http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2014-02-16 05:58

A Szatmárnémeti Széchenyi Kör ajánlása

|
A Szatmárnémeti Széchenyi Kör kéri és ajánlja, hogy Széchenyi szellemi hagyatékát a Hungarikum Bizottság a Magyar Értéktárból emelje a hungarikumok sorába.

Széchenyi Alapítvány
Buday Miklós
elnök


A Szatmárnémeti Széchenyi Kör kéri és ajánlja, hogy Széchenyi szellemi hagyatékát a Hungarikum Bizottság a Magyar Értéktárból emelje a hungarikumok sorába.

Itt Romániában Szatmárnémeti térségében – beleértve Kőszegremetét, ahol gróf Széchenyi István halála után emelték az első emlékművet – lelkes csapatot működtetünk, és együttműködve a román szervekkel és intézményvezetőkkel, lakosokkal közös kiállításokat, koszorúzásokat és vetélkedőket szervezünk a legnagyobb magyar tiszteletére.


2O14-ben három kiemelt rendezvényt tervezünk.
1. Szeptember első szombatján kárpát-medencei Széchenyi-ünnepség Kőszegremetén. (A rendszerváltás óta ez már a 24-ik ilyen rendezvényünk!)
2. Szeptember 21-én Széchenyi születésnapjára való emlékezés a szatmári Kossuth-kerti Széchenyi-fánál,
3. Október 17-én immár a 5-ik Széchenyi –vetélkedő a Szatmár megyei középiskolásoknak.

Halkan mondom, mert nem szeretném elkiabálni, jóllehet már sokan tudnak róla, megtettük az első lépést ahhoz, hogy két éven belül szép kis mellszobra álljon Szatmárnémeti belvárosában gróf Széchenyi Istvánnak. Kezdeményező a Széchenyi Kör itteni szervezete, amelynek nevében megbíztam egy helyi szobrászt, hogy készítse el a gipszmintát, aztán zsűrizzük és döntünk az öntésről, mert szerintem jó lesz. A Barabás Miklós portré után tervezi a művész megmintázni Széchenyit. A minta költségét én állom, a többit, a bronz és az öntés jóval nagyobb költségét jobbára közadakozásból (talán kevés anyaországi támogatással is?) fedeznénk. Itt máris több magyar vállalkozó és még több civil jelezte nekem, hogy szívesen támogatnak e szép ügyben. A helyi hatalomban még magyar polgármester nélkül is elég erős RMDSZ vezetőivel is lebeszéltem a tervünket, s messzemenően támogatnak! Szóval optimista vagyok, hogy Széchenyihez kapcsolódó tevékenységemet szoborállítással teljesíthetem ki, miután szülőföldemnek már ugyanezért díszpolgára lettem.


Nem egyedül tevékenykedek. Ide írok pár nevet, olyanokét, akik tettek valamit a Széchenyi megismertetéséért.


Ludróczi Sándor Avasújváros polgármestere és Rákos Gyula alpolgármester valamint a községi tanács anyagiakban is segíti a remetei Széchenyi-ünnepséget, több számlát ők fizetnek ki. A legutóbbi két ünnepségen még tűzijátékról is gondoskodtak.


Sziszik József kőszegremetei ref. lelkipásztor az alkalomhoz illő (gyakran Széchenyit idéző) igehirdetéssel segíti a remetei ünnepséget.


Enyedi István orgonaművész rendszerint külön kis orgonakoncerttel színesíti az ünnepséget.


Dr. Sike Tamás a Szatmár Megyei Múzeum tudományos munkatársa a szatmári kétnyelvű Széchenyi-kiállítás összeállításában és románnyelvű szöveg megszerkesztésben
segített.


Hágó Attila Nándornak, a Nagykárolyi Múzeum igazgatójának sokat köszönhetünk a Károlyi Kastélyban megrendezett Széchenyi-kiálltás sikere kapcsán.


Fejér László újságíró, a zilahi Hepehupa folyóirat főszerkesztője külön ügyel arra, hogy Széchenyiről szóló írások is legyen lapjában, tekintettel Széchenyinek a Zsibói Bölénnyel való barátságára is. Tőlem is több cikket kért már e témakörben. Egyebek közt a „Széchenyi és a románok” című írásomat is közöltem nála.


Szilágyi Éva a szatmári Református Gimnázium igazgatója kezdeményezésére a Széchenyi Kör itteni kongresszusán (2O11-ben) az iskolának adományozott Széchenyi-domborművénél mindig megünneplik a diákokkal a legnagyobb magyar születésnapját.


Gellért Gyula diószegi lelkipásztor és esperes (Bihar megye) egyik motorja az itteni Széchenyi-huszárhagyományok ápolásának és minden szeptemberben a nagy Széchenyi emlékünnepség megszervezésének.


A szatmári EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) Márk Nagy János igazgató és munkatársa, Fülöp Szabolcs kaszkadőr és sárkányrepülő vezetésével minden március 15-én nagy biciklis kirándulást szervez, koszorúzással, a kőszegremetei Széchenyi emlékműhöz.


Pop Felician költő, író, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Központ igazgatója rendszeresen eljár a Széchenyi-megemlékezésekre. Nem egyszer beszélt arról, hogy Széchenyi román kortársai, például Andrei Saguna szebeni püspök vagy Vasile Goldis aradi író-politikus milyen nagyra értékelte Széchenyit. Több alkalommal idézet is műveikből ezzel kapcsolatban.


Vioral Ciubotá történész, a Szatmári Múzeum nyugdíjas igazgatója segített a Széchenyi-kiállításunk anyagának bővítésében, főleg román vonatkozású anyagokkal. A kiállítás megnyitóján is elmesélte: nagyapjától hallotta milyen sok néprajzi tárgyat adományozott román szülőfaluja (Giungi / Gyöngy), amikor a pesti Nemzeti Múzeum gyűjtést rendezett.

Szatmárnémeti, 2014. február 15.



Sike Lajos
a Szatmárnémeti Széchenyi Kör vezetője, újságíró