Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-05-01 19:50

HÍV A DUNA

|

Gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokság.
Az eseményre a vízi szezon kezdetén, 2016. április 2-án került sor Budapest szívében, a Margitszigeten.
Evezősverseny 1932-ben a Dunán

 

A hagyományoknak megfelelően Tarlós István Főpolgármester fővédnöksége mellett rendezte meg a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Magyar Evezős Szövetséggel és a Budapesti Evezős Szövetséggel karöltve az evezős évadnyitó eseményét, a gróf Széchenyi István Emlékversenyt és Budapest Kupát.

Az evezős évadnyitó rendezvény az I. világháborúban elesett evezősök tiszteletére, az egykori Neptun és Nemzeti Hajós Egylet által állított emlékkövek megkoszorúzásával vette kezdetét. Az evezős évadot Denk András, a házigazda szerepét betöltő Danubius Nemzeti Hajós Egylet elnökének köszöntője után dr. Bényi Szabolcs, a Magyar Evezős Szövetség elnöke nyitotta meg. Ezt követte a Nemzetközi Budapest Kupa, azaz a nyolcasok és négypárevezősök megmérettetése több mint hatvan – köztük 32 külföldi – rajthoz álló hajóval. Hagyomány, hogy a legfiatalabbaktól a legtapasztaltabb evezősökig mindenki részt vehet és részt is vett a versenyen: az utánpótlás korosztályokat a serdülő és ifjúsági csapatok, az erőt és a nemzetközi elitet a felnőtt és néhány egyetemi csapat, a tapasztalatot pedig a masters egységek képviselték. A gróf Széchenyi István Emlékverseny fontos üzenete, hogy a legkülönbözőbb evezős tudással, és múlttal rendelkezőknek élményt nyújtson, és népszerűsítse a hazánkban Széchenyi által meghonosított evezős sportot.

Az amatőr és hobbievezősöket, szabadidős sportolókat és egyetemi csapatokat célzó gróf Széchenyi István Emlékverseny második fordulója, a „Hív a Duna” gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokság, fixüléses tízevezős verseny 2016. május 8-án kerül megrendezésre, melyre tisztelettel meghívjuk Önöket!

Időpont: 2016. május 8. vasárnap
Hely: Danubius Nemzeti Hajós Egylet Wesselényi Csónakháza
(Margitsziget, Hajós Alfréd sétány, a Nemzeti Sportuszodától északra)
A verseny helyszíne: a Margitsziget budai oldali Duna szakasza

Az ünnepélyes megnyitó 10:00 órakor lesz a Wesselényi Csónakházon.

 

Részletesebben lásd az eseménynaptárban!

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Gondolatok Széchenyi 164. halálévfordulóján »
  • Bécsi koszorúzás »
  • Megjelent a legújabb Széchényi-Imre-CD »
  • Széchenyi emléktábla Pápán »
  • Széchényi Imre és Liszt Ferenc dalai Bayreuthban »
  • Széchenyi és kora kiállítás Dunaújvárosban »
  • SZÉCHENYI EMLÉKMISE 2022. »
  • 160 évvel ezelőtt halt meg Széchényi Franciska, Széchenyi István nővére »
  • Meghalt gróf Beatrix Schönburg-Glauchau »
  • Meghalt gróf Széchényi Zsigmondné »
  • In Memoriam: Csíkszentmihályi Róbert »
  • A komponáló Széchényi-család »
  • Emlékmise élő közvetítése »
  • Elhunyt Oplatka András »
  • Az én Széchenyim rajzpályázat »
  • Dr. Rubovszky András búcsúztatása »
  • Elhunyt dr. Rubovszky András »
  • Az én Széchenyim »
  • Búcsú Széchényi Ilonától »
  • A bécsi koszorúzás elmarad »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

    Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

    A MEVE előadása Bükön

    2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.