennek korántsem lesz oly nagyszerű hatása, mint volna a mostaninak.
Hazafiúi alázatos kérelmemet ismételve s magamat nagyra becsült kegyeibe ajánlván, megkülönböztetett tisztelettel vagyok Nagyméltóságodnak alázatos szolgája, Vachott Imre, a Napkelet szerkesztője.”


Minden régi forrást igénybe vettem, de Széchenyi halála után készült alkotások is a korábbiak felhasználásával készültek, vannak ezek között kiváló művek, viszont én ezekből nem merítettem. Valójában a Hitel (1830) és a Lánchíd törvény (1836) időszakában képzelt személyét, habitusát akartam megragadni a fenti források alapján.


Gyermekeink unszolására önkéntes karanténba vonultunk Balatonszemesre 2020. március 20-án. Széchenyi portréját júniusban kezdtem, amikor már a ház körüli feladatok fogyóban voltak. Mostanra, szeptember elejére befejeztem a gipszet.

A soron következő feladat, hogy nemes anyagba átmásoljam a nemes gróf portréját. A bronzba öntetéshez nincs pénzem. A kőfaragáshoz, bár a szerszámaim megvannak, de nincs Carrarai márványom, viszont van – feltehetően Széchenyi idejében a Pölöskei kastély előtt ültetett Ginkó bilóba ősi fám (a törzsátmérő több mint 1 méter), ami a tél végén kidőlt. A véső selymes hatású nyomot hagy a fába, nagyon jól faragható. Ebbe szeretném faragni a Széchenyi-portét, persze csak akkor, ha a fa erezete és színezete nem fogja sérteni a látványt.


Törekedtem az élethű ábrázolásra. Öltözete dísztelen, kitüntetései közül csak a kiválóságért porosz érdemrend (Pour le Merite) lóg a nyakában.


Én így képzeltem el Széchenyit. Bizonyára több kifogást, észrevételt, alkalmasint elismerést hoz majd a mű közszemlére adása, hiszen nem vagyok elismert művész, akiknél még a torz vonalak is „artisztikus” értéket, rangot kapnak.


Fogadják szeretettel.
Buday Miklós

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

budaymiklos 2020-09-11 06:55:00

Széchenyi Kinga:
Szívből gratulálok Széchenyi Istvánról készített remek mellszobrához. Nagyon szépnek, kifejezőnek érzem az alkotását, Visszaadja Széchenyi nagyszerűségét, a gondolkodó, alkotó ember belülről áradó szépségét. Az is látszik a művén, hogy Széchenyit jól ismerő művész az alkotója.
Nagyon érdekel majd, hogy fából faragva, milyen lesz az alkotás. Van arra is terve, hová szeretné elhelyezni?
Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt a szemesi karantén, ami alkotásra késztette.

budaymiklos 2020-09-11 06:56:56

Tarics Péter:
Szívből gratulálok a Széchenyi-mellszoborhoz, többeknek mutattam már, nagy sikere van. Nekem végtelenül tetszik, és köszönöm, hogy szóltál róla. Nem is a siker az igazi szó erre a munkádra, hanem a hitelesség, az ábrázolás magas művészi színvonala, az arckifejezés történelmi hűsége. Gratulálok még egyszer.

budaymiklos 2020-09-11 16:17:00

Széchényi Kálmán véleménye:
A mellszobor gyönyörű. A mellékelt cikk mutatja, hogy mennyire komolyan foglalkoztál a témával és milyen rendkívüli Széchenyi-tisztelő vagy. Meglepetés számomra, hogy szobrászkodsz.

budaymiklos 2020-09-11 16:18:11

Séllyei András véleménye:
Gratulálok az alkotáshoz. Különösen a jövőt látó szemek beszédesek.

budaymiklos 2020-09-11 16:20:56

Kraft Péter véleménye:
Szívből gratulálok !!!!! Minden elismerésem.
Mikor állítunk egy Széchenyi szobrot Balatonszemesen?

budaymiklos 2020-09-11 20:29:26


Csabai Mária véleménye:
Gratulálok az Ön Széchenyijének megalkotásához, és köszönöm a róla készült két felvétel elküldését.
Magam is sok Széchenyi-ábrázolást ismerek személyesen és felvételről is, DE!
az Ön Széchenyije Él, akár szóba is állna velem, ha meg merném szólítani.
Szeretetre méltó bölcs mosolyú boldog ember.
Boldog, mert magyar emberként teljesítette küldetését, vállalását.
Amíg élt erre kevés lehetősége volt, mert mindig jegyzetelt, tervezte az újabb és újabb feladatait.
Különösen a második képhez kerültem nagyon közel. SZÉP!
Magam is ismerem a pénztelenség akadályát...!
Ezért is kíváncsi vagyok, hogy a kőbe-fába másolás megtartja-e ezt az élő arcot.

budaymiklos 2020-09-11 20:32:20

Felsővályi Ákos véleménye:
Köszönöm a Széchenyi mellszoborról szóló cikkét. Nagy meglepetés volt számomra, hogy ilyen művész is. A véleményemmel csatlakozom Széchenyi Kinga hozzászólásához!

budaymiklos 2020-09-11 20:44:03

Dr. Kormos Gyula véleménye:
Ez a művészi alkotás igazi meglepetés számomra! Szerintem kifejezetten jól fogtad meg Széchenyi István vonalait! Szívből gratulálok ehhez a kiemelkedő teljesítményhez! Lehet, hogy butaságot írok, de amit nekem első benyomásként az általam ismert szobrokhoz képest jelentett az, hogy egy olyan belső feszültséget érzek kisugározni, ami őt élete folyamán foglalkoztatta, amiért küzdött. Lehetséges, hogy csak beleképzelem, vagy mégiscsak jól látom? Mindenesetre ez volt az első megérzésem.


budaymiklos 2020-09-12 06:27:07

Dr. Rigó Mihály véleménye:
Valóban remek a szobor. Én pont ilyennek képzelem el őt!

budaymiklos 2020-09-12 10:53:14

dr. Szijártó István véleménye:
Kedves Miklós, nagyon tetszik a Széchenyi szobrod. Őszintén gratulálok, s nem egyszerűen mint a művésznek szokás, hanem úgy, mint az életét Széchenyi megismertetésére, bemutatására áldozó barátnak, aki áldozatos munkájával ad példát a minket követő nemzedékeknek.
Szeretettel és baráti kézszorítással István

budaymiklos 2020-09-12 10:54:53

Fejér László véleménye:
A szobor nemcsak sokoldalúságodnak bizonyítéka, hanem annak is, hogy a számtalan Sz. portré között Te realista ábrázolással próbáltál Széchenyi lelkéhez is közel férkőzni. Vállalkozásod nemcsak sikerült, hanem - reményeim szerint fába faragva is - sok emberben keltheti fel az érdeklődést a "legnagyobb magyar" írásban megnyilvánuló kritikus, önkritikus, ám mégis országépítő gondolatai iránt! Amire napjainkban is égető szükség lenne!

budaymiklos 2020-09-13 06:25:58

Dr. Kőrösi Mária véleménye:
Többször is megnéztem szép, egyéni felfogásban készített szobrodat, s nem volt nehéz elképzelnem, hogy mennyi tudással, szeretettel,gondoskodással készítetted...
Szívből GRATULÁLOK!

budaymiklos 2020-09-13 13:08:45

Kolozsi Gyula véleménye:
Most sokadszor nézem meg Miklós alkotását és azt gondolom, Miklós nagyon szép alkotással lepett meg minket!
Ha valaki ilyen komoly elhivatottsággal él egy üggyel kapcsolatban, bizony az testet ölt!
Miklós Széchenyi iránti végtelen kötődése ím egy remek alkotással tett minket gazdagabbá! Csak a legfelső fokon lehet az alkotásról beszélni és az Alkotónak gratulálni!

budaymiklos 2020-09-13 18:05:25

Béres Klára véleménye:
El vagyok ragadtatva! Őszintén és nagyon. Sok mindent tudok Rólad, de a szobrász művész oldalad eddiglen teljesen rejtett volt előttünk. Így aztán valódi meglepetésként ért Jóskám által nekem is eljuttatott "híradásod".
Noha nem vagyok sem szobrász, sem műkritikus, de talán nem önfényező és elragadtatott vélemény magamról, hogy azért bírok némi érzékenységgel a művészi iránt. Ezért szívből merem azt írni Széchenyi szobrod kapcsán: nagyon jó szobrot készítettél! Döbbenetesen jót! Értékét tehetségeden túl sokszorozza a szíved-lelked, amit hozzátettél. Meggyőződésem, hogy ettől lett valóan minden kétséget kizáróan művészivé, s ezáltal valóban képes történelmünk eme hatalmasságához közelebb vinni az embert. Szívből gratulálok/gratulálunk!

budaymiklos 2020-09-13 18:20:08

Buday Olga véleménye:
Köszönjük az elkészült Széchenyi-szobor bemutatását!
Meglepetés volt, nem tudtuk, hogy újabb alkotással töltöd napjaidat! Tamással egyetértésben írom,hogy tisztelve, szeretve fogadjuk kitartásodat, tenni akarásodat Széchenyi emlékének megőrzésében tovább adásában!
Tiszteletre méltó, hogy ebben a mai világban is alkotással, értékteremtéssel foglalkozol - köszönjük!
Várjuk a végleges művet!

budaymiklos 2020-09-13 19:15:40

Ősz Ilona véleménye:
Előre bocsátom, nem vagyok műítész, műtörténész sem. Az újonnan készült Széchenyi István mellszobor indította el e gondolatokat. A művészek egy meghatározó történelmi személyt megközelíthetnek úgy, hogy visszamennek a modell korába, de úgy is, hogy behozzák az alkotó jelenkorába. Tehetik ezt az ábrázolás stílusbeli, technikai, vagy egyéb módjával. Az alkotó Buday Miklós látszólag az első utat választotta. A szobrász a büszt hangvételében a reformkori nagy embert olyan korában mutatja nekünk, mikor még nem nevezték a „legnagyobb magyar”-nak, és talán csak magánemberként, családi képeken festették, mintázták meg, ellentétben a későbbi, korra jellemző, heroizáló megjelenítésekkel.
Itt mutatkozik meg a mai gondolkodás, és mintázási mód. Az előttünk álló szobor lehetne – ha az árulkodó medált nem tekintjük – egy most, köztünk élő, gondolkodó politikus képmása. Az a mű legnagyobb értéke, hogy a múlt, a jelen, és a jövő géniuszként mutatja meg Széchenyit, egy XXI. századi tisztelője szemével.
Egy ember az örökkévalóságnak.
Szívből gratulálok.

budaymiklos 2020-09-14 12:07:48

Kőrösiné dr. Merkl Hilda véleménye:
Többször próbáltalak hívni, amióta elküldted az írásodat és benne a kutatásaid-, tanulmányaid nyomán a Benned élő és eleven Széchenyi-szobor képét. Nagyon nagy örömet okoztál vele! Ha azt írnám, hogy gratulálok, üres fordulatnak érezném. Inkább köszönöm, köszönjük! Jó, hogy közénk tartozol!
Egyetértek, hogy a bronz vagy a márvány illik Széchenyihez és a munkádhoz. Az a speciális pölöskei fa lehetséges áthidalás, de ne mondjunk le a bronzról! Figyeljük a lehetőségeket és pályázzunk, megpróbálunk segíteni Neked.

budaymiklos 2020-09-14 12:20:11

Dr. Cserháti László véleménye:
Nagyon tetszik műved. Ez az az arc, amelyik bennem a könyvei, életműve, eredményei után keletkezik. Előretekintő, derűs és biztató. Nem feladatom más, ismert szobrokhoz hasonlítani, de ez a tetterőt, a környezetét magával ragadó arc érdemes arra, hogy minél többen kaphassanak Tőle érdeklődésre késztetést.
Az, hogy amíg a vírus bántja a világot, Te ezt alkottad, biztató mindenkinek, az akadályok mellett teremteni kell, és az alkotások segítenek az akadályok leküzdésében. Tetszik, hogy a Földgolyón ma élő legöregebb fát, a Ginko bilobát ajándékoznád meg művészeteddel, alkotásoddal.
Gratulálok. Csodálatos alkotást ajándékoztál a világnak.

budaymiklos 2020-09-15 06:15:50

Molnár Pál véleménye:
Lelkesen gratulálok a szoborhoz!
Egészen kiváló.
Jobbat még biztosan nem láttam.
Szinte megszólal...

ZwicklJ 2020-09-15 17:46:38

Zwickl József véleménye:
Örömmel gratulálok a mellszoborhoz!
Elkészítését alapos, körültekintő kutatás előzte meg, így az elkészült mű nagyon jól visszatükrözi Széchenyi egyéniségét, jellemét. Remélem a gipszszoborból majd bronz vagy más nemes anyagból remek és maradandó alkotás születik!

budaymiklos 2020-09-21 07:13:54

Dr. Körmendy Kinga véleménye:
Köszönöm a figyelmességét. Nagy meglepetést küldött. A szobra valóban visszaadja nemcsak azt a Széchenyit, akinek gondolataiért, tetteinek megismertetéséért, emlékének fenntartásáért annyit küzdött önzetlen odaadással, hanem a szobrász tiszteletre méltó, kitartó törekvését Széchenyi személyiségnek megismerésében. Az "én Széhenyim" már az alkotót dicséri.
Elismeréssel gratulálok és köszöntöm az új Széchenyi mellszobrot.

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Az én Széchenyim »
  • Búcsú Széchényi Ilonától »
  • A bécsi koszorúzás elmarad »
  • Rendkívüli Széchényi-koncert a Zeneakadémián »
  • 45 éves az Országos Széchenyi Kör »
  • Zirci gondolatok Széchenyi halálának 160-dik halálévfordulóján »
  • Széchenyi Ödön mellszobrának avatóünnepsége »
  • Film Széchenyi Zsigmondról »
  • Egy nap a Széchényi zeneszerzőkkel »
  • Rákóczi-opera »
  • A komponáló Széchényiek a Bajor Rádió műsorán »
  • Új Széchényi CD jelent meg »
  • Bécsi koszorúzás 2018 »
  • Papp Éva kitüntetése »
  • Széchényi-család és a zene »
  • Széchenyi mint mostohaapa »
  • Széchényi Kálmán Szécsényben »
  • Évnyitó koncert a Reviczky Házban »
  • Széchényi Ferenc plakettje »
  • Széchenyi Kingáról »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    31 01 02 03 04 05 06
    07 08 09 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30 01 02 03
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

    Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

    A MEVE előadása Bükön

    2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.