http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2016-01-24 15:46

A Széchényi Családegyesületről

|

Nagy siker volt a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a Széchényi Családegyesület javaslatára rendezett koncert, amelyet Széchenyi István unokaöccsének gróf Széchényi Imre műveiből válogatott Széchényi Kálmán a Széchényi Családegyesület szeniorja.
Fontosnak tartjuk, hogy a legfontosabb információkat a családról megosszuk a Széchenyi-tisztelőkkel.

A koncentről részletesebben itt lehet tájékozódni>>

 

A Széchényi-család tagjai régen is összejöttek évenként a család közös ügyeinek (levéltár, kripta, alapítványok stb.) intézése érdekében. Például az 1902. évi megbeszélésükkor szóba került a család nevének eltérő írása. Úgy határoztak, hogy a jövőben egységesen Széchényinek fogják írni nevüket.

Nem vonatkozik ez azonban a legnagyobb magyar nevére, mert a hagyományt tiszteletben tartva, továbbra is ugyanúgy írják, ahogy ő szokta, tehát egy ékezettel. Elhatározásukat az Akadémiával is közölték.
Meg kell jegyezni, hogy a család szeniorjainak elhatározását a családnak nem minden tagja követte. Így például Széchenyi Zsigmond, a híres vadász és népszerű vadászati könyvek írója, ugyanúgy írta nevét, mint Széchenyi István.

Talán a névhasználat előírásánál is fontosabb a nagyobb közönség számára pl. a Nagy Háborúban a sebesültszállító segélyvonat, amit a család 1915-ben létesített. Vagy az első világháború alatt Széchényi hölgyek ill. feleségek saját házaikban kórházakat hoztak létre. De van adat az Akadémiáról is, pl. 1921-ben gyűjtést rendez a család az Akadémia anyagi válságának rendezésére. A gyűjtés eredménye 744 020 korona, melyet Széchényi Emil utalt át az Akadémiának.

A Széchényi Családegyesület székhelye Spiegelberg, Németország. Pillanatnyilag nincs bejegyezve. Van alapszabálya, de ez nem publikus. A családtagok, minthogy a világban szétszórtan élnek, ötévenként jönnek össze a vezetőség meghívására, lehetőség szerint Magyarországon.

A Széchényi Családegyesület vezetősége:


Széchényi Kálmán (senior) – Németország
Széchényi Dénes (helyettes senior) – Németország
Széchényi Agathe (titkár) – Austria
Széchényi Árpád (pénztáros) – USA
Széchényi Kinga Magyarország. Ő képviseli a Családegyesületet magyarországi ügyekben, így a gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójával kapcsolatban is.


Buday Miklós