Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-02-27 12:00

Terveink 2014. évre

|

Az elnökség február 8-9-én kétnapos ülést tartott Nagycenken, amelyen meghatároztuk az Országos Széchenyi Kör elkövetkező időszakának programjait, feladatait. A kiemelkedő programjainkat itt bemutatjuk, de várjuk tagszervezeteink és tagjaink további kezdeményezését is. Az elnökségi ülésen megtisztelő volt számunkra, hogy részt vett Aczél Eszter a Nagycenki Múzeum megbízott igazgatója és Csorba János Nagycenk polgármestere.

Terveink 2014-ben

 

2014. április 05-én 10,30 órai kezdettel Budapesten tartjuk közgyűlésünket, a helyszínéről a meghívóval együtt küldjük a tájékoztatást.
Kísérő rendezvényünk - Ybl Miklósra emlékezve - a Várbazár megtekintése .

Április  8-án 16 órakor gróf Széchenyi Istvánra emlékezünk Budapesten a Széchenyi István téren halálának 154. évfordulóján. A hagyományos koszorúzásra várjuk a budapesti- és Budapest környéki iskolák, valamint szervezetek és személyek koszorúzási szándékának bejelentését az elnökhöz.

 

 Április 9-13 közt Széchenyi Akadémiát tartunk Nagycenken

Téma: Széchenyi István életműve hogyan hat napjainkban, mit hasznosítunk.
Három kiemelt témakör lesz:
- Széchenyi István mit hozott a családi házból és mit adott tovább gyermekeinek.
- Vízgazdálkodás, ezen belül mennyire voltak korszerűek a 1800-as évek vízszabályozási, vízgazdálkodási munkái. A víz szerepe az elkövetkező években a Kárpát-medencében.
-  A harmadik kérdéskör a mezőgazdaság helyzete, a Széchenyi-család gazdálkodása, a mai kihívások elsősorban a nyugat-magyarországi térségben.

Az akadémiák hagyományát folytatva kirándulunk Fertődre, illetve esti beszélgetések filmvetítés egészíti ki a programot. Előadóink a fenti témák kutatói, egyetemi oktatók, szakemberek. Az előadások pontos időpontját az előadókkal, a végleges egyeztetés után a jelentkezőknek megküldjük.

Szállás és félpanziós ellátás Fertőbozon a Gloriett panzióban lesz - nagyon szép környéken, csodálatos kilátással a Fertő tóra. Az ebéd Nagycenken lesz, a két település közt a közlekedést  megoldjuk.
A jelentkezési lapot innen letöltheti>>

Költségek öt napra 28.500 Ft, három napra 18.000 Ft.
Jelentkezéseket március 15-ig kérjük elküldeni: Péchy Mária 1082 Budapest, Baross utca 86. posta-, vagy pechy_maria@t-online.hu email címére.


Ebben az évben Kárpátaljára vezet az utunk.

Időpont 2014. július 1-6-ig (kedd-vasárnap)
A látnivalók közül kiemelkedik a táj szépsége, járunk majd a Vereckei hágónál, a Tatár hágónál a Borzsa, Kraszna és Gorgánok hegyeiben. Elsétálunk a Szinevéri tóhoz a Fekete Tisza forrásához és a két Tisza találkozáshoz. Műemléki látványosságokban is lesz részünk, Munkács, Beregvár, Berergszász, Técső, Visk, Csetfalva nevezetességeit is megnézünk. Találkozunk a magyar történelem tragikus emlékével is; Szolyván, az Árpádvonal bunkereinél.
Szállás falusi turizmus keretében, ellátás félpanzió, utazás autóbusszal, helyi idegenvezetővel.
Várható költség max.: 60.000 Ft
Kérem, hogy a mellékelt jelentkezési lapon vagy emailen jelezzék részvételi szándékukat.
Részletes programot a jelentkezőknek küldjük, illetve felrakjuk a már ismert hírportálokra.

 

 

A Széchenyi Alapítvány Buday Miklós elnök kezdeményezésére és munkájának köszönhetően  gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka (gyakorlatilag az írott életműve) bekerült a Magyar Értéktárba, majd javasolta (lásd itt), hogy ezt a bizottság emelje a Hugarikumok Gyűjteményébe is. A Hungarikum Bizottság ezt a javaslatot március 18-án fogja tárgyalni.

