http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2015-12-18 19:10

Elnökségi ülés - 15.12.07

|
A Társaság elnöksége december 7-én ülést tartott. Az ülésen részt vett: Buday Miklós, dr. Cserháti László alelnök, Kolozsi Gyula, dr. Kőrösi Mária, Kőrösiné dr. Merkl Hilda, dr. Rubovszky András főtitkár, dr. Sajgó Mihály, Szemereki Zoltán alelnök, Zwickl József.


A elnökségi ülésen az alábbi kérdéseket tárgyalták:
1) Cservenka János meghívta az elnökséget Hidaskürtre, az általa és neje által alapított magán szakközépiskola alapításának 25 éves évfordulójára. A meghívást az elnökség köszönettel tudomásul vette és elfogadták a főtitkár javaslatát, hogy a társaság nevében adományozzák az iskolának Csete Ildikó textilművész által készített Szécsenyi-portrét.

2) Az elnökség azervezéssel megbízott tagjai beszámoltak a Széchenyi-bál programjának és költségvetésének jelenlegi állásáról. Az elnökség áttekintette és jóváhagyta a szervezéssel kapcsolatos eddigi tevékenységet. A jegyek értékesítése megkezdődött, az online megrendelő nyomtatvány a www.szechenyibal.hu oldalon található.

3) A Széchenyi Emlékévvel kapcsolatos, jogos reményeket keltő, előzetes kormányzati elképzelések változni látszanak. A kormányülésen már nem szerepelt az emlékévvel kapcsolatos kormányzati és állami szintű szerepvállalás terve. Kormány ugy határozott,hogy nem hirdett Széchenyi Émlékévet és nem hoz létre Emlékbizottságot.A civil Emlékbizottság és igy benne a Széchenyi Társaság folytatja a megkezdett munkát és gondoskodni fog gróf Széchenyi Istvánhoz méltó megemlékezésekről.Valamennyi partnerünk lelkesen készülődik és a program messze túllépte a Kárpát-medencei határokat. Szép és tartalmas évnek nézünk elébe.
4)Buday Miklos beszámolt a Hungaricum Gáláról. A magyarság nemzeti értékeit ünnepelték a Pesti Vigadóban megrendezett II. Hungarikum Gálán, ahol 2015. december 2-án díjazták az újabb hungarikumok képviselőit. Ezen alkalommal adták át "Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka" hungarikumunk kitüntető oklevelét Buday Miklósnak, a Széchenyi Alapítvány elnökének, az általa vezetett szervezetnek  a Széchenyi-eszmerendszer hungarikummá nyilvánítása érdekében végzett munkájáért.
5) A civil szervezetek részére kiírt pályázatok rendszere változik, amennyiben működési költségekre külön is lehet pályázatot benyújtani.
6) A Főtitkár beszámolt az Óbudai Egyetem dékánjával és Kancellárjával folytatott megbeszéléséről. Megállapodtak abban, hogy együttmúködésük fő területei:előadások tartása, közös konferencia szervezése, pályázat kiírása a hallgatók részére, azok dijazása. Az Egyetem tervbe vette, hogy a következö tanév első félévében "Széchenyi szellemi hagyatéka" címmel kredit pontot érő speciál tárgyat hirdet.