Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-10-02 15:13

A mi Széchenyink középiskolai vetélkedő döntője

|

Kárpát-medencei középiskolások „ A mi Széchenyink” elnevezésű művelődéstörténeti vetélkedő döntője Sopronban 2016. szeptember 23-24-én

 

 

A Széchenyi-emlékév kapcsán az Országos Széchenyi Kör másodszorra is iskolánkat – a Soproni Széchenyi István Gimnáziumot - kérte fel arra, hogy egy országos és határokon átnyúló művelődéstörténeti vetélkedő megrendezésével adózzon „a legnagyobb magyar” emlékének. 2015 őszén 68 csapat jelentkezett felhívásunkra. A középiskolások számára rendezett elődöntő 3 online fordulója után 10 -10 csapat jutott a regionális középdöntőbe, amelyet Budapesten rendeztek.

 

A döntőbe végül két szombathelyi, egy győri, egy budapesti, egy gödöllői, egy kisvárdai, egy sepsiszentgyörgyi és két soproni csapat jutott.


A pénteki érkezést és közös ebédet követően a diákok és a felkészítő tanárok kollégáink kíséretében Nagycenkre utaztak. A tárlatvezetés és a megújult kiállítás megtekintése után egy feladatlap kitöltése várt a csapatokra, amelynek pontszámai már a következő napi döntőben számítottak.


A visszaérkezést követő vacsora után gimnáziumunk dísztermében játékos estet rendeztünk. Itt a felhőtlen szórakozás volt a cél, a versenyzők megismerték egymást, együtt nevettek, izgultak az különböző feladatok során
  

 

Szombat délelőtt a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ Széchenyi-terme adott impozáns hátteret a szóbeli döntőnek. A díszletekkel és kellékekkel a soproni reformkori Kaszinó hangulatát teremtettük meg. A komoly történelmi és művelődéstörténeti ismereteket kívánó vetélkedőt Széchenyi gróf kedvelt játékai
 – sakk, ostábla, kártya, dominó… - köré szőttük.

 

 

 


A tréfás adomákat, szójátékokat a FELE SEM IGAZ!, a kvízt a VILLÁMKÉRDÉSEK idézték fel. Új SAJTÓMŰFAJt teremtett a six, vagyis hatszavas életmű megírása, és az ACTIVITY is a gróf életpályájához kapcsolódott. Az előzetesen elkészített PÁLYAMŰVEK a reformkor divatját idézték fel kisfilmek formájában. Természetesen ebben a tartalom mellett a kreativitást, a kivitelezést, és a hangulatteremtést is értékeltük. Láttunk az Árkos vizéből partra szálló ifjút, divatos dandy-t, napernyős és csipkekesztyűs hölgyet, abroncsos báli ruhát, cilindert és sétapálcát is, de olyan modern megoldást is, amely a fenntartható fejlődés újrahasznosító technológiájára épült. A KÖNYVÉSZ Széchenyi gróf képzeletbeli könyvespolcán tett rendet a szavak és évszámok felidézésével. A Magyar Császári és Királyi Posta által kézbesített KÉPESLAPOK a gróf bel-és külhoni utazásait elevenítették fel. A versenyzők dolgát nehezítette, hogy csak egy-egy helyes válasz után juthattak hozzá a képeslap egy darabjához, s ezután kellett felismerniük, melyik városban vagy helyszínen történt a feladás. A ZENEi kérdésekkel Liszt, Erkel, Chopin, Sosztakovics és Schubert teremtett lírai hangulatot. Virtuális kaszinónk – tekintettel arra, hogy „a mi Széchenyink” már XXI. századi – egy MOZI termet is varázsolt. A reformkor világát idéző filmek – Hídember, Az aranyember, Egy magyar nábob, Akli Miklós – egy –egy jelenetét láthatták a csapatok, természetesen hang nélkül, majd ezt kellett szinkronizálniuk különböző megadott szituációk szerint. Némelyik megoldás óriási derűt keltett, a csapattagok tapssal jutalmazták egymás megoldásait is. Utolsó feladatunk TÁNCTÉRré változtatta a helyszínt. Egymás után láthattuk a verbunkot, a keringőt, a csárdást, a menüettet és a palotást, a táncrendbe pedig a felismert táncokat kellett beírni.
A vetélkedő után a csapatok megkoszorúzták a Széchenyi-téren álló megújított szobrot, és a Szózat eléneklése után ismét közös ebéd következett.
A nap végén került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, melyet diákjaink rövid műsora előzött meg.

A Kárpát-medencei döntőt végül a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum csapata nyerte. Második helyen végzett a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata Szombathelyről. Harmadik lett a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium csapata.

Szeretettel gratulálunk minden kedves résztvevő csapatnak!

 

 

Kurányi Éva 

magyar-történelem szakos tanár

a verseny egyik szervezője, lebonyolítója 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • Előadás Zalaegerszegen »
  • előadás Nagyatádon »
  • előadás »
  • kiállítás »
  • előadás »
  • Hírek Erdélyből »
  • Szabadka »
  • Szeged »
  • Bonyhád »
  • Kishegyes »
  • előadás »
  • Megemlékezés Brassóban »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    31 01 02 03 04 05 06
    07 08 09 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30 31 01 02
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.