A programjaink közé felvettük az önképzést. Törekedünk arra, hogy Széchenyi István írásait minél többen megismerjék, s ennek keretében szeretnénk a tagságot arra bíztatni, hogy minden évben minden tag olvasson el egy Széchenyi által írt könyvet. 2014-ben az írások közül a Hitelt javasoljuk. Ajánljuk az olvasónapló készítését is.

Szeptember-október hónapokban várjuk azokat a rövid írásokat (max. 5000 karakter, vagy kézzel két A4-esd oldal), melyekben az általuk kiválasztott legszebb gondolatokat bemutatják, s indokolják. Beküldhető a  kör honlapjára: elnokseg@szechenyi-kor.hu  
A könyv feldolgozásának másik lehetősége; 12 kérdés összeállítása három lehetséges válasszal, melyet a Széchenyi Fórum szerkesztőségébe kérjük beküldeni. A legjobb írások és kvíz-kérdések az honlapon illetve a Fórumban megjelennek.

Várunk további javaslatokat, ötleteket, hogy a kör életét gazdagítsuk, továbbiakban várjuk azoknak a tagoknak a jelentkezését, akik szívesen vennének részt önkéntes munkában, pl.: adminisztrációs vagy egyéb (pl. gépírás) munkákban.

 

Kérjük ne felejtse el befizetni idei tagdíját - aktív dolgozóknak 2000 Ft/év, nyugdíjasoknak, diákoknak 1000 Ft/év, túlfizetést köszönettel fogadunk.

A  tagdíjakat az alábbi számlaszámra kérjük átutalni, illetve igény szerint küldünk csekket

Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet : 59500337-11101703

 

Kérjük, hogy az adójának 1%-os felajánlásával segítse munkánkat, hiszen semmilyen állami támogatásban nem részesülünk, s pályázataink is  sikertelenek. Az adóbevallásnál tüntessék fel a kedvezményezettként az Országos Széchenyi Kört és az adószámunkat:

19759252-1-08


Péchy Mária
elnök

 

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

budaymiklos 2014-03-03 15:56:01

A Széchenyi Kör tekintélyét jelzi, hogy a múzeum igazgatója és Nagycenk polgármestere is érdeklődést tanúsított a kör munkája iránt. Bízom abban, hogy az együttműködés továbbra is jól fogja szolgálni az érdekeltek céljait.
Az éves program jó, de nagyon soványka. Hol vannak a területi csoportok, a Széchenyi nevét viselő iskolák, és általában hol van az ifjúság? A 2013. évi Közgyűlés jegyzőkönyve szerint:
„Az ifjúsági szárny újraszervezése, építése fontos feladat. Aktivizálni kell a régi táborok, versenyek résztvevőit, nyerteseit. A Klebelsberg pedagógiai központ támogatását kell kérni olyan pedagógusok keresésére, akik alkalmasak a környék iskoláinak összefogására. Erősíteni kell a tagcsoportok munkáját.”
Elégedetlen vagyok a tagcsoportok munkájával és nagyon hiányolom az Ifjúsági- illetve az Egyetemi Szárnyat.

Jó programnak tartom, hogy – önképzés keretében – évente egy Széchenyi-művet el kell olvasni. Van olyan barátom, aki szerint a Hitelt kötelező olvasmánnyá kellene tenni - legkésőbb az egyetemen, és az oktatási programba is be kellene építeni. Jó, hogy van ajánlott mű, mert erősíti a közösséget a közös élmény. Az is jó lenne, hogy intézmények felajánlásokat tennének és díjaznák a legjobb összefoglalókat. Kíváncsi vagyok, hogy hányan fogják elolvasni a Hitelt, és hányan fogalmazzák meg gondolataikat.

pechymaria 2014-03-16 16:18:23

Válasz
Sokáig vártam, hogy valaki reagál Miki kommentjéhez, de hiába. Ennek több oka is lehet: egy az emberek nem olvassák a Fórumot, kettő, aki esetleg olvasta vagy nem tartotta fontosnak, hogy válaszoljon, vagy nem szeret írni!
Mikinek sok mindenben igaza van, lehet, hogy soványnak tűnik a program, ami csak az elnökség munkájára szorítkozott, de mindegyik terv mögött nagyon sok szervezés, szaladgálás, levelezés áll. A programok bővítésének a legnagyobb akadálya a pénztelenség, amíg ezen nem tudunk változtatni, esélyünk sincs a gazdagabb, változatosabb, esetleg fiatalok számára is élményt nyújtó események szervezésére.
Nézzük a konkrétumokat: a Klébersberg központtal felvettük a kapcsolatot, megkaptuk támogatásukat. (két hónapot vártunk a válaszra, de megértem, mert nem ez a legfontosabb feladata az irodának!) Áprilisban találkozunk az iskolák képviselőivel. Ebben csak reménykedünk, mert ahhoz is engedély kell, hogy munkaidőben egy igazgató vagy helyettese részt vehessen a megbeszélésen. Elindítottuk a kampányt, hogy a diákok látogassanak Nagycenkre. Hiába az állami támogatás- ingyen vasútjegy-, ha a tanárok költségeit nem fedezheti az iskola!
Mit csinál az egyetemista szárny? Segít olyan kérdések megoldásban, amihez nem értek- jogi kérdések, pályázatok, összeköttetések – szebb megfogalmazásban: alkalmazzuk az ismeretségi tőkét. Kezdettől Kárpát-medencében gondolkozva hívtuk azokat a fiatalokat, akik jól teljesítettek a versenyeinken, színvonalas dolgozatokat írtak, így jó részük Erdélyben, Vajdaságban, Felvidéken, s nagyon sokan nyugaton, de már Ausztráliában is élnek.
Mit csinálnak a csoportok? Találkoznak, jobbik esetben havonta, életben tartják a Széchenyi megemlékezéseket, közösséget alkotnak, ami egyre ritkább!
Ez mind mosakodásnak tűnik, ezt nem szeretném, különösen azért, mert sokan igen áldozatos munkával őrzik a lángot! Szeretnék egyszer olyan írást olvasni, amelyben konkrét javaslatokat látok, olyanokat, amelyek eredményre is vezetnek!

budaymiklos 2014-03-17 16:19:06

Kedves Mária, Tisztelt Elnök Asszony!

Mindenek előtt szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet, óriási munkát végzel. Közel 800 tagot mozgásba hozni, mozgásban tartani titkár, és tevékeny csapat nélkül szinte emberfeletti feladat.

Én is vártam, hogy a Széchenyi-tisztelők ebben a gyors (kommentelős) műfajban megszólaljanak. Tudom, hogy a Széchenyi nevét viselő egyesületeknek, iskolák tanárainak és diákjainak, intézményeknek stb. van véleményük, de talán óvatoskodnak, szégyenlősek, nincsenek hozzászokva a demokrácia ezen eszközéhez. Sajnos a Fórumot kevesen olvassák, mert a tagság kiöregedett – keveset mondok – úgy a 70% nem használ számítógépet. A Széchenyi Kör elnökségi tagjainak és a tagságnak egy év alatt itt hány véleménynyilvánítása lehetett? A számoláshoz egy kéz is elég! Sőt nem kell hozzá két ujjnál több, pedig sok vitaindító írás, gyászhír, program, véleményváró írás került fel a portálokra. Nem jobb a helyzet a Széchenyi Táraságnál sem.
A Széchenyi Fórum arra hivatott, hogy kanalizálja a Széchenyivel kapcsolatos híreket, programokat, véleményeket, és ne legyünk elszigetelve egymástól. Kevesen vagyunk. Informálhatjuk egymást telefonon, vagy postán keresztül, de az költséges és szűk körű. Az informatikáé a jövő.

A közgyűlési határozatokban szereplő 2014-es feladatok előrehaladásának örülök, de ezekről nem lehetett olvasni. Beszéljünk, vitázhatunk a folyamatban lévő ügyekről is, szólhatunk a nehézségeinkről, az akadályokról is. Ezek talán segíthetik a megoldást.

Végül nem mindenhez szükséges a pénz. A tagcsoportok teljesítményével kapcsolatban nem vagyok tájékozott. Talán vállalható, hogy a sok Széchenyi-emlékhely gondozására kisebb csoportok kötelezettséget vállalnak. Ez nem jelentené azt, hogy nekik kellene rendbe tenni az elhanyagoltabb emlékhelyeket, de védnökségük keretében eljárhatnak az illetékesnél, önkormányzatnál, felajánlva saját közreműködésüket is. Erre a közelgő évforduló igen alkalmas.

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Az Országos Széchenyi Kör 2019/1. hírlevele »
  • Tervek 2014 »
  • Hírlevél a 2013-ról »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    28 29 30 31 01 02 03
    04 05 06 07 08 09 10
    11 12 13 14 15 16 17
    18 19 20 21 22 23 24
    25 26 27 28 29 30