Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-08-03 20:25

Négy nap a Várban a Hungarikum Hétvégén

|
Hungarikum Hétvége a Várban

A Magyar Ízek Alapítvány szervezte a budai Várban a Hungarikum Hétvégét. Az érdeklődők először láthatták egy helyen mind a 41 hungarikumot, köztük gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát.
A Széchenyi Társaság, a Széchenyi Alapítvány és az Országos Széchenyi Kör közösen állította össze a kiállítás anyagát, közösen szervezte meg az ügyeletet.
A hívó szóra én is jelentkeztem, az ott tapasztaltakról számolok be.
Csinos kis faházikónkat Mátyás kútja közelében helyezték el. A falakon és a pulton Széchenyivel kapcsolatos tablók, szórólapok, könyvek, kiadványok, képeslapok voltak.
Buday Miklós szerkesztette azt a szórólapot, mely ismertette az egyedülálló magyar nemzeti értéket, gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát.
Az Országos Széchenyi Kör történetét Siska Tamás írta meg.
Péchy Mária és Siska Tamás nagyszerű totót állított össze, mely Széchenyi életének jelentős eseményeit foglalta össze. A legtöbb érdeklődő lelkesen kezdett a totó kitöltéséhez, mi pedig készségesen segítettünk, ha megakadtak. Egy-egy totó kitöltése sokszor fél óráig is eltartott, mert kérdés kérdést követett, és mi boldogan beszéltünk a legnagyobb magyar tiszteletre méltó életútjáról, munkásságáról. A totó kitöltői nemcsak az ajándékkönyvet, képeslapot köszönték meg, hanem az újonnan szerzett ismereteket is. Nagyon jó érzés volt tapasztalni, hogy mennyien érdeklődnek Széchenyi személye iránt, milyen tisztelettel, elismeréssel nyilatkoznak róla.
Megható volt számomra, amikor Belgiumból, Ausztráliából, Kanadából hazalátogató hazánkfia hosszú eszmecsere után kézfogással, öleléssel köszönte meg a hallottakat.
A szervezők ígérete szerint ezentúl minden évben lesz ilyen fesztivál. Remélhetőleg tanulnak a szervezés hibáiból, és talán mi is még ennél is jobban fel tudunk rá készülni.
Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka sok látogató szívét-lelkét megérintett és elgondolkoztatta ezen a néhány napon.

Papp Éva



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

pechymaria 2014-08-03 22:35:24

Köszönöm Papp Éva segítségét! Volt lehetőségem figyelni, hogy hívta a kissé félénk látogatókat, és beszélgetve érdekesnél érdekesebb történetek segítségével mutatta be Széchenyi István munkásságát. Mindenkihez volt türelme, s hosszú órákon át mesélt, segített és együtt örült egy-egy jó válasz után a sikernek. A Széchenyi ismeretek terjesztésének ez követendő módja.
Péchy Mária

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök