Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-03-25 20:34

Széchenyi házhoz megy előadás Nyíregyházán

|
2016. március 11-én a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma is megemlékezett az 1848-as hősökről.


Az iskola bejáratánál található Széchenyi-szobor megkoszorúzásával kezdődött az ünnepély. Itt a Himnusz éneklése után a Nemzeti dalt szavalta el egy diákunk. A virágok elhelyezése után az aulában folytatódott a műsor.

 
Az iskolánkban működő Széchenyi Kör tagjai meghívták Papp Évát, a Széchenyi Kör elnökségi tagját, aki a Szegedi Széchenyi István Gimnázium könyvtárosa volt. Papp Éva rövid ünnepi beszédében összefoglalta Széchenyi jelentőségét. A diákjaink nagy figyelemmel hallgatták az előadást.

Majd az Erdélyben működő egyetlen magánszínház 2 színésze által készített DVD-t néztük, hallgattuk meg. A színész házaspár megidézte a „legnagyobb magyar” tetteit, naplójának bejegyzéseiből láthatták a mai fiatalok Széchenyi zsenialitását. Egy korabeli angol diplomata azt mondta, hogy ha Magyarországon 10 ilyen Széchenyi lenne, akkor az ország a legnagyobbak között lehetne. Elhangzott a Hitel című munkájából a szállóigévé vált mondat is: „Sokan azt gondolják: Magyarország - volt, én azt szeretném hinni: lesz”. A korabeli pesti képeket és Széchenyi későbbi alkotásait láthattuk kivetítve. Megrendítő volt Széchenyi szenvedéstörténete a döblingi elmegyógyító intézetben. Közben pedig felcsendült néhány Liszt Ferenc-dallam. A színész házaspár értelmező szövegmondása végig lekötötte a diákok figyelmét. Nyugdíjas tagjainkat is szeretettel köszöntöttük az előadás után.


A nagy elmék szenvedése is jusson eszünkbe húsvét közeledtével…
Végezetül álljon itt Vajda János: Credo (hiszekegy) verséből néhány sor:


„…Ha az adó lesz kétszerannyi, mint ma,
De kulcs, arány csalatkozatlan minta,
És e cserével mind a kettő jól jár:
Hatalmas ország és jó módu polgár,
Mert államát igaznak, szentnek tudva,
Adózó mit keres, el nem hazudja,
Munkás jutalma méltó bér, dicsének,
Közmegvetés árnyéka a herének,
Rangot, cimet nem koldult rend szalagja:
A szellem és erkölcs fensége adja…
Akkor telik be jós igéd, Széchenyi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni…” (1888)


Egriné Opauszky Eszter
a Szabolcsi csoport tagja

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök