Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2018-01-29 18:57

Széchenyi emlékelőadás Csillaghegyen

|
Ebben az évben is folytatja a Széchenyi Társaság az évekkel ezelőtt megkezdett misszióját a Széchenyi életmű relikvia kiállítással kísért előadásaival.

Széchenyi Csillaghegyen

Az ez évi első előadást „Széchenyi üzenete a mának” címmel a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség meghívására

                               2018. január. 21.-én

az egyházközség templomában 54 fő részvételével tartotta meg

 

                           dr. Cserháti László Gábor,

                                a Társaság alelnöke.


Donáth László tiszteletes köszöntő szavai után az 50 perces előadás a Legnagyobb Magyar nemzetépítő gondolatait, megvalósult, gyakorlatiasságát bizonyító terveit, műveinek és naplójának vázlatos megidézését használta a hazafiúi tisztelet és szeretet bemutatására, a küzdelmet, amelyet Virág Benedek, a költői és történetírói munkássága mellett az Aranybulla latinról magyarra fordítója így fogalmazott meg: „Jó hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen.”
Az életművet időrendi sorrendben érintőlegesen bemutató relikvia kiállítást nagy érdeklődés kísérte, különös tekintettel a Győrfi Lajos szobrász művész kisalakos Széchenyi szobrára, Barabás Miklós Lánchíd építését megörökítő akvarelljének másolatára, az első, Széchenyi által létrehozott hazai csónakházról, a Csónakdáról készült ugyancsak másolat Barabás rajzra, a Naplóból származó, a Lánchíd első, Őáltala készített rajzvázlata másolatára, valamint a csatolt jegyzőkönyvekkel igazoltan kalandos utóéletet megélt, Széchenyi koporsóját letakaró selyemszövet darabkájára.

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Séchenyiről az Óbudai Egyetem XXIX.Kandó Kálmán Nyári Egyetemén »
  • Övék a mennyek országa »
  • Széchenyi, a testnevelés apostola »
  • Széchenyi Csillaghegyen »
  • Széchenyi üzenete a mának - Alsóörsön »
  • Eszterházy János emlékére »
  • Széchenyi ödön francia Becsületrendje »
  • Széchenyi emlékülés »
  • Székelyföldön »
  • Dr. Kőrösi Mária elismerése. »
  • A Stádium 12 pontja a Hatos-csatornán »
  • . Széchenyi a nemzeti(ségi) összefogásról összefogásról »
  • Széchenyi-225 a kőbányai Széchenyi István gimnáziuzmban »
  • Magyarigenben »
  • »
  • »
  • »
  • Széchenyi Gánton »
  • Széchenyi ünnepség Lendván »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi a sportoló

    dr. Cserháti László előadása Gárdonyban, 2015.dec.11

    Szabadakadémia-15

    Dr. Kőrösi Mária előadása a Széchenyi Szabad Akadémián 15.11.26
    Népszavazás
    OS - A Széchenyi Társaság közleménye
    Budapest, 2016. szeptember 13., kedd (OS) - Magyarország pillanatai igen drágák -vallotta Széchenyi István

    A Széchenyi Társaság kizárólag akkor tesz politikai nyilatkozatot, ha a téma valóban a közügyek, Széchenyivel szólva a közjó szolgálata, a nemzet érdekében.
    A 2016. október 2-i népszavazás nem pártok viadala, nem választás, hanem szavazás. Szavazás Magyarország jövőjéről, nemzeti önrendelkezésünk és sokszínű keresztény kultúránk megőrzéséért.
    Tegyük félre a pártszimpátiát, az egyes politikusok iránti érzelmeinket, lépjünk túl értelmiségi attitüdjeinken! A demokratikus jogaink tudata és a Haza jövője iránti kötelességünk alakítsa állásfoglalásunkat!
    "Magyarország pillanatai igen drágák"-vallotta Széchenyi István.
    Széchenyi Társaság
    elnöksége
    www.szechenyitarsasag.hu
    Kontakt
    dr.Rubovszky András, főtitkár
    309646278 rubovszky@t-online.hu
    Kiadó: Széchenyi Társaság