http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2014-11-29 22:03

Elhúnyt Átányi László

|

Gyászoljuk társaságunk díjával kitüntetett Átányi Lászlót. Szomorúan tudatjuk, hogy 76 éves korában, szívroham következtében elhúnyt Átányi László, aki 2004. évben a Széchenyi Társaság Díját is kiérdemelte.

 

Átányi tanár úr fáradhatatlanul munkálkodott az erdélyi és kárpátaljai iskolás gyerekek és családjaik patronálásában. Éveken át szervezte a szegény sorsú erdélyi és kárpátaljai gyermekek magyarországi utaztatását.

 

A lágymányosi Szent Adalbert Plébánia Misszió Alapítványának közreműködésével rendszeresen pénzbeli és természetbeli adományokat juttatott el a beregszászi és környékbeli iskoláknak, valamint a rászoruló családoknak. A tanár úr ezen humanitárius akciók kigondolója, teljes körű szervezője és fáradhatatlan lebonyolítója volt. Halála is éppen egy Kárpátaljára tervezett út előtt következett be.


Tanári munkája mellett írással is foglalkozott. Szabad versei magánkiadásban tucatnyi füzetben jelentek meg. Írásaiban nagy szeretettel foglalkozott a gyermekekkel is.

 

Átányi tanár úr személye és nemzeti elkötelezettségű munkássága sokszorosan érdemes a Széchenyi Társaság kiemelt tiszteletére, ennek jegyében hajtjuk meg fejünket sosem felejthető emléke előtt. Szeretteinek gyászában mindannyian fájó szívvel osztozunk.

 

A Széchenyi Társaság elnökségének nevében
 Zwickl József

 

 2004-i díjátadó ünnepségen készült csoportkép. Balról jobbra: Átányi László, dr. Rubovszky András, Kőrösiné dr. Merkl Hilda, Debreceni Dóra, Kü Lajos, dr. Kőrösi Mária, Kovács Ákos, dr. Tóth József, Buday Miklós, Zwickl József, Kazy-Zsámbok Gizella.
 
 
Méltatását írta és előadta Zwickl József , az elnökség tagja
 
A gyászjelentés itt olvasható   
 

Temetési szertartására gyászmise keretében 2014. december 5-én, délután 2 órakor kerül sor. Helyszín: az újonan szentelt Boldog Meszlényi Zoltán Plébániatemplom. Cím: Bp. XI. ker. Etele út 3-5.