Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-05-09 12:27

A Széchenyi Alapítvány 2014. évi tervei

|
Az alapítvány Széchenyi-életművét határtalan kincsesbányának ismerte meg, amelyet méltatlanul elhanyagoltnak találunk. Tevékenységünktől is függ, hogy szélesebb körben váljék belsővé a Széchenyi-életműből fakadó cselekvő hazafiság.
hirdetés

Munkánk középpontjában az alapító okiratból fakadóan a Széchenyi-ismeret növelése és az ebben tevékenykedők támogatása áll.


A Széchenyi-ismeret növekedése sok társadalmi haszonnal jár, az erkölcsi megújulástól a közös/közösségi célok képviseletéig. Ezért Széchenyit tanítani sokkal alaposabban, szélesebb körben tartjuk szükségesnek. Hagyományos teendőink mellett szeretnénk tovább fejleszteni a Széchenyi ismeretterjesztést, a tájékoztatást, és erősíteni a befolyásunkat, ahol fogadókészséget találunk. A Széchenyi-ismert terjesztésében kiemelt célcsoportunk az ifjúság. Sok gerjesztő, szervező és támogató feladat teljesítése áll előttünk.


Tevékenységünk minden Széchenyi-tisztelőre irányul, illetve a legnagyobb magyar példájára fogékony személyekre is, határainkon belül és kívül egyaránt. Szeretnénk feladatokon keresztül gerjeszteni a Széchenyivel való találkozásokból fakadó örömöket. Ennek érdekében szeretnénk jobban motiválni és mobilizálni a Széchenyi-közösségeket.


A Széchenyi Fórum.hu (www.szechenyifórum.hu) portálrendszeren keresztül meg akarjuk teremteni - az önállóságuk megtartása mellett - a közvetlen virtuális kapcsolatot a Széchenyi nevét viselő és működő szervezetek (egyesületek, iskolák, intézmények) között, valamint szeretnénk a Széchenyi-tisztelő tevékeny személyek (képzőművészek, irodalmárok, gyűjtők, oktatók, hagyományápolók, tanítók, kutatók stb.) virtuális közösségeit, kollégiumait létrehozni, segíteni.


Tevékenykedünk annak érdekében is, hogy a Széchenyi Fórum.hu portálrendszeren – a financiális források függvényében – Széchenyi-ismereti adatbázisok (Széchenyi-életút, -bibliográfia, -emlékhelyek, -ikonográfia, -művek, -igék, -versek, -kvíz stb. adatbázisok) jöjjenek létre.

 

A 2014. évi feladataink középpontjában:

- a diákok, az intézmények szélesebb körű bevonásával a Széchenyi-ismeret növelés színes formáinak alkalmazásáttervezzük. Például:


   = A Diákok Széchenyi Díját 1989-től adjuk a Széchenyi nevét viselő iskolák legkitűnőbb diákjainak. Az iskolák segítségével megkeressük a díjazottakat – megkérdezve őket –, hogy hová jutottak, és mit jelentett számukra a díj. Összegezzük, publikáljuk a beszámolóikat, az életútjukat.
   = Együttműködés a Széchenyi nevét viselő iskolákkal, előadások, a portált bemutató prezentációk szervezése, közös célok segítése.
    = Széchenyi életútját tevékenységét bemutató pps fájlokhoz forgatókönyvek készítése (Széchenyi életútja, irodalmi hagyatéka, alkotásai stb.) és gimnazista, egyetemista diákok pályáztatása.

- Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka 2014 márciusában hungarikummá vált. A Széchenyi-ismeret forrása maga Széchenyi írott életműve! Tiszta forrásnak elsősorban az általa írt könyvek, naplók, folyóiratcikkek, levelek stb., illetve az ezekben megfogalmazott gondolatok minősülhetnek. Ezeket még az értelmiség is alig-alig ismeri! Megállapítható az is, hogy úgy a tudománypolitika, mint az oktatáspolitika elhanyagolja a legnagyobb magyar szellemi hagyatékát! Bizonyíték erre, hogy:


    = halálának 154. évfordulóján még azt lehet mondani, hogy az életmű jelentős része nem hozzáférhető! Hogy csak a legfontosabbakat említsem: Széchenyi naplóinak több mint a fele nincs lefordítva magyarra, és
    = több száz gót betűs levele még nincs kiolvasva (átírva mai németre), ezáltal lefordítva sincs magyarra, így a teljes Széchenyi-levelezés kritikai kiadása sem készülhetett el.
    = A klebelsbergi forráskutató program a második világháborúval megszakadt, 1944-től nincs átfogó Széchenyi-kutatásra irányuló tudományos program. Hetven éve csak – főleg évfordulókhoz kötődő – egyéni, vagy kiscsoportos ambícióktól fűtött eredményekkel gazdagodtunk.

Az illetékes intézményeknél szorgalmazzuk a Széchenyi-életmű fehér foltjainak megszüntetésére irányuló programok napirendre vételét. Ehhez állami források szükségesek.


- Javasoljuk, hogy a 2016-os esztendő – a 225. születésnap éve – legyen Széchenyi Emlékév.


Időben szeretnénk a figyelmet gróf Széchenyi István 225-ik születésnapjára irányítani, amelynek előkészületeire – ha emlékévben gondolkozunk –, akkor alig több mint egy évünk van.

E páratlan és hatalmas életműhöz való közeledésre, annak megismerésére – mint példára – a hazai, illetve a nemzeti céljaink elérése érdekében szükségünk van. A Széchenyi életmű igényli a népszerűsítést, igényli a védelmet, a folyamatos gondozást, az egyéni és az intézményes gondoskodást és a benne lévő értékek hatékonyabb kamatoztatását.


A Nemzet adósa még Széchenyinek. Ennek csökkentése érdekében a 2016. Széchenyi Emlékévben napirendre kell venni a fenti legfontosabb teendőket.

Buday Miklós
elnök

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • A Széchenyi Alapítvány beadta 2017. évre szóló működési pályázatát »
  • Köszönőlevél New Yorkból »
  • Tájékoztatás az szja 1%-os összegről »
  • A Széchenyi Alapítvány 2014. évi jelentése »
  • A Széchenyi Alapítvány 2014. évi tervei »
  • A Széchenyi Alapítvány 2012. évi jelentései »
  • Széchenyi Alapítvány kuratóriumi ülés »
  • Széchenyi Alapítványról röviden »
  • A Széchenyi Alapítvány 2011. évi jelentései »
  • Borsos Miklós Széchenyi emlékérméről »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    25 26 27 28 01 02 03
    04 05 06 07 08 09 10
    11 12 13 14 15 16 17
    18 19 20 21 22 23 24
    25 26 27 28 29 30 31