Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2023-06-07 03:15

Kovács Dorottya nyerte el a Diákok Széchenyi Díját

|

az Újbudai Széchenyi István Gimnáziumban.

Már kilencedikes kora óta tudja, hogy gimnáziumunkban minden évben a ballagás napján egy végzős diák megkapja a Diákok Széchenyi Díját. Mindig csodálattal hallgatta azoknak a „nagy” tizenkettedikeseknek a beszédét, akiket az osztályuk nevezett erre a díjra.

Dorottyát az öt év folyamán egy mindig mosolygós, segítőkész, pozitív és rendkívül maximalista lánynak tartottam. Szabadidejét az egyik kedves hobbijával a fotózással tölti. Az iskolai programok nagy részét ő szokta fényképezni. Fotózott már a Széchenyi napokon, gólya heteken, március 15-ei és október 23-ai előadásokon. Megörökítette az évnyitó, illetve évzáró, valamint a tavalyi ballagási ünnepségeket. Legnagyobb iskolai fotós projektjének mégis a tavalyi év szalagavatóját tekinti, ahol mind a kilencven végzős szalagtűzéséről készített portrét, a táncok és keringő mellett. Az iskolán kívül is gyakran szokott fotózni és nevezni fotópályázatokra, ahol már több szép sikert ért el.

Dorottya iskolai tanulmányai:
2018-ban jelentkezett az Újbudai Széchenyi István Gimnáziumba, angol nyelvi előkészítőre és média tagozatra is. Felvették az első megjelölt helyre, az angol tagozatra. Az angol tanulás meghozta a gyümölcsét, a 0. osztály végén már egy sikeres komplex középfokú nyelvvizsgát tudhatott magáénak. 9-ben és 10-ben is kiemelkedő helyezést ért el az iskolai angol esszéíró versenyeken. A rá következő évben pedig már sikeres felsőfokú nyelvvizsgát tett. A 11. osztályban az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen is megmérette magát. Tanulmányi átlaga minden évben 4,8 felett volt.

Nagyon fontos volt mindig számára a tanulás, és hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. A 2022/23-as tanévben nagyon tudatosan készült az érettségire, hogy elérje az álmát, bekerülni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karára.

Nagyon hálás tanárainak, hogy folyamatosan az öt év alatt új gondolkodásmódokat és tanulási módszereket ismerhetett meg.


Kósik Dorottya
osztályfőnök




Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Csornán Varga Zétény lett díjazott »
  • Kovács Dorottya nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Kenese Luca Sára kapta a Széchenyi Gimnáziumban a Diákok Széchenyi Díját »
  • Jakab Zsóka kitüntetése »
  • Kőbányán Balázs Fanni nyere el a Diákok Széchenyi-díját »
  • A Széchenyi Gimnáziumban Akkad Salma nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Csornán Simita Márk lett a díjazott »
  • Szaluter Patrícia (SZIG) 2017-2018 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Sütő-Nagy Sára kitüntetése »
  • Weisz Gerda a bonyhádi díjazott »
  • Gebei Katalin (SzIG) 2013-2014 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Nier Máté a BONI 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Családi Vivien a Csornai 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Rudi Soma a Zugló 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Tim Gergely a kőbányai iskola 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Asmon Stella SzIG 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Kiss Viktória SzIG 2011-2012 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04