http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2020-09-09 13:17

Az én Széchenyim

|

Befejeztem az 5/4-es méretű Széchenyi mellszobor gipsz változatát.
Arra törekedtem, hogy a korábbi Széchenyi-ábrázolások, ismereteim, képzeletem, és tehetségem, valamint Kemény Zsigmond leírása szerint a lehető legjobban megközelítsem az 1830-as évek Széchenyijét.


Magával ragadó példája sokakat megihletett; számtalan tanulmány, irodalmi feldolgozás, vers, és képzőművészeti alkotás született róla. Gyűjtök mindent, ami Széchenyivel kapcsolatos.
45 éve érdekel és foglalkoztat gróf Széchenyi István személye és munkássága. A hatalmas életművével nem tudok betelni. Új és mindig újabb kihívásokra inspirál és szeretném, ha másokat is megérintene Széchenyi világa, máig ható gondolatainak igazsága.


Az életműve példátlanul nagy, ezért áttekintéséhez segítségre van szükség. Ez a szándék vezérelt például, amikor a Széchenyi-ismeret növelése céljából 25 előadást szerveztünk könyveinek bemutatására. Később Széchenyi minden írását – könyveit, naplóit, leveleit, beszédeit, hírlapi cikkeit és kisebb írásait – cd-n, adatbázisokba szervezve közreadtuk, hogy az érdeklődők számára elérhető legyen Széchenyi írott életműve. Ezért dolgoztuk ki javaslatunkat, mely alapján gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát a Hungarikum Bizottság a hungarikum rangjára emelte, vagy amikor Széchenyi fő művét a Hitelt átírtuk mai magyar nyelve, és a tartalmán kicsit sem változtatva, gördülékenyen olvashatóvá és könnyen befogadhatóvá tettük.


A személye, a külső megjelenése is izgatott. Széchenyiről 1978-ban készítettem az első domborművet, majd több plakettet is készítettem. A nevezetesebbek, amelyek a mai napig használatosak:
-Borsos Miklóssal közös alkotásunk a Széchenyi Alapítvány céljára készített érem, amellyel az adományokat köszöntük meg, illetve a Diákok Széchenyi-díja kitüntető cím velejárója.
-A 200 éves születésnapra készített kétoldalas plakett, amelyet redukálva kézi pénzverés céljára is átalakítottunk.
-A Széchenyi Társaság Díja érem a társaság által adományozott erkölcsi elismerés.


A Széchenyi-büsztről


A munka alapjául a korábbi Széchenyi arcképábrázolások szolgáltak, különös tekintettel azokra, amelyek a leghitelesebbeknek tekinthetők. Az egyik a Hans Anton Gasser mellszobra, Barabás Miklós festménye és Franz Eybel grafikája. Fontos forrásnak tekintettem még báró Kemény Zsigmond leírását – a Szónokok és státuszférfiak című könyvének azt a részét –, amely Széchenyi külsejének bemutatásáról szól.
Széchenyi nem volt elégedett a külsejével, sokszor öngúnnyal beszélt például sűrű szemöldökéről. Nem szeretett a művészek rendelkezésére állni.


Gasser büsztje a leghitelesebb, a legpontosabb Széchenyi-szobor. Bécs kedvelt portrészobrásza 1858-ban kezdte mintázni a család kívánságára Széchenyit, aki naplójában egy hónappal a halála előtt így ír:
„1860. 03. 08.
Meglátogat Madame [a felesége], Gasser, hogy befejezzen [ti. Széchenyi mellszobrának készítését]. Madame Csekonics – a lányával. Zichy Edmund nálam nem valami jól. – Crescence, Sophie [gr. Zichy Ferdinándné, Széchenyi nővére], Lonovics és Gasser ebédel nálam.”


Érdekes adalék e témához: titkárának írt levele.
„1858. 12. 07., Döbling. Tasner Antalhoz.


Kedves Talim!
Ide mellékelek nehány sort [Vachott Imre levelét], melyre én nem kívánok válaszolni. Tán Ön tehetné azt, mert senkiben keserűséget, de csak kellemetlen érzést sem kívánok gerjeszteni.
Vachott új bizonysága, mily tapintatlan a lelkes magyar, sőt mennyire elbízott.
Tíz éve ülök itt. Nőm, az akadémia, számtalan más, egyre kínoz, festetném etc. etc. etc. magamat, hiába, én nem engedem, nem tűröm; és most azt hiszi a jószívű, becsületes szamár, hogy majd az ő kedvéért kiállítom árva fejemet a Napkelet (korabeli folyóirat) elibe! No de még sem kívánnám elszomorítani. Ha tehát Ön is azon eszmében van, mint én, hogy Vachottnak utolsó levelére válaszolni kell, mondana vagy mondhatna Ön ilyet:
A gróf beteg, ágyban fekszik etc., vette két levelét. Még nem született az, kinek kedvéért bármi módon papírra lecsipetni engedné magát, neje nagy bajjal bírta rá, hogy „szobrásztatni” hagyta magát. Szobra készül, de lassan. Most jön a tanács, Sina szobra halála után készült; Keglevich László képe etc. etc. szinte, és ekkép mázoltassa le Széchenyi legrosszabb képét; tán az Eybel-félét, vagy mint „felelős” magyar miniszter etc. pingáltassa szakállaimat fehérre, képemet sárgára, multiplikáltassa ráncaimat etc. etc. és írja alá: Most így néz ki, so schaut er aus, és a Napkeleten segítve lesz! […]
Isten tartsa
Sz. Ist.”


A Széchenyi által említett sorok Vachott Imrének azon megkereső levele, melyben kéri Széchenyit, hogy az általa szerkesztett Napkelet számára arcképét átengedje. A Vachott Imre által írt levélnek szövege következő: Pest, dec. 18. 1858.


„Méltóságos gróf, Tisztelt hazafi! Tasner úrnak tegnapról kelt s hozzám intézett levele villámcsapás volt reám nézve, mert magyar természetemnél fogva elbizakodott voltam, nem is képzelvén, hogy Méltóságod ellenezni fogja tervemet az arcképre nézve, s programomban nagy betűkkel közlém, hogy becsületben megőszült nagy hazánkfia, gróf Széchenyi István, mostani arcképét lapom újévi első számában adni fogom. Nagy hiba volt tőlem, hogy Nagyméltóságod engedelme nélkül közrebocsátám a programot, de azt leginkább azon rendkívüli örömből tevém, hogy a rendőrség nem akadályozá, s megvallom volt is némi alapja elbizakodottságomnak, mert midőn szerencsém volt Méltóságodat meglátogatni, oly delejes benyomással volt reám nézve mostani külseje, mely hazánk legújabb tíz évének történetét a leghívebben jelképezi, hogy Pestre jőve mindjárt lerajzoltam azt, s így az arckép már birtokomban van, csak hogy én a lehető legtökéletesebbet szeretném közölni; mi csak úgy történhetik meg, ha Tasner úr egy photographiai lenyomatot szíveskednék nekem küldeni. Ezen arckép kiadása nem önérdekből ered, a nemzet közkívánata az: látni 10 év múlva a legnagyobb emberét, kit annak idejében felfogni, kellően méltányolni nem tudott, s kihez most bűnbánó zarándoklással tér vissza a nagy tömeg.
Programom megjelenése után, seregestűl jöttek hozzám a látogatók üdvözölni a miatt, hogy a legnagyobb magyar mostani arcképét kiadom, s ez még inkább meggyőzött engem a felől, hogy közkívánat szerint cselekedtem, s a kép kiadása által minden igaz magyar szívre a vigasztalás balzsamát csöpögtetem. Újra kérem tehát Méltóságodat, ne ellenezze a nemzetboldogító ártatlan tettemet s engedjen a közkívánatnak.
Ha mindazáltal máskép nem lehet, kiadom a régi rajzok szerinti arcképet is újévre – de ennek korántsem lesz oly nagyszerű hatása, mint volna a mostaninak.
Hazafiúi alázