Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2013-05-20 12:16

Az ember annyit ér, amennyit használ

|

Az Országos Széchenyi Kör szegedi tagcsoportja 2013. május 14-én a Somogyi-könyvtár előadótermében tartott összejövetelén Széchenyi István naplóinak kiadásait ismerhettük meg.
Az előadó dr. Kormányos András, a Szegedi Egyetemi Könyvtár nyugdíjas könyvtárosa volt.

Kormányos András először a naplóírás műfajáról beszélt, majd azokról a hatásokról, melyek naplóírásra késztették Széchenyit.

A Naplók Széchenyi életművének kiemelkedő darabjai. Számára a naplóírás nem csupán a történtek lejegyzése volt, hanem személyes vallomás, a lelkiismereti problémák, feszültségek, gyötrődések lejegyzése, szépirodalmi alkotás, a történelem tanúja is egyben. A napló segítette önellenőrzését, a javulásra törekvését szolgálta. Utazásai során írott naplórészletei rögzítették benyomásait, elősegítették önismeretét.


Béla fiát is naplóírásra buzdította, mondván, így ellenőrizni tudja önmagát, hogy nem haszontalanul fecsérli el idejét, hanem jól hasznosítja.


Naplóit nem az olvasóknak szánta Széchenyi, ezt valószínűsítik a lezárásukat szolgáló kis lakatok, de főleg végrendeletei, melyekben hol teljes, hol részleges megsemmisítésüket kéri hűséges titkárától.

 


Ezután kezünkbe vehettük a Napló 1921-es, 1925-ös, majd 1978-as, 1982-es, 1984-es kiadásait.

Végül az előadó a 2001-ben kiadott CD-t mutatta be, melyen a legmodernebb technika segítségével olvashatjuk gróf Széchenyi István minden írását, köztük a Naplót is.

 

 

 

 

A hallgatók számos kérdésére válaszolt az előadó.

 

 

Az előadás után az iPad-em segítségével megismertettem az érdeklődőket a Széchenyi Fórummal, felolvastam a cikkeket, megmutattam a képeket.

A közel egy órás baráti beszélgetésnek a könyvtár zárása vetett véget.
 

 

Papp Éva

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Paul Lendvai három élete »
  • Az ember annyit ér, amennyit használ »
  • Közélet
    A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    29 30 01 02 03 04 05
    06 07 08 09 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 30 31 01