Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2015-03-28 18:04

Hungarikumok Amerikában

|

Felhívást kapott a Széchenyi Alapítvány, mint a „gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka” című hungarikum kezelője a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálytól, hogy vegyünk részt hungarikumunk bemutatásával az amerikai Hungarikum kiállításon, amely Hrivnák Tünde fiatal divattervező – a ByMe design márka tulajdonosának – turnéjával párhuzamosan kerül megrendezésre.

A Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálya támogatja Hrivnák Tünde a ByMe design márka tulajdonosának Hungarikum kiállítással egybekötött amerikai körútját.


A fiatal divattervező nem először mutatkozik be az amerikai magyar közösségnek illetőleg az amerikai közönség számára, hiszen két évvel ezelőtt a Washingtonban megrendezett Smithsonian Folklife Festival-on óriási sikere volt az általa tervezett kalocsai és matyó hímzésmintákkal készült ruhakollekcióknak.

A mostani rendezvény-sorozat célja, hogy az amerikai magyarság minél jobban megismerje a hungarikumokat, közte a kalocsai és mezőkövesdi népművészeti motívumokat, illetve e hagyományőrző minták mindennapi életben való viseletét.

Az esemény rendkívül jó alkalmat teremt a hungarikumok népszerűsítésére a tengerentúlon, ezért a divatbemutatók mellett tervezzük a hungarikumok bemutatását és kiállítását. A rendezvény magas színvonala és kiemelt fontossága miatt szeretnénk a segítségét kérni abban, hogy biztosítson számunkra magyar, vagy kétnyelvű (magyar-angol) szóróanyagot, melyet eljuttatunk az amerikai rendezvény egyes helyszínekre.

A road show 2015. április 28-tól május 15-ig tart, melyet Washington, New York, Sarasota és Miami állomásokon rendezünk. Az első rendezvény 2015. május 1-én Washingtonban megrendezésre kerülő Magyar Bál, (Sheraton Premier Hotel) ahol kb. 200-250 fő lesz jelen, köztük diplomaták, az üzleti élet és a közélet prominens személyiségei.

A nyomtatványokat, kiadványokat kérjük a Hungarikum Főosztályra szíveskedjenek eljuttatni 2015. április 15-ig személyesen, vagy postai úton.

A MI HUNGARIKUMUNK MEGJELENÉSE ÉRDEKÉBEN BECSOMAGOLTUNK
1000 SZÍNES SZÓRÓLAPOT ÉS
1000 SZÉCHENYIT ÁBRÁZOLÓ KÉPESLAPOT.




Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Hungarikumok, mint a magyarság karakterjegyei »
  • Hungarikum Gálaest »
  • Hungarikumok Brüsszelben »
  • Hungarikumok Amerikában »
  • Hungarikum pályázati felhívás »
  • Értékőrzés nagyban »
  • 2014.05.28-ai hungarikum ünnep a Vigadóban »
  • Hungarikum Ünnep a Várban »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Hungarikum Gálán

    A magyarság nemzeti értékeit ünnepelték a Pesti Vigadóban megrendezett II. Hungarikum Gálán. 2015. december 2-án díjazták az újabb hungarikumok képviselőit. Ezen alkalommal adták át "Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka" hungarikumunk díját Buday Miklósnak a Széchenyi Alapítvány elnökének.

    Hungarikum Ünnep a Várban

    2014 július 24-27 között a Budai Várban anyagiakkal is támogatott Hungarikum Ünnepet rendeztek. Bennünket is meghívtak. Buday Miklóssal egyeztetve az ügyet a Társaság a Kör és az Alapítvány képviselte.