Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-02-13 11:15

Széchenyi házhoz megy

|


Igényeljen Széchenyi-ismereti előadást
Idén 225-dik évfordulója annak, gróf Széchenyi István megszületett.
Három civil szervezet: az Országos Széchenyi Kör, a Széchenyi Alapítvány, a Széchenyi Társaság és Nagycenk Önkormányzata kezdeményezésére létrejött a társadalmi emlékbizottság. Támogatjuk, hogy a 2016-os esztendő Széchenyinek szentelt időszak legyen. Elkészítettük az emlékév Felhívását amelyet csatolunk, és szeretnénk segíteni azoknak, akik a saját köreikben szintén fontosnak tartják a főhajtást a legnagyobb magyar előtt.



Célkitűzésünk, hogy a megemlékezés ne csak az ünnepélyes koszorúzásokat, a fogadásokat és a beszédeket jelentse, hanem minél többen, és mennél sokoldalúbban ismerjék meg Széchenyi országépítő munkáját. Szeretnénk bemutatni az embert, aki szenvedett az értetlenségtől és ennek ellenére vállalta a haza, a nemzet felemelése érdekében az ember feletti közérdekű munkát. Hatalmas életművet hagyott ránk, s vált ezáltal a legnagyobb magyarrá.


Életének bemutatását egy országos előadássorozattal képzeljük el. Az elmúlt hónapokban felkérésünkre több mint negyvenen előadó jelentkezett: egyetemi tanárok, kutatók, történészek, muzeológusok. Felajánlásuk, hogy „házhoz mennek”, és megosztják ismereteiket Széchenyiről az érdeklődő hallgatókkal. Szép és méltó előadásokat lehet szervezni Széchenyi István életéről, műveiről, alkotásairól.


Az előadások lebonyolítása
Az előadók megadtak egy- egy témát, amelyből szerkesztettünk témakörök szerint egy „étlapot”, s ezekből lehet válogatni. Amennyiben van egyéni kérés, esetleg a
éget nyújtani.
Tudjuk, hogy sok civil szervezet, baráti kör, művelődési ház, iskola tervez olyan megemlékezést, amit szeretnének komolyabb tartalommal megtölteni, ezekkel az előadásokkal nekik is tutelepüléshez kötődő esemény vagy olyan területe az életműnek, ami a felsorolt témák közt nem szerepel, lehetőségünk van ebben is segíteni.

 

Igényeljenek témát, esetleg előadót. Ezt megjelölve, kérjük, adják meg a várható hallgatóság érdeklődési körét és igényüket az előadás tartalmi mélységére vonatkozóan. Nem mindegy, hogy az előadók általános iskolásoknak vagy idősebbeknek, szakembereknek vagy laikusoknak tartanak előadást.

Az igény – melyet a mellékelt lapon feltüntetett címre kell eljuttatni – beérkezése után megkeressük azt az előadót, aki az adott témakörben jártas és tájékoztatjuk erről a helyi szervezőt. Az előadó kiválasztásánál azt is figyeljük, hogy ne a legmesszebb lakót kérjük fel. Az időpontok egyeztetése már a két fél dolga. Amennyiben nem sikerül az első körben előadót találni, tudunk további segítséget nyújtani.

 

Jelentkezését várva üdvözlettel:
2016.02.02. Péchy Mária
Országos Széchenyi Kör elnöke

 

Jelntkezéseket az alábbi címra várjuk:

 

pechy_maria@t-online.hu vagy elnokseg@szechenyi-kor.hu

Javasolt témakörök 

I. Széchenyi István életének egy-egy szakasza
1. Katonaévek
2. Utazások
3. Miniszter
4. Országgyűlések – politikus
5. Döbling
II. Tettekre váltott nemzetépítés
1. Lovakrul
2. Lánchíd
3. Vaskapu – folyamszabályozás
4. Közlekedés
5. Írott életműve, könyvei
III. Az utókor Széchenyiről
1. Kemény Zsigmond
2. Prohászka Ottokár
3. Péterfy Jenő
IV. Széchényiek, a család
1. Ősök
2. Szülők
3. Feleség, gyerekek
V. Széchenyi belső világa
1. Hit, erkölcs, kötelesség, nevelés
VI. Munkatársak

A teljesség igénye nélkül néhány név az előadók közül:
Aczél Eszter, Peyach István, Horváth Attila. Merkl Hilda, Szentkuti Károly, Kőrösi Mária, Papp Éva, Mórocz Gábor, Cserháti László, Buday Miklós.

 



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Programajánlók, események
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • Előadás Zalaegerszegen »
  • előadás Nagyatádon »
  • előadás »
  • kiállítás »
  • előadás »
  • Hírek Erdélyből »
  • Szabadka »
  • Szeged »
  • Bonyhád »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    25 26 27 28 01 02 03
    04 05 06 07 08 09 10
    11 12 13 14 15 16 17
    18 19 20 21 22 23 24
    25 26 27 28 29 30 31
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök