Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2019-04-15 14:23

A 24. Országos Szónoklat-versenyt megnyitó beszéd

|
Elhangzott 2019. április 5.-én Elmondta dr. Cserháti László Gábor, a Széchenyi Társaság alelnöke

Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Kedves Versenyzők!

 

Köszönöm a megtisztelő meghívást és a felkérést a köszöntő elmondására. Sok év óta részese vagyok a Kossuth Szövetség, az Országos Széchenyi Kör által, és a Széchenyi Társaság közreműködésével szervezett szónoklatversenyeknek, gratulálok a szervezők állhatatos munkájához, hiszen munkájukkal édes anyanyelvünket szolgálják, és hozzájárulnak a

szónoklat művészetének ifjúság felé közvetítéséhez.

 

Három idézetet hoztam erre az ünnepre, amelyre oly sokan eljöttek, hosszabb ideje készültek.

 

Az egyik egy bíztatás, amely Széchenyi István 1842. november 27.-én „A Magyar Akadémia körül” című előadásából származik.

„…dolgozzunk rendíthetetlen állhatatossággal…nyelvünk lehető legmélyebb s legtágabb kifejtésén,…kimondhatatlan varázzsal jár a rövid, szabatos, gazdag nyelv,…kimondhatatlanul drága kincs, mert magában rejti a nemzeti fennmaradásunk zálogát. Őrizzük tehát e kincset, tisztelt tudós társaság, s ápoljuk soha nem lankadó hűséggel,…”

 

A másik egy vallomás, amellyel, akik ma itt vagyunk, biztosan mindannyian egyetértünk, és amely 85 évvel később került ki Kosztolányi Dezső tolla alól, aki az „Ábécé a magyar nyelvről és lélekről” című írásában a következőt hagyta ránk:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, amelyhez nincs fogható.”

 

A bíztatás és vallomás után látva a versenyzők arcán a verseny izgalmát, már csak a harmadik idézet van hátra. Kerényi Lajos piarista atya a Krisztinavárosi templomban a hittan oktatása mellett az emberek közötti közlekedésre, helyes magatartásra is nevelt bennünket, ma is hallom, ahogy mondja nekünk:

„ha sok emberhez beszéltek, három dologra figyeljetek, álljatok úgy, hogy jól lássanak, jól nyissátok ki szátokat, hogy halljanak, és legyetek rövidek, hogy szeressenek!”

 

Ezért itt befejezve, sikeres napot és az enyémnél kisebb lámpalázat kívánok!

 

Köszönöm a megtisztelő és türelmes figyelmet.! 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Közgyűlés »
  • Meghívó a Széchenyi Társaság ünnepi megemlékezésére »
  • Megtartotta éves közgyűlését a Széchenyi Társaság »
  • Elhunyt dr.Pongrácz Tibor »
  • Áldott Húsvétot és "Boldog Feltámadást" kívánunk! »
  • Közgyűlés »
  • A 24. Országos Szónoklat-versenyt megnyitó beszéd »
  • Előadás a győri Széchenyi István Egyetemen »
  • HŰSÉG A NEMZETHEZ - HŰSÉG A SZÜLŐFÖLDHÖZ konferencia »
  • Sikeresen lezajlott a 102. Széchenyi Lakoma és Bál a Pesti Vigadóban »
  • A győri Széchenyi Egyetemen elindult a kreditpontot érő Széchenyi Kurzus »
  • Idegenvezetők Világnapja - 2019. február 20. »
  • Elhunyt Prof. Dr. Vörösmarthy Dániel, a magyar orvostudomány világszerte elismert tudósa, a Szécheny »
  • 102. Széchenyi Lakoma és Bál »
  • Megjelent a Széchenyi Társaság Könyve »
  • Elnökségi ülést tartott a Széchenyi Társaság 2018. 11. 26. »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Koszorúzás a Széchenyi Téren 2018. szeptember 21-én

    A nyár utolsó napján több, mint harminc Széchenyi tisztelő állami, intézményi és civil szervezet, valamint a Széchenyi Család képviselői vettek részt a koszorúzáson a Magyar Tudományos Akadémia előtti Széchenyi szobornál a Weiner Leó Zeneiskola Fúvószenekarának kísérete mellett.
    Búcsú
    Illetéktelen közlemény
    (Vissza)élve a honlap egykori tartalmi gondozójaként kapott jogommal, az alábbiakról szeretném a Tisztelt olvasókat tájékoztatni. Fizikai terhelhetőségem csökkenése miatt saját elhatározásomból úgy láttam jónak, ha a Társaság elnöki tagságától visszavonulok. Elhatározásom számomra fájdalmas volt, mivel egy olyan szeretetteljes, keresztény-nemzeti-morális gondolkodású baráti társaságból vontam ki magam, melynek találkozóin mindig örömmel vettem részt, élvezve az együtt gondolkodás, vitatkozás és együtt cselekvés örömét, Szerettem az elvi ragaszkodást és szellemi együttélést a Legnagyobb Magyar gondolataihoz/gondolataival, a túlnyomórészt sikeres erőfeszítések sorozatát nemzetépítő eszmeiségének ébrentartásáért és terjesztéséért. Nagy örömömre szolgált, hogy ebben a munkában a Társaság honlapjának főszerkesztőjeként szerény mértékbe részt vehettem. Minthogy a honlap szerkesztése, tartalmi gondozása megkövetelte a személyes részvételt az Elnökség munkájában, az elnökségi tagsággal együtt szomorú búcsút vettem a főszerkesztői tevékenységemtől is. Legnagyobb veszteségnek azonban azt tartom, hogy nő- és férfinemű barátaimtól (nem merek barátnőt írni, mert ennek a szónak nyelvünk gazdagsága miatt más kicsengése van) fizikailag meg kell válnom.
    Végül – de nem utolsósorban – szeretném megköszönni az Elnökségnek, hogy a Társaság érdekében végzett szerény munkámat a Széchenyi Társaság Dijával jutalmazta. Amivel kissé az önhittség vétkébe kergetett, ami barátoktól nem igazán szép dolog. De ezért megbocsájtok, sőt ÖRÜLÖK. És még egyszer köszönöm.
    Szeretettel Misi
    Népszavazás
    OS - A Széchenyi Társaság közleménye
    Budapest, 2016. szeptember 13., kedd (OS) - Magyarország pillanatai igen drágák -vallotta Széchenyi István

    A Széchenyi Társaság kizárólag akkor tesz politikai nyilatkozatot, ha a téma valóban a közügyek, Széchenyivel szólva a közjó szolgálata, a nemzet érdekében.
    A 2016. október 2-i népszavazás nem pártok viadala, nem választás, hanem szavazás. Szavazás Magyarország jövőjéről, nemzeti önrendelkezésünk és sokszínű keresztény kultúránk megőrzéséért.
    Tegyük félre a pártszimpátiát, az egyes politikusok iránti érzelmeinket, lépjünk túl értelmiségi attitüdjeinken! A demokratikus jogaink tudata és a Haza jövője iránti kötelességünk alakítsa állásfoglalásunkat!
    "Magyarország pillanatai igen drágák"-vallotta Széchenyi István.
    Széchenyi Társaság
    elnöksége
    www.szechenyitarsasag.hu
    Kontakt
    dr.Rubovszky András, főtitkár
    309646278 rubovszky@t-online.hu
    Kiadó: Széchenyi Társaság