Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-11-04 18:46

Szegedi csoport októberi programja

|

A "kiművelt emberfő" nem nélkülözheti közvetlen környezete történetének ismeretét. Az Országos Széchenyi Kör szegedi tagcsoportjának tagjai e gondolatok jegyében tekintették meg október 14-én az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontot.

A verőfényes októberi napon kellemes élmény volt sétálni a gyógynövényes kertben, megnézni a kőtárat, megismerkedni a kolostorban kiállított egyházi ereklyékkel és kincsekkel, majd megcsodálni a templomot. Kiss Norbert egyháztörténész szakavatott, élvezetes kalauzolásával hű és részletes képet nyertünk a városunkban több évszázada működő ferences rendház szerzeteseinek életéről, hagyományairól. Önfeláldozó példamutatásukról tanúskodnak a török elleni harcok, a pestis járványok időszakai, a keresztény hit és a lakosság oltalmazása, a magyar kutúra és nyelv megőrzéséhez való hozzájárulásuk. Gyógyító tevékenységükhöz kapcsolódott a paprika alkalmazása, melynek meghonosításával vált - részben - ismertté városunk.


A 2012-ben kialakított látogatóközpont az ország második legrégibb olyan épületegyüttesére hívja fel a figyelmet, amely ma is eredeti funkciójában működik. Már csak ezért is érdemes mindannyiunk figyelmére.

 

Kormányos András 

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    29 30 01 02 03 04 05
    06 07 08 09 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 30 31 01
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök