Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2018-02-04 10:04

Emléktábla Kovásznán

|

Széchenyinek állítottak emléktáblát a Kárpát-medence legdélkeletibb csücskében, a pokolsáros Kovásznán 2017. április 8-án.

Örömmel hallom, hogy negyed évszázaddal azután, hogy Széchenyinek domborművű portréjával díszített és emlékét megörökítő márványtábláját kivittem Pozsonyba, és ott a nagykövetnek (az akkorinak) átadtam van  már emléktáblája a legnagyobb magyarnak. Kár, hogy nem az eredeti került fel a falra.
Később kitüntettünk egy pozsonyi polgármestert a Széchenyi Társaság Díjával, aki ígérte, hogy intézkedik. Azóta sok idő telt el.

Lényeg, hogy van már a grófnak Pozsonyban megjelölt emlékhelye.

Mi a legnagyobb magyar mennybemenetelének évfordulóján a helyi polgármesterrel, az alkotóval Vetró Andrással és az adományozóval - jelen sorok írójával - állítottunk emléktáblát Széchenyinek, a Kárpát-medence legdélkeletibb csücskében, a pokolsáros Kovásznán, 2017. április 8-án.

 

A kétnyelvű emléktábla magyar szövege

- a portré mellett: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak…”,

- a portré alatt: "Államférfi, író, polihisztor, közgazdász, a reformkor kimagasló személyisége, Kőrösi Csoma Sándor emberi nagyságának felismerője és megfogalmazója."

 

Tóth József elnök urat tájékoztattam, üzenetet hagytam, de nem válaszolt.
A pozsonyi táblának örvendek. Remélem a Társaság is örül a kovásznainak.

 

 
Szíves tájékoztatásul küldöm a hírt, remélve, hogy a pozsonyi örömmámor mellett ez az aprócska is érdekelhet benneteket.

Baráti tisztelettel:
Halasy-Nagy Endre




Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Gondolatok Széchenyi 164. halálévfordulóján »
  • Bécsi koszorúzás »
  • Megjelent a legújabb Széchényi-Imre-CD »
  • Széchenyi emléktábla Pápán »
  • Széchényi Imre és Liszt Ferenc dalai Bayreuthban »
  • Széchenyi és kora kiállítás Dunaújvárosban »
  • SZÉCHENYI EMLÉKMISE 2022. »
  • 160 évvel ezelőtt halt meg Széchényi Franciska, Széchenyi István nővére »
  • Meghalt gróf Beatrix Schönburg-Glauchau »
  • Meghalt gróf Széchényi Zsigmondné »
  • In Memoriam: Csíkszentmihályi Róbert »
  • A komponáló Széchényi-család »
  • Emlékmise élő közvetítése »
  • Elhunyt Oplatka András »
  • Az én Széchenyim rajzpályázat »
  • Dr. Rubovszky András búcsúztatása »
  • Elhunyt dr. Rubovszky András »
  • Az én Széchenyim »
  • Búcsú Széchényi Ilonától »
  • A bécsi koszorúzás elmarad »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

    Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

    A MEVE előadása Bükön

    2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.