Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2018-06-27 16:50

Eszmesúrlódások - 8

|
Igazságszolgáltatás - jogszolgáltatás? A magyar nyelv némi zavart tükröz az elnevezés használatakor. Igazságügyről, igazságszolgáltatásról beszélnek, miközben jogügy, jogszolgáltatás lenne a helyes kifejezés.

 Az igazság morális fogalom, a jog társadalmi kategória. Az igazság kifejezés használata talán az ősi időkből maradt meg, amikor jogszolgáltatáson az isteni igazság nevében hozott ítéleteket értették. Később azonban a vallási tartalmat elválasztották a társadalmi gyakorlattól, ezzel együtt a természetjogi felfogás is egyre inkább átadta helyét a pozitív jogi gondolkozásnak és ítélkezésnek.
Ezt a témakört járta körül az Eszmesúrlódások 2018. április 4-dikei összejövetelére meghívott három előadó, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Horváth Attila egyetemi tanár, alkotmánybíró és Varga Zs. András egyetemi tanár, alkotmánybíró.
A szakértők felvázolták, jogi szempontból milyen változást jelentett a politikai rendszer 1990-es átalakulása, milyen lépésekkel igyekszik az önálló hatalmi ág visszatérni értékgazdag hazai – a diktatúra évtizedeit megelőző – hagyományaihoz. Szóba került a hatalmi ágak egymáshoz való viszonya, azok függetlensége, ugyanakkor a törvényhozó hatalommal való természetes kapcsolata.
Kifejezték reményüket, hogy az emberek bizalommal tekintenek a magyar jogszolgáltatásra, bíráskodásra, még akkor is, ha – állapították meg önkritikusan – a perek elhúzódása és más jogtechnikai eljárások kívánnivalót hagynak is maguk után. Azt is szükségesnek tartották megjegyezni, hogy a jogi szaknyelvnek érthetőbbé kell válnia a jogszolgáltatásban részt vevő, de jogi ismeretekkel nem rendelkező polgárok számára.
Megemlítették, hogy a közvéleményben sokszor fölháborodást kelt egyes személyek magatartása, akik a közmegítélés szerint erkölcstelenül jártak el, ugyanakkor cselekedeteik nem sértették meg a jogszabályokat. A bíróság akkor jár el helyesen, ha nem enged érzelmi befolyásolásnak, hanem az érvényes jogszabályoknak megfelelően jár el – ha úgy gondolják is, hogy bizonyos eljárások sértik is a jó ízlést.
Összegezve: a hazai jogszolgáltatás a polgári demokratikus társadalmi berendezkedésben betölti a rá háruló szerepet.

 

 

Elmer István

moderátor

író-újságíró 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Eszmesúrlódás meghívó - Téma: Mindennapi kenyerünk »
  • Eszmesúrlódások - 8 »
  • Eszemesúrlódások - 5 »
  • Eszmesúrlódások - 4 »
  • Eszmesúrlódások-3 »
  • Eszmesúrlódások-2 »
  • Eszmesúrlódások-1 »
  • Lectori salutem! »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04