Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-04-25 13:00

Széchenyi-nap Budakeszin, 2016. április 18

|
A Széchenyi Emlékév keretében a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban a Prohászka Napok ünnepségsorozatát ebben az évben gr. Széchenyi István tiszteletére rendezték.
Széchenyi Nap a Prohászka Gimnáziumban Budakeszin
(2016. április 18)

A tematikus tehetségnap Kőrösiné dr. Merkl Hilda „A különb élet vágya” című előadásával kezdődött, mely bemutatta, hogyan látta és értékelte Prohászka püspök 1911-ben a Nemzeti Múzeumban tartott sorozat keretében elhangzott előadásában a gróf nemzetépítő és nemzetnevelő tevékenységét, melynek megingathatatlan alapja keresztény hite és nagyszabású tettekben megnyilvánuló vallásos elköteleződése volt. A több mint 500 diák nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta az előadást.

Az előadást követően témacsoportokban, a diákok által készített prezentációk bemutatásával ismerkedtek Széchenyi István szerteágazó tevékenységével A bemutatók után kvízek formájában számoltak be a „tanultakról”. A legeredményesebb diákok a Széchenyi Társaság által adományozott értékes könyvjutalomban részesültek. Egy nappal később 37 órás sport-maratonon tisztelegtek Gr. Széchenyi István, a sportember előtt.

(Részletes, képes beszámoló ld. a Gimnázium honlapján)

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Kristóf Lilla Alida antropológus előadása a Budakeszi Széchenyi Baráti Kör rendezésében »
  • Versünnep Budakeszin a Prohászka Gimnáziumban »
  • Ünnepség a Széchenyi szobornál Budakeszin 2018. szeptember 21-én »
  • A SZÉCHENYI BARÁTI KÖR alapításának 25. évfordulóját ünnepli »
  • Gr. Széchenyi halálának 158 éve évfordulója »
  • Koszorúzás Budakeszin »
  • 225-ik születésnap Budakeszin »
  • Széchenyi-nap Budakeszin »
  • Emlékzés gr. Széchenyi halálának 156. évfordulójára »
  • Önkormányzatunk 25 éve »
  • Budakeszi Széchenyi Baráti Kör »
  • Koszorúzás és megemlékezés »
  • Értékelvű cégvezetés »
  • Széchenyi Esték »
  • Széchenyi Esték 1/2015 »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Széchenyi esték-2014
    Széchenyi esték-2014: az I. Világháború utóhatásairől