http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2014-09-21 06:29

2014

|

Gróf Széchenyi István születésének 223. évfordulója alkalmából 2014. szeptember 19-én a Széchenyi-szobornál rendezett koszorúzás után emlékülést tartott a Széchenyi Társaság a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében, ahol átadásra kerültek a Széchenyi Társaság Díjai.

Koszorúzási ünnepség 2014. szeptember 19-én, 16.30 órakor kezdődött a budapesti Széchenyi István téren, a Széchenyi-szobornál. 

Közreműködők

Magyar Huszár- és Lovas Hagyományőrző Társaság
Czövek Erna Zeneiskola Fúvószenekara, Budakeszi. Vezényel Szita Csaba
Budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola

 

 

A Himnusz éneklése  után dr. Rubovszky András a Széchenyi Társaság főtitkára köszönetét fejezte ki a gróf Széchenyi István 223. születési évfordulója alkalmából rendezett koszorúzás és emlékülés méltó megünnepléséhez való hozzájárulását a Magyar Tudományos Akadémiának, a Czövek Erna Zeneiskola Fuvószenekarának és karmesterének Szita Szabolcsnak, valamint a Magyar Lovas Huszár és Hagyományőrző Társaságnak.

Buday Miklós a Széchenyi Alapítvány elnöke bejelentette, hogy gróf Széchenyi István közelgő 225-ik születési évfordulójára (2016) megalakult a civil emlékbizottság a Széchenyi Alapítvány, a Széchenyi Társaság és az Országos Széchenyi Kör részvételével. Hamarosan kiadják a felhívásukat, és felkérnek minden Széchenyi-tisztelő személyt és szervezetet, hogy készüljenek az évfordulóra, csatlakozzanak az emlékbizottsághoz. Bejelentette, hogy szorgalmazzák az állami emlékbizottság létrejöttét és az előkészületek mielőbbi elkezdését.

 

Sok szervezet jelentette be koszorúzási szándékát és huszárok és evezősök díszörsége mellett történt a koszorúzás 28 Széchenyi-tisztelő intézmény részvételével. A koszorúzok listája itt olvasható>>

 

 

A műsorra kivételesen a koszorúzást követően került sor, mert a hangosítás technikai hibaelhárításában bízott a rendző.

A Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola tanulója Kóti László szavalta el Illyés Gyula: Széchenyi hídja című költeményét, ami itt olvasható, illetve Szalai Dorka olvasott fel részletet Széchenyi intelmei Béla fiához írt leveléből. A levélrészlet itt olvasható.



A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanulója Nagy András 11/b. osztályos tanulója Széchenyi-gondolatokat idézett, amelyek itt olvashatók.

 

A műsort követően a résztvevők átmentek a Magyar Tudományos Akadémiára, és a Felolvasóteremben ünnepélyes keretek között a Széchenyi Társaság átadta a 2014. évi díjait

 

 

A Széchenyi Társaság Díjainak átadása

 

Dr. Csorba László történész

 

Gróf  Széchenyi István korának és életművének kutatását és megismertetését  a Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István szellemi örökségének folytatásaként értékeli, és ezért a Széchenyi Társaság Díja kitüntető elismerésben részesíti.

 

Laudációja Körösiné dr. Merkl Hildától itt olvasható 

 

 

Dobos László felvidéki író (posztumusz)

 

Az egyetemes magyarság szellemi felemelkedésért folytatott alkotói, irodalmi munkásságát a Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István szellemi örökségének folytatásaként értékeli, és ezért a Széchenyi Társaság Díja kitüntető elismerésben részesíti.

 

Laudációja Cservenka Jánostól itt olvasható 

Feleségének Éva asszonynak a köszönő szavai itt olvashatók>>

 

 

 

Dr. Horváth Attila jogtörténész

 

Széleskörű tudományos és közéleti ismeretterjesztő tevékenységét – különös tekintettel a Széchenyi-ismeret növelése érdekében kifejtett munkásságát –  a Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István szellemi örökségének folytatásaként értékeli, és ezért a Széchenyi Társaság Díja kitüntető elismerésben részesíti.

 

Laudációja Buday Miklóstól itt olvasható

 

 

Dr. Messik Miklós elnök és a Magyar Emlékekért a Világban Közhasznú Egyesület
 
Több évtizedes önzetlen, áldozatos munkásságukat – a határon túli magyar emlékek felkutatását és bemutatását – a Széchenyi Társaság gróf Széchenyi István szellemi örökségének folytatásaként értékeli, és ezért a Széchenyi Társaság Díja kitüntető elismerésben részesíti az elnököt és az egyesületet.

 

Laudációjuk dr. Kőrösi Máriától itt olvasható

 

 A képen balról jobbra: dr. Messik Miklós, dr. Cserháti László, dr. Kőrösi Mária, Cservenka János, Dobos Lászlóné, dr. Rubovszky András, Körösiné dr. Merkl Hilda, Zwickl József, dr. Horváth Attila, Buday Miklós, dr. Csorba László, Szemereki Zoltán
 
Buday Miklós