http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2015-01-01 17:07

Széchenyivel vesszük vissza Szatmárnémetit

|

A helyhatósági politika zászlajára kívánja tűzni a szatmárnémeti értelmiség Széchenyit.
Szobrot akarnak állítani 2015-ben Széchenyinek, amelyhez várják a magyarországi Széchenyi-tisztelők támogatását is.
A fenti rajz Szodorai-Parádi Hajnal szobrászművésztől származik. Így képzeli el a Széchenyi-szobrot. Készitett már szobrot Adyról , Bartókról, Lisztről is. 

 

A szatmárnémeti magyarság megelégelte a szociáldemokraták nacionalista uralmát és az egy év múlva esedékes helyhatósági választáson mindenképpen vissza akarjuk venni a város vezetését. Amire azért is jó esélyünk van, mert a nemzeti liberálisok (Johannis pártja) hívnak bennünket az ő oldalukra, már csak annak okán is, hogy az erdélyi magyarság 85 százaléka a volt szebeni polgármesterre szavazott. Ám mi Szatmárban jóval többen és erősebbek vagyunk, mint ők, így minden jel szerint mi állíthatunk polgármestert, s nekik marad a két alpolgármesteri poszt.


Biztató jel az is, hogy a Fidesz és az RMDSZ közt helyre állt a bizalom és a normális kapcsolat, s számíthatunk az anyaország támogatására. A választás előtt, nagy valószínűséggel még 2O15 őszén fel akarjuk avatni gróf Széchenyi István bronzból készülő mellszobrát (hadd cukkolja a magyarságot!), amit egy itteni művész készít. Kezdeményező a Széchenyi Kör szatmári szervezete, amely az első pillanattól maga mögött tudhatja az RMDSZ-t és történelmi egyházainkat, s minden segítséget meg kap tőlük a közadakozásból finanszírozott szobor felállításához. Az adakozók nevét egy hengerbe téve az alapba öntjük. Szeretnénk, ha az Országos Széchenyi Kör is hozzájárulni valamivel, akár szerényebb (személyenként 5OO-6OO forintos összeget is szívesen veszünk), a bankszámlát rövidesen elküldjük.


A szobrot a volt Széchenyi utcában, a belvárosban, a római katolikus székesegyház és a püspökség közt kívánjuk felállítani. Jó esélyünk van az önkormányzat jóváhagyására már csak azért is, mert Széchenyinek igen kedvező a román sajtója. A gróf Naplójában is megtalálható, hogy Saguna püspök, az 1848-as balázsfalvi román nagygyűlés egyik főszervezője többször is hívta, hogy vegyen részt az összejövetelen, s legyen Erdély királyi biztosa. Ám akkor Széchenyi már miniszter volt Pesten, nem tudott menni. Goldis, Baritiu, Bárnutiu és a többi román író-politikus nagy elismeréssel szólt és irt Széchenyiről, aki közismerten ugyanazon jogokat kérte a parlamentben a nemzetiségeknek, mint a magyaroknak. Nevezettek véleményét idézzük majd az önkormányzathoz küldendő kérvényben.


Kedves széchenyis barátok, ha úgy érzitek, hogy megérdemeljük, akkor segítsetek, erőtök és tehetségetek szerint. Előre is köszönjük!

Sike Lajos
újságíró-közíró, a Széchenyi Kör szatmári szervezetének vezetője