Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-03-17 21:20

Visszanyerheti rangját a nagycenki múzeum

|

Tartozik ez az ország a Széchenyieknek azzal, hogy áldoz Nagycenkre és a kastélyra – ez a meggyőződés vezérli Aczél Eszter megbízott intézményvezetőt. Erről közölt cikket a Kisalföld.hu 2014.03.17-én. Nagy Márta írása


A Széchenyiek ősi fészke ma még és már nem múzeum, hanem a kiállítóhelyek egy alacsonyabb osztályába tartozó, úgynevezett közérdekű muzeális kiállítóhely.

– Ezzel szembesültem, amikor a Nemzeti Múzeum vezetése megbízott a feladattal: állítsam helyre a nagycenki intézmény régi rangját, újítsam meg kiállításait. Az elmúlt évek fenntartóváltásainak szomorú következménye volt, hogy a kényszerű létszámcsökkentések következtében kikoptak innen a szakemberstátusok.
Úgy is fogalmazhatok, hogy beszűkültek a lehetőségek és elfogyott a levegő a kastély körül – mondja Aczél Eszter, aki csaknem negyvenéves történész-muzeológus múlttal a háta mögött jókora fába vágta a fejszéjét. Újra országos jelentőségű és vonzó hellyé kell tennie a nagycenki kastélyt, visszaszerezve múzeumi rangját. Ehhez kívül és belül is meg kell újulnia az ősi fészeknek.

– A Nemzeti Múzeum vállalta, hogy növeli a dolgozói státusok számát, ami alapvető feltétele a továbblépésnek. Hamarosan megjelennek az álláspályázatok; szükségünk lesz szakterületenként egy-egy muzeológusra, restaurátorra, múzeumpedagógusra.

Kialakítunk az épületben egy foglalkoztatóhelyiséget, lesz gyűjteményi raktárunk, újraindul a könyvtár, az adattár és a restaurátorműhely is. Beindul a kutatószolgálat, a kiállításokat és a hátterüket a mai kor kihívásának megfelelően átalakítjuk, újragondoljuk, de úgy, hogy ezek a fantasztikus enteriőrök ne sérüljenek.

 

 

A további tervekről itt olvashat: http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/visszanyerheti_rangjat_a_nagycenki_muzeum/2374141/
 
 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

egervolgyi 2014-03-28 10:49:13

Az Úr jótékony ködöt eresztett a döntéshozókra, hogy minden külső zavaró tényező elháruljon az objektív döntés meghozatala elöl.
És úgy látszik, mire teljesen felszáll a köd, az utolsó páracsöppöt is felszívja a napsugár, megtörténik az, amire úgy várakoztunk; a hosszú szárazság után megjön az eső mely magában hordozza az életet.
Voltunk páran, kik nem szöktek el a "prófétaság" elöl, nem vonultak a sivatagba a töklevél alá mint Jónás, és talán most ez lesz a jutalmunk amiért kitartottunk.
Mert tudtuk, hogy mit vesztünk, ha ledől egy nemzeti sarokbástya, ha elszakad egy erős szál, mellyel egymáshoz lettünk kötözve, ne hogy az áramlatok szétszórjanak bennünket. Hittük, hogy vannak szent dolgok, melyek felülemelkednek minden emberi kicsinyességen, önteltségen, butaságon, a szennyes anyagiakon.
Egy ideje már csak unokáim tudtak lázba hozni.
Most, a múzeum életében bekövetkező pozitív változás hatására örömmel ácsorgok el percekre is a könyvespolc előtt, a megrendült hitem kezd visszaállni.
Mert itt a tavasz, fehérre meszelik a házak utcafrontjának falait, hisz jön a húsvét, jön a föltámadás, hogy majd visszaköltözzön Széchenyi szelleme a falak közé, és gyermekzsivaj töltse be újra élettel a termeket.
És ha úgy lesz minden, ahogy a hírekben hallani, akkor érdemes volt küszködni, mert a gyümölcs, melyet a nemes fa terem, az unokáinknak nyújt majd szellemi eledelt.
És egyenlőre, ennél nem is kívánhatunk többet
Dum spiro, spero.

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Új Széchényi CD jelent meg »
  • Bécsi koszorúzás 2018 »
  • Papp Éva kitüntetése »
  • Széchényi-család és a zene »
  • Széchenyi mint mostohaapa »
  • Széchényi Kálmán Szécsényben »
  • Évnyitó koncert a Reviczky Házban »
  • Széchényi Ferenc plakettje »
  • Széchenyi Kingáról »
  • Megjelent a zenekari Széchényi Imre CD a Naxosnál »
  • Emléktábla Kovásznán »
  • Új CD Széchényi Imre szerzeményeiből »
  • Gőzhajózás-történeti kiállítás a Dunán »
  • Befejeződött a Sopronban őrzött Széchenyi-könyvtártöredék feldolgozása »
  • Elhunyt Bugán Istvánné »
  • Bejegyzések az ifjú Széchenyi idővonalán »
  • »
  • Kovács Márton emlékére »
  • A Magyar Páneurópa Unió könyvbemutatója »
  • A Széchenyi-emlékév és a parlamenti pártok »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    25 26 27 28 01 02 03
    04 05 06 07 08 09 10
    11 12 13 14 15 16 17
    18 19 20 21 22 23 24
    25 26 27 28 29 30 31
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

    Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

    A MEVE előadása Bükön

    2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.