Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2020-09-08 19:27

Búcsú Széchényi Ilonától

|

(1923. július 19. ‒ 2020. szeptember 1.)

Szeptember 1-én Buenos Airesben, Argentinában Széchényi Ilona, kedves rokonunk visszaadta lelkét Teremtőjének.
A ma itthon élő családtagok és tisztelői nevében szeretném kifejezni mély együttérzésünket, részvétünket Ilona közvetlen családtagjainak.

Széchényi Ilona Somogyvárról származott, édesapja Imre volt, aki röviddel Ilona születése előtt meghalt. Nagyapja szintén Imre, akit neves mezőgazdászként tartanak számon.

 

Hálát kell adnunk Ilona hosszú és áldásos életéért, amelynek, korai hősies megnyilvánulása a II. világháború alatt világosan mutatja egyéniségét, mindannyiunk számára példát adott. Pár mondattal életének csak ezt az időszakát mutatom be, mert ebből megismerhető Ilona erős jelleme, kitartása, jósága, ahogy megélte történelmünk rettenetes kataklizmáját.

A II. világháború egyik legszörnyűbb, leghosszabb városostroma Budapesten zajlott. Ilona 21 évesen a Szikla Kórházban önkéntes vöröskeresztes ápolónővérként állt helyt, gyógyított, ápolt, életeket mentett, elképzelhetetlenül nehéz körülmények között látott el minden feladatot a legnagyobb szakszerűséggel. Az ápoltakat igaz szeretettel vette körül, akik Ili testvérként emlegették. Ilona kötelességének érezte önfeláldozó munkáját.
Előképei voltak az I. világháború idején önkéntesen ápoló és sebesülteket mentő Széchényi családtagok. Pár éve a Szikla Kórház hajdani tevékenységéről plakettel emlékezett meg.

Ilonát az átélt tragédiák még erősebb emberré tették, ez kihatott egész életére. Hálásan köszönjük követésre méltó emberségét, a hosszú emigrációban végig megtartott magyarságát, és hitét a család jelmondatában: Ha Isten velünk, ki ellenünk.


Széchenyi Kinga

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Gondolatok Széchenyi 164. halálévfordulóján »
  • Bécsi koszorúzás »
  • Megjelent a legújabb Széchényi-Imre-CD »
  • Széchenyi emléktábla Pápán »
  • Széchényi Imre és Liszt Ferenc dalai Bayreuthban »
  • Széchenyi és kora kiállítás Dunaújvárosban »
  • SZÉCHENYI EMLÉKMISE 2022. »
  • 160 évvel ezelőtt halt meg Széchényi Franciska, Széchenyi István nővére »
  • Meghalt gróf Beatrix Schönburg-Glauchau »
  • Meghalt gróf Széchényi Zsigmondné »
  • In Memoriam: Csíkszentmihályi Róbert »
  • A komponáló Széchényi-család »
  • Emlékmise élő közvetítése »
  • Elhunyt Oplatka András »
  • Az én Széchenyim rajzpályázat »
  • Dr. Rubovszky András búcsúztatása »
  • Elhunyt dr. Rubovszky András »
  • Az én Széchenyim »
  • Búcsú Széchényi Ilonától »
  • A bécsi koszorúzás elmarad »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

    Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

    A MEVE előadása Bükön

    2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.