Testi büntetés 1848-ban

A vita során összecsaptak az érvek: Mészáros Lázár hadügyminiszter korrekten elutasította a radikálisoknak az indítványát, hogy az elsőként kiállításra kerülő 44 ezer újoncokat kizárólag honvédzászlóaljak alakítására használják fel, és ne a cs. és kir. hadseregbe kerüljenek besorozásra. Végül az a többségi álláspont győzött, hogy először a sorezredek 3. zászlóaljait kell kiegészíteni újoncokkal, és a fennmaradó létszámból alakítsanak új honvédzászlóaljakat.
A képviselőház augusztus 19-i ülésén Mészáros hadügyminiszter is elfogadta e módosítást, így került megszavazásra 1848. augusztus 21-én 226:117 arányban. Ez előrelépést jelentett az önálló magyar honvédség megteremtésének útján, de további kérdések vártak még tisztázásra.

A vitában a botbüntetés alkalmazásának fenntartása váltott ki különösen nem kívánatos szenvedélyeket.

Széchenyi Istvánt e vita úgy mutatta be, mint aki igen gyakorlatias, racionális gondoskodású. Határozott álláspontja mögött azonban sok tépelődés rejlett, s amikor 1848. szeptember 4-én a képviselőházban Kossuth Lajos bejelentette, a nemzet az ellenforradalmi támadásokkal szemben az önvédelem eszközeit "nem a törvényből, hanem a haza veszélyéből fogj a meríteni", Széchenyi egészségi állapotában hirtelen zuhanásszerű romlás következett be: 1848. szeptember 5-én sikertelen öngyilkossági kísérlete után háziorvosa kíséretében elindult előfogatos hintóján a döblingi elmegyógyintézetbe.

A vitáról és Széchenyi álláspontjáról dr. Sebestény Sándor tanulmánya itt olvasható>>

Figyelemre méltó a cikket záró Mindszenty Gedeon: Széchenyi halálára című költemény (1860) is.