Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-10-02 21:53

Kiállítás Tabajdon

|

„Háború vagy Béke”

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából, az Országos Széchenyi Kör képzőművészeti csoportjának és meghívottainak közreműködésével „Háború vagy Béke” címmel, képzőművészeti kiállítás nyílt 2014. szeptember 6-án, szombaton 17 órakor az IKSZT Tabajd Kultúrházban.
A címképen Saxon Szász János kompozíciói

A képzőművészeti csoport minden évben megünnepli gróf Széchenyi István születésnapját egy-egy tematikus kiállítással. E megemlékezés mellett, fontosnak találták, hogy az idei kiállításuk az I. világháborúra reflektáljon, hiszen a 20. század sajnálatos módon inkább volt az árnyék, mint a fény százada. A képzőművészet eszköztárába e két fogalom alapvetően beletartozik, így a bemutatott alkotások is e kettősség között szóródtak. Szemereki Teréz kerámiái ily módon kiemelt szerepet kaptak a megemlékezésben, hiszen már a címükben is viselik a kiállítás tematikáját.

 

Széchenyi Kinga emlékérme

A korábban már ismert arcok között Péli Mandula újonnan kapcsolódott be a munkába, és a legidősebb Pató Róza 80. születésnapját pedig épp a megnyitón ünnepelhette a közönség. Az eseményen köszöntötte a jelenlévőket Temesszentandrási György Tabajd község polgármestere, aki dicsérő szavakkal fogadta a kiállítást.

A kiállítást Preisinger Éva, az Újbudai Kulturális Intézet igazgatója nyitotta meg, kurátor Sancz Klára Lujza nyugalmazott muzeológus. Rendezte Saxon Szász János, a képzőművészeti csoport megbízott vezetője.
A képzőművész csoport köszönettel tartozik Izsák Irén igazgató asszonynak a lehetőségéért. A kiállítás 3 hétig ingyenesen látogatható.


Kiállító művészek:
Csete Ildikó
Dárdai Zsuzsa
Pató Róza
Páll A. Enikő
Péli Mandula
Saxon Szász János
Seregi József
Szemereki Teréz
Széchenyi Kinga

 

Tabajd, 2014. szeptember 6. 17.00 óra

 

 

 

 

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket  a Tabajdi Kultúrház Háború vagy Béke? c. képzőművészeti kiállításán.

Közel 20 éve nyaranta tabajdi polgár vagyok, itt ITTHON, Budapesten OTTHON.

Büszkeséggel tölt el, hogy a megújult kultúrház falai között ilyen nívós kiállítás kaphatott helyet, mint az Országos Széchenyi Kör Képzőművészeti Csoportjának kiállítása.

A 30 műalkotás  témában, gondolatban vagy átvitt értelemben kapcsolódik a világháború gondolatköréhez.

Úgy gondolom, hogy  a nagy háború emléke ma is ott él szinte minden családban, a  történetek lenyomatai melyeket  a nagy családi elbeszélésekből megtudtunk beégett valamennyiünk lelkébe.

 Pató Róza bronzérme

 

A kiállítás címét kétféleképpen is láttam: Háború vagy Béke? illetve Háború vagy Béke.

Ha kérdésként tesszük fel, akkor  egyöntetű a válasz: BÉKE.

Amennyiben állító mondatként értelmezzük, látszólag bölcsen bólogatunk, hiszen az emberiség történetét szinte periodikusan átszövi a békétlenség, a háború.

A 20. századot alapvetően meghatározták a 100 évvel ezelőtt kitört első világháborúban megszületett új ideológiák: bolsevizmus, a nemzeti szocializmus, a fasizmus és minderre reakcióként a demokrácia eszméje, a nemzetek önrendelkezési joga.

Zavaros, nehéz évszázad volt ez.

Azt mondják, hogy az embernek ki kell beszélni magából a fájdalmat, szorongást, félelmet, hogy ne méregként mételyezzen, de felejteni nem szabad, az emlékezés fontos.

Ebben az évben, a centenáriumi évfordulón Európa-szerte mindenki a maga módján próbálta megosztani egymással azt a kollektív traumát, amelyet a háború okozott csaknem minden országban.

Mindenki saját eszközeivel, módszereivel, lehetőségeivel.

Itt ez a tehetséges csoport a művészet eszközeivel „festi, mintázza, nyomtatja, formázza ki magából a negatív érzelmeket  vagy jeleníti meg a szépséget, harmóniát amire mindannyian vágyunk.

Csete Ildikó: gróf Klebelsberg Kuno

Büszke vagyok arra, hogy ez a kiállítás Köllő Miklós által alapított Vál-Völgyi Művészeti Alkotóház közvetett közreműködésével létre jöhetett.

Hogy hogyan?

Hat éve működik a szenior alkotóház ebben a kedves 1500 lelkes faluban. Az elmúlt hat év során több mint 600 művész, művészet kedvelő embert ihletett meg a környezet, fedezte fel a falut, kötött barátságokat az itt élő emberekkel.

A legutóbbi művészeti csoport tagja volt Sancz Klára Lujza, aki az Országos Széchenyi Kör Képzőművészeti csoportjának vezetője...és a történet vége ide vezetett...

Mert hogy véletlenek nincsenek.

Gratulálok az alkotóknak:

Csete Ildikónak, Dárdai Zsuzsának, Pató Rózának, Péli Mandulának, SAXON Szász Jánosnak, Seregi Józsefnek, Szemereki Teréznek, Széchenyi Kingának és természetesen Sancz Klárának, aki révén ebbe a fejér megyei kis faluba eljuthatott ez az érték, mindannyiunk örömére.

 

Tabajd, 2014. szeptember  6.

                                                                           Preisinger Éva 

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • Előadás Zalaegerszegen »
  • előadás Nagyatádon »
  • előadás »
  • kiállítás »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    28 29 30 31 01 02 03
    04 05 06 07 08 09 10
    11 12 13 14 15 16 17
    18 19 20 21 22 23 24
    25 26 27 28 29 30
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök