http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2018-10-25 14:12

Eszmesúrlódás - Meghívó

|
Szeretettel hívjuk és várjuk a Széchenyi Társaság Eszmesúrlódás sorozatának 2018. október 30-án 17 órakor kezdődő rendezvényére a jezsuiták Párbeszéd Háza Loyola Cafe termébe (VIII. ker. Horánszky u.20.) Téma: Mindennapi Kenyerünk

A meghívott vendégek:

 

  • Font Sándor agrárpolitikus, országgyűlési képviselő
  • Baktay Borbála, a Növényi Biodiverzitás Központ igazgatója
  • Ifj.Hubai Imre, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, vidékfejlesztésért felelős alelnök

 

 

A rendezvény nyilvános.

        

Magyarország hagyományosan mezőgazdasági ország volt, majd a huszadik század közepétől a vas és acél országává kívánta átformálni a diktatúrává deformálódott politika. Mai körülményeink között sem a mezőgazdaságé a vezető szerep, a gazdálkodók állami támogatást kapnak, így sem sikerül azonban versenyképesnek maradniuk az Európai Unión belül sem, ugyanakkor a növénytermesztés és állattenyésztés nélkülözhetetlen ágazata a gazdaságnak.

         Az 1990 óta megváltozott körülmények között nagyrészt felbomlott a korábbi kollektív termelési mód, a monokulturális termékszerkezet azonban megmaradt, az állatállomány jelentős részét kivágták, a mezőgazdasági termelésre épülő élelmiszer-feldolgozó ipar visszafejlődött, olyan meghökkentő tényekkel szembesülünk a piacon, minthogy – példaként – hagymát, paprikát, fokhagymát, burgonyát, almát stb. a világ távoli tájairól hoz be az ország. Kényszer vagy ésszerű megfontolások diktálnak?

         S még egy szempont: vajon az ország megtarthatja-e GMO-mentességét? Vagy meddig tarthatja meg, amikor az Európai Parlamentben még csak tárgyalnak arról, hogy vissza kellene szorítani az EU-ba érkező génmódosított takarmányok (pl. szója) mennyiségét.

         Milyen minőségű élelmiszerek kerülnek az asztalunkra? Táplálkozástudományi (orvosi) vélemények szerint nem is az a legfontosabb, hogy egészségünk megőrzése érdekében mit fogyasztunk, hanem az, hogy milyen eredetű és minőségű alapanyagokból készült ételekhez (italokhoz) jutunk hozzá. S ez ma követhetetlen annak, aki leül az asztalhoz, hogy elfogyassza „mindennapi kenyerét”.

         A technokraták közül pedig sokan azt kifogásolják, a korszerű technológiák helyett nem szabadna a mezőgazdaságot támogatni, amikor – paradoxon – sok élelmiszerből túlkínálat mutatkozik a világpiacon (miközben a Föld lakosságának jelentős része éhezik).

         A téma tehát nagyon is elevenbe vágó, szerteágazó, s három kiváló szakértő segít eligazodni benne a Széchenyi Társaság következő estjén.

 

Budapest,2018. október 16.

 

a Széchenyi Társaság elnöksége

kontakt:dr.Rubovszky András főtitkár

06 30 9646278