Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-12-06 13:20

Széchenyi házhoz ment Kecskeméten

|
PAPP ÉVA: SZÉCHENYI HITE c. előadása Kecskeméten

 

 

 

"Isten, Te látod a szívemet. Én semmi bűnre nem születtem, még ha oly gyakran elbuktam is.”
 
 
 
 
A fenti idézet mintegy összefoglalója annak az előadásnak, melyet Papp Éva gimnáziumi tanárnő, az Országos Széchenyi Kör elnökségi tagja tartott meg 2016. november 30-án Kecskeméten, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Kecskeméti Csoportja meghívására az „érdeklődők”: tagok és kívülállók körében.
Az előadás címe - Széchenyi hite – már önmagában is felhívó jellegű, érdeklődést keltő. Tanulmányaink során annyi mindent hallottunk, tanultunk, olvastunk a magyar történelem óriási személyiségéről – de ilyen aspektusból, belső énjéről, mégis keveset.
Az előadó lenyűgözte hallgatóságát példamutató felkészültségével, részletekbe menő roppant nagy tárgyi tudásával, a téma iránti elkötelezettségével. Bemutatta, hogy a „legnagyobb magyar” életének legfontosabb eseményei milyen lelki és keresztény erkölcsiséggel, történésekkel kapcsolódtak össze. Rámutatott arra, hogyan hatotta át ezt a nem könnyű életutat Széchenyi jóra való törekvése, a bűnfelismerése, bűneinek megvallása, nehézségeinek megoldására a keresztény kiút keresése. 
Széchenyinek az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalma alapja volt emberi nagyságának, hazaszeretetének, minden jóra való nagylelkű adakozásának.
 
 
 
Szellemi és lelki táplálék volt ez a vetített képes előadás. A hallgatók néhány kérdést tettek fel előadónknak, amelyekre szintén több aspektusból megvilágított és korrekt választ kaptak. Válaszain átsütött Papp Éva Széchényi István iránti tisztelete, életútjának mélységes ismerete és nagyszerű értelmezése.
Mi magunk - a hallgatóság -  az előadás után úgy éreztük, hogy a továbbiakban  szívünkben még mélyebb megértéssel, gondolatainkban nagyobb tisztelettel és büszkeséggel fogjuk Széchenyi István emlékét őrizni, és szellemét a jövő nemzedékének átadni.
 
 Rónyai Ibolya
KÉSZ Kecskeméti Csoport

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • Előadás Zalaegerszegen »
  • előadás Nagyatádon »
  • előadás »
  • kiállítás »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 31 01 02 03
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök