Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-10-25 21:46

Megemlékezés Brassóban

|
Gróf Széchenyi Istvánra emlékeztek Brassóban

 


Az emlékünnepség szeptember 22-én az Áprily Lajos nevét viselő főgimnázium udvarán kezdődött, a kézdivásárhelyi Vetró András által készített Széchenyi dombormű és emléktábla előtt.


Megemlékező beszédet Házy Bakó Eszter tartott, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület, a Brassai Társaság és a Reménység Háza nevében. Koszorúzás után a Brassói Magyar Dalárda emelte az ünnepi hangulatot.


A megemlékezés a Reménység Háza kistermében folytatódott, ahol Veres László tartott előadást. Az előadó gróf Széchenyi István munkásságának kevésbé ismert és nehezebben megfejthető momentumairól szólt, párhuzamot vonva korunk történéseivel is. Széchenyi írásaiból idézve tette színessé és tartalmassá az előadást. A jelenlevő 5o - 6o fős hallgatóság tetszésüknek adtak kifejezést. Az előadást úgy méltatták, hogy egy újszerű, kevésbé ismert gondolatokat tartalmazó, hangulatos és tartalmas ismertetőt hallottak

 



Tisztelettel Veress László
Országos Széchenyi Kör tagja

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök