http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2013-10-28 14:22

A Széchenyi Társaság ajánlása

|
Dr. Rubovszky András a Széchenyi Társaság főtitkára nem csupán a saját nevében küldte a támogató levelet, hanem a Széchenyi Társaság elnökségének határozata és meggyőződése alapján is.

Továbbra is várjuk a Széchenyi-tisztelők támogató csatlakozását. Terveink szerint a kérvényt november közepén fogjuk az ajánlásokkal, aláírási ívekkel kiegészítve beadni.

 

Széchenyi Alapítvány
Buday Miklós úr, elnök


Tisztelet Elnök Úr!

Köszönettel vesszük és támogatjuk azon kezdeményezést, hogy gr. Széchenyi István munkássága a Nemzeti Értéktár részeként hungarikumnak nyilváníttassék a vonatkozó törvény szerint.
Ezen támogatás nem csupán a magam nevében született, hanem a Széchenyi Társaság elnökségének határozata és meggyőződése alapján is.
A Széchenyi Társaság alapító tagjai már 1983-tól Széchenyi gondolatai és életműve alapján irányították tevékenységüket és 1990-ben történt hivatalos bejegyzésük óta mintegy 200-250 fős tagsága is e gondolatok-, és erkölcsi alapvetések szerint működik, nemcsak a társasági életben, de egyéni munkásságában is.

Számosan közölünk már a lakiteleki sátorban, a forrongó közéletben, majd a politikai és gazdasági rendszerváltásban hirdették a Széchenyi-örökséget.
Nem véletlen, hogy a gazdasági megújulást nagy részben megalapozó terveket, pénzügyi eszközöket, intézményeket gr. Széchenyi Istvánról nevezték el. Vonatkozik ez a gazdasági válságból kivezető jelenlegi nemzet- és gazdaságpolitikára is.

Gróf Széchenyi István munkássága azon túl, hogy páratlan szellemi tevékenység, számtalan olyan maradandó emléket hagyott, ami ma is meghatározó városképet ad, hiszen a Lánchíd Budapest emblémája. Már önmagában is természetes, hogy hungarikumnak ismerjük el azt a szellemi örökséget, melynek eredményeiként a világban mindenütt Budapestre, Magyarország fővárosára ismernek.

Összegezve: gr. Széchenyi István szellemi munkássága, ma is létező emblematikus alkotásai több mint 150 éve meghatározzák Magyarország polgári fejlődésének útját. Különösen ma, amikor az önálló nemzeti és európai lét, a keresztény erkölcsiség és alapvető emberi erények alapján nevének folyamatos használatával és örökségére hivatkozással teremtjük meg jövőnket, fontos, hogy elismerése hungarikum formájában, törvényes védelemben is megtörténjen.

Dr. Rubovszky András
főtitkár