Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-11-08 15:46

Csatlakozási szándék bejelentése

|
Gróf Széchenyi István 225-dik születési évfordulójának méltó megünneplésére három civil szervezet megalakította a „Széchenyi-emlékbizottság 2016.” nyitott csoportosulást.
A fenti szervezetek és a hozzájuk csatlakozók az erre való alkalmasságukat bizonyították 1991-ben a 200-dik születési-, valamint 2010-ben Széchenyi halálának 150-dik évfordulóján is.

Bízunk abban, hogy az ország, de a határainkon kívül élő nemzettársaink is készülni fognak az évfordulóra. Magunkon segíthetünk, ha megismerjük és befogadjuk a legnagyobb magyar eszmevilágát, amely nem egy múlt idő poros hangulata, hanem a mai embereknek is szóló fontos üzenet. A csatlakotási szándékot lent lehet bejelenteni.

 

Legfontosabb feladataink

Széchenyi István gróf születésének 225-dik évfordulóját a nemzet felhasználhatja Széchenyivel szemben fennálló adoságainak pótlására. Így leginkább:
- Itt az ideje, hogy a második világháború végével megszakadt klébelsbergi átfogó Széchenyi-kutatásra irányuló tudományos programunk folytatódjon.
- Az oktatáspolitika is sokat nyerhet, ha intenzívebben támaszkodik a legnagyobb magyar szellemi hagyatékára!
- A tevékeny emberek számára gyakorlati haszonnal jár e hatalmas életmű – akár részleges – befogadása is.
- Továbbiakban változatos programokkal, hagyományos megemlékezésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, könyvkiadással, vetélkedőkkel, kiállításokkal stb. bővíthetjük magunk és környezetünk Széchenyi-ismeretét.

Az emlékbizottság arra kér minden Széchenyi-tisztelő magánszemélyt, közösséget, intézményt, tudományos műhelyt, állami szervet, hogy ki-ki – tehetsége szerint – készüljön a 225-dik születési évforduló méltó megünneplésére.

 

Az emlékbizottság várja az együttműködő partnereket, a csatlakozási szándékot, a tervezett programok bejelentését, és az állami emlékbizottság megalakulását.

 

Az emlékbizottsághoz csatlakozni tervekkel, programokkal, önkéntes munka felajánlásával, illetve adományokkal lehet. A kapcsolódási szándékot be lehet jelenteni a szechenyiforum@logod.hu email címen is, de leginkább a lenti kék színű szövegre kattintva az ott megjelenő ürlap kitöltésével ajánljuk. Minden egyes tervet külön ürlap kitöltésével lehet kezdeményezni, akkor is, ha a program szervezője egyazon intézmény.


A csatlakozási szándék bejelentése itt történhet>>

 

A bizottság munkája a Széchenyi Fórum.hu (www.szechenyiforum.hu) portálrendszeren figyelemmel kísérhető.
 

 

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Ézsiás István tisztelgései »
  • Csatlakozási szándék bejelentése »
  • Csatlakozók
    A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    27 28 29 30 31 01 02
    03 04 05 06 07 08 09
    10 11 12 13 14 15 16
    17 18 19 20 21 22 23
    24 25 26 27 28 29 30
    31 01 02 03 04 05