Liberalizmus egykor és ma 

Az Eszmesúrlódások második összejövetelén a liberalizmus fogalomkörét járták végig Turgonyi Zoltán filozófus és Csorba László történész segítségével a Széchenyi Társaság meghívására a Loyola Caféban megjelentek.

         A liberalizmus, az egyéni és közösségi szabadságvágy eszméje – ősforrását tekintve – már az ókorban is tetten érhető, az újkorban a reneszánsz idején, illetve a protestantizmus megjelenésével indult meg az a folyamat – párhuzamosan a tudományok fejlődésével –, amely később filozófiai, ideológiai, gazdasági, társadalmi, majd politikai színtéren is jelentkezett. Az emberi személyiség öntudatra ébredése a descartes-i gondolat jegyében számos pozitív vonást hordozott, rövidesen jelentkeztek azonban ennek az áramlatnak az árnyoldalai is, amikor a liberalizmus üdvtörténeti igénnyel lépett fel. Ez pedig nem jelentett mást, minthogy azt a korábbi erőteret, amelyben az ember Istennel való viszonyában fogalmazta meg és helyezte el önmagát, egy újabbal, az önmegváltás eszméjével váltotta fel, s cselekvéseit ennek rendelte alá. A szabadság valamiféle abszolutizálása (istenítése) mellett az önérdek, a haszonelvűség, az individualizmus (nem tévesztendő össze a perszonalizmussal) és a materializmus, illetve az ateizmus vált jellemzőjévé.

         A magyar történelemben szabadelvűség néven ismert a tizenkilencedik századi liberalizmus, amelynek azonban nem volt szerves folytatása a huszadik század elején polgári radikális körökben jelentkező liberalizmus, s a mai, liberálisnak nevezett, a természetjogi elveket megkérdőjelező, elsősorban politikai irányzat sem tekinthető annak, bár ilyen látszatot igyekszik kelteni.

Elmer István író-újságíró, moderátor