Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-05-02 12:30

Sütő-Nagy Sára kitüntetése

|

A Diákok Széchenyi-díja kitüntető elismerést a Budapesti Széchenyi Gimnáziumban a 2015-16-os tanévben Sütő-Nagy Sára nyerte el. A díjátadás 2016. április 29-én történt.
Közöljük a laudációját.

Sütő-Nagy Sára a 12.c osztály tanulója.

Tizedikben jött át az iskolánkba a Szent Imre Gimnáziumból, ahova ötödik osztálytól járt. Választása azért az Újbudai Széchenyi István Gimnáziumra esett, mert a bátyja is a mi tanulónk volt. Az ő nyomdokában járt, amikor jelentkezett a DÖK-be.


Tizedikesként a Gólyahét, majd a Sütihét megszervezésében és lebonyolításában vett részt. Gimnáziumunk népszerűsítése érdekében szórólapot vitt különböző általános iskolákba. A nyílt napon a szülőket kísérgette és látta el információkkal.

A szalagavatón ruhatárazott, a Mikulás-napon krampusznak állt, majd a DÖk-nap szervezésében, lebonyolításában vett részt. A DÖK-táborban a DÖK jövőbeli szerepének megszervezésében vett részt. A nyári gólyatáborban is ott volt, ahol a gólyákkal való foglalkozásban segített a pedagógusoknak.


Tizenegyedik éve hasonlóképpen zajlott, habár itt már komolyabb munkák vártak rá. A nyílt napokon már ő mutatta be a diákönkormányzatot a látogatóinknak. A szalagavatón és a március 15-i ünnepségen ő volt a fotós. A ballagáson pedig a ő búcsúztatta a 11-esek nevében a végzősöket. Az ezután következő DÖK-elnök választáson pedig több, mint 2/3-os többséggel nyert. A beiratkozáson ő mondott a szülőknek beszédet, s ő válaszolt kérdéseikre. A gólyatáborban újra részt vett segítőként.


Majd tizenkettedikesként ismét a Sütihéttel kezdett, ezúttal a szervezésben a leghangsúlyosabb szerepet ő játszotta. A Családi napon a tanárok segítségére volt a Családi kvízben, majd szerepelt a Nyílt napokon. A szalagavatón a végzősök nevében mondtott beszédet.


Sütő-Nagy Sára elsősorban iskolánkért való önzetlen közösségi munkájával, továbbá jó tanulmányi eredményével érdemelte ki társai, tanárai elismerését, szeretetét. Iskolai életében sokat tett azért, hogy az Újbudai Széchenyi István Gimnázium diákközpontú, családias iskola legyen, ahová nem kötelességből, hanem örömmel járnak a diákok.

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés

Kommentek

pechymaria 2016-05-08 22:30:18

Kedves Sára!

Kicsi lányként láttalak utoljára bátyád társaságában, aki szintén igen aktív diákunk volt- lehet, hogy ez családi hagyomány?
Örülök, hogy megkaptad a diákok Széchenyi díját!
Sok sikert kívánok az érettségihez és életed további szakaszihoz!
Péchy Mária, aki már nem taníthatott Téged

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Csornán Varga Zétény lett díjazott »
  • Kovács Dorottya nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Kenese Luca Sára kapta a Széchenyi Gimnáziumban a Diákok Széchenyi Díját »
  • Jakab Zsóka kitüntetése »
  • Kőbányán Balázs Fanni nyere el a Diákok Széchenyi-díját »
  • A Széchenyi Gimnáziumban Akkad Salma nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Csornán Simita Márk lett a díjazott »
  • Szaluter Patrícia (SZIG) 2017-2018 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Sütő-Nagy Sára kitüntetése »
  • Weisz Gerda a bonyhádi díjazott »
  • Gebei Katalin (SzIG) 2013-2014 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Nier Máté a BONI 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Családi Vivien a Csornai 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Rudi Soma a Zugló 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Tim Gergely a kőbányai iskola 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Asmon Stella SzIG 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Kiss Viktória SzIG 2011-2012 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04