http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2014-02-14 17:57

Gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka felvételt nyert a Magyar Értéktárba

|
A Széchenyi Alapítvány – 8 hónapos előkészítő munka után – 2013. december 18-án adta be javaslatát a Hungarikum Bizottságnak (HB), hogy Széchenyi István szellemi hagyatékát (gyakorlatilag az írott életművét) emeljék a Magyar Értéktárba.
A javaslatot – a szükséges változtatásokkal – beadtuk a Nagycenki Területi Értéktárnak is, ami alapján január 15-én - tudomásom szerint - felvették gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát a Nagycenki Területi Értéktárba. Sajnálatos, hogy a javaslattevő Széchenyi Alapítványt hivatalosan a javaslat sorsáról a mai napig nem tájékoztatták.

A javaslatok tartalmazzák:
- az általános azonosító adatokat, a nemzeti érték rövid, szöveges bemutatását, egyedi jellemzőinek és történetének leírását, indoklást az értéktárba történő felvétel mellett, a nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listáit (bibliográfia, honlapok, multimédiás források), a nemzeti érték hivatalos weboldalának címét, illetve a
mellékletekben:
- a nemzeti értéket bemutató képeket (egy-egy festmény, grafika, dombormű fotói), a Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumokat, a támogató és ajánló leveleket, Széchenyi István írásainak listáját (a teljesség igénye nélkül), gróf Széchenyi István minden írása CD-t, a támogató aláírásokat, Széchenyi István alkotásait (a teljesség igénye nélkül), amelyekre szellemi hagyatékával nagyon szorosan összefüggő eredményekként tekinthetünk, valamint az igényelt nyilatkozatokat.

A HB titkárságának beküldött javaslat a Széchenyi Fórum.hu portálon az alábbi linkre kattintva itt olvasható>> , míg az előzmények összefoglalása pedig itt olvasható>>

A Hungarikum Bizottság 2014. január 30-án, Tápiószentmártonban – a Kincsem Lovasparkban – tartotta ülését, ahol többek között tárgyalták a Széchenyi Alapítvány javaslatát is. Mint előterjesztőt az alapítvány elnökét is meghívták, különös tekintettel arra, hogy a javaslatot előzetesen értékelő Kulturális Örökség Szakbizottság január 9-én tartott ülésén egyhangúan nem javasolta a HB-nak, hogy Széchenyi szellemi hagyatékát felvegyék a Magyar Értéktárba. Az indoklásukban többek között Széchenyi személyét és szellemi örökségét a „hungarikum” kategóriánál magasabbra értékelték, javasolva – ilyen és hasonló esetekre – a törvény kiterjesztését, például egy Nemzeti Panteon létrehozását. Az alapítvány elnökének az volt a feladata, hogy védje meg az eredeti javaslatot, és a Hungarikum Bizottság tagjait befolyásolja a szakbizottság állásfoglalásával szemben, hogy megértesse a bizottsági tagokkal, a jelenlegi törvény adta lehetőségek keretében miért fontos Széchenyi szellemi hagyatékát – hogy mint nemzeti kincsünket – a jelenleginél magasabbra emelni, és azt a Magyar Értéktárba helyezni.

Sikerült!


A Hungarikum Bizottság ülésén gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka a bizottság nagy szótöbbséggel hozott döntése nyomán - mint kiemelkedő nemzeti értékünk - felvételt nyert a Magyar Értéktárba.

Köszönjük a Hungarikum Bizottság döntését, az Előkészítő Bizottságunk gyakorlati segítségét, köszönettel tartozunk azoknak a tudósoknak és Széchenyi-ismerő közéleti személyeknek, művészeknek, akik pártolva ezt az ügyet, megfogalmazták ajánlásaikat, valamint a 724 Széchenyi-tisztelő személy támogató aláírását, amelyekkel együtt került a javaslat a Hungarikum Bizottság elé.

 

 

A következő feladat egy javaslat összeállítása a HB részére, hogy a bizottság gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát a Magyar Értéktárból kiemelve nyilvánítsa hungarikumnak.

Kérem a Tisztelt Olvasó, és minden tehetséges Széchenyi-tisztelő személy segítségét, hogy kellően be tudjuk mutatni javaslatunkban azt, hogy Széchenyi szellemi hagyatéka nem csak magyar nemzeti értékként létezik, hanem életműve kisugárzó a határainkon túlra a Kárpát-medencébe, valamint szerte a világba. Szeretnénk érzékeltetni, hogy Széchenyi életműve megragadta más nemzetek fiait is. Minden példa nagyon fontos. Ezért kérem, ha tudnak ilyenekről, akkor kérem írják meg. A javaslatban azt kell kiemelnünk, hogy nem csak Magyarországon, hanem máshol a világban is tisztelet övezi Széchenyi példáját, figyelmet kelt (keltett) szellemi hagyatéka, vagy egy-egy műve. (Példának említeném, hogy a Lovakrul című munkáját az érdeklődévre való tekintettel 1833-ban dán nyelven is megjelentették.) 

Pár napon belül kellene ennek érdekében emailban a logod@logod.hu címre a példákat leírni, elküldeni. Javaslatunkat február 19-ig szeretnénk beadni, hogy a március 18-ai HB ülés napirendjére felvehessék. Tud-e, akar-e ajánlásával ebben segíteni?
Ha igen, akkor február 18-ig (keddig) kellene a példákat – lehetőleg aláírt pdf formátumban csatolt dokumentumként – válaszként megküldeni, hogy azokat mellékelhessük a beadványunkhoz.

A hungarikumok hivatalosan is védetté és támogatottakká válnak.
Azt remélhetjük, hogy Széchenyi szellemi hagyatékának hungarikummá válása a Széchenyi-ismeret növekedését eredményezi úgy a közélet, az alsó-, közép-, és felsőoktatásban, mint a Széchenyi-kutatás vonatkozásában is. (Különösen indokolt ez a folyamat azért is, mert a Nemzet adósa még Széchenyinek, hiszen még halálát követő 154 év sem volt elegendő, hogy az életműve teljes egészében hozzáférhetővé váljon, és ma sincs erre átfogó kutatási program.)

Befejezésül Illyés Gyula vallomását idézem:
Széchenyiről nem lehet eleget olvasni. Széchenyiről nem lehet eleget írni. […]
Más, szabályosabb sorsú nemzeteket nagy fiaik álmukból rázzák fel. […]
Legtartósabban Széchenyi rázott meg engem. A többiek ilyenféle életrehívása elpárolgott belőlem, eltüntette vagy a külvilág, vagy saját alhatnékom.
Széchenyi művéhez nyúlva mindannyiszor olyan ütést kapok, mintha valamiféle szendergésben ébresztőóra érzékeny csengőgombját érintettem volna. Hol vagyok, mi is a dolgom, ahol vagyok? – ez van riadtságom alján.”


Illyés Gyula: Bevezető. Kunszabó Ferenc: És ég az oltár. Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest 1983.

Buday Miklós
elnök
Széchenyi Alapítvány

Székhely: Nagycenk, Kastély
Postacím: 1534 BKKP Pf.: 792.
Telefon: 214-2453, mobil: 36 30 950-2147
Email: buday.miklos@logod.hu, szechenyialap@logod.hu
Web: www.szechenyiforum.hu, www.logod.hu