Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2015-06-19 18:12

Könyvbemutató a soproni Széchenyi István Városi Könyvtárban.

|
Az Ünnepi Könyvhét soproni nyitó programjaként „Ezt köztünk! Isten áldja!” – Széchenyi István válogatott levelei című kötet bemutatójára került sor június 4-én a Széchenyi István Városi Könyvtár olvasótermében.



A rendezvényen a kötet szerkesztőivel és fordítóival, Kovács Henriettel, Körmendy Kingával és Mázi Bélával Szabó Attila könyvtáros beszélgetett. Széchenyi levelezéseiből Savanyu Gergely, a Soproni Petőfi Színház színművésze olvasott fel részleteket.


A Sopronban 180 éve tiszteletbeli polgárrá választott (Széchenyi István a város első díszpolgára) gróf hatalmas terjedelmű, többnyelvű levelezéséből most először jelent meg olyan magyar nyelvű válogatás, amely az egész életpályáját áttekinti. Széchenyi István hatalmas életművéhez kapcsolódó ezres nagyságrendű levelezésnek csak töredékét, 260 levelet dolgoztak fel a szerkesztők. Ennek ellenére a levélválogatás törekszik az 1809-1860-as korszakban Széchenyi életét, legfontosabb alkotásait, továbbá meghatározó kapcsolatait a lehető legszélesebb körben megismertetni az olvasóval.

A szerkesztők fontosnak tartották, hogy egy hasznos kézikönyv szerepét is betöltse a válogatás. Így életrajzi adatokat, rövidítésjegyzéket, képjegyzéket, irodalomjegyzéket, névjegyzéket, névmutatót és a kötet végén színes képeket is tartalmaz a kötet.


A kötet bemutatóján számos Széchenyi-tisztelő: az érdeklődőtől a tudományos kutatóig, a gimnazista korosztálytól a szépkorúakig vettek részt. A beszélgetésen a kötet születésének körülményeiről, a válogatás szempontjairól, a levelezésnek Széchenyi életében betöltött szerepéről tudtunk meg érdekes részleteket. A leveleket Savanyu Gergely magával ragadó beleéléssel tolmácsolta.


Körmendy Kingának a kötet egyik szerkesztőjének a könyvbemutatót megelőző üzenete a kötet további sorsa tekintetében is megszívlelendő: „Kérem, terjesszék a hírét: középiskolásoknak, egyetemistáknak olvasni tudó magyar embereknek készítettük: Széchenyi a leveleiben a küzdő, szenvedő felebarátunk. Nem ismert más életcélt, mint a közjót szolgálni, Magyarország gazdasági és szellemi felemelését. Ezért küzdött minden eszközzel, amit lehetőségei adtak. Ezeket a lehetőségeket megkereste. A megtalált lehetőségek közül egyetlen egyet sem hagyott ki. A magunk területén ez az a magatartás, amit utánoznunk kellene!”


A könyvbemutatón résztvevő diákok egyike így fogalmazott:: „Köszönjük szépen a mai különleges délutánt, nagyon érdekes volt! Azért volt hasznos, mert nemrég vettük a reformkort és Széchenyit történelemórán így egy más szemszögből is láttuk az eseményeket.”

 

Szabó Attila 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök