http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2013-05-31 12:51

Új festmény készül Széchenyiről

|

Ősz Ilona Dániában élő Ilona Ősz-ként Észak-Európa szerte híres festőművésznő pár hónapra Magyarországra jött. Most képet fest a teniszező Széchenyiről. A vázlatokból teszünk közzé párat, röviden bemutatva a művésznőt.

Ősz Ilona így mutatta be magát az általa illusztrált, Hernádi Gyula előszavával megjelent magyar és angol nyelvű Énekek éneke című kötetben (2001. Budapest, Logod Bt.) 

"1942-ben születtem Budapesten. Apám Ősz Dénes festőművész, anyám Spányi Ilona a Képzőművészeti Főiskolán találkoztak. 1961-ben érettségiztem a Képzőművészeti Gimnáziumban, 1968-ban diplomáztam az Iparművészeti Főiskolán. 1976 óta élek Koppenhágában.

Az első években könyvillusztrációkat, címlapokat rajzoltam. Komolyan festeni 1980-ban kezdtem, mikor apám halála után megörököltem a festékeit, saját készítésű festőállványát.

Két évre rá, 1982-ben volt az első kiállításom. Azóta épül - meglehetősen következetesen - festői pályám.

Olyan vonalat követek, ami teljesen az enyém és semmilyen iskolába, vagy divatirányzatba nem sorolható be. Eleinte sokszor ütközött ellenállásba, értetlenségbe. Ez engem soha nem ingat meg abban a hitemben, hogy jó úton járok. Ebben szerencsére sokan, és egyre  többen megerősítenek."

 

Egy dániai kiállításának képei szemléltethetik stílusát (Amiből kevés szót ért a szerkesztő, de a képei beszédesek.)

 

Életművének egy korszakában a teniszező Roger Federer figurája volt a fő motívum, de soha sem teniszezőként. Például Paganiniként az állatoknak hegedül.

Széchenyi személyének fontosságára Buday Miklós hívta fel a figyelmét, és ebből kerekedett a gondolat, hogy a teniszezést, a "lapdajátékot" Magyarországon meghonosító Széchenyit megfesse.

A mű bemutatásáról tájékoztatjuk majd a Tisztelt Olvasót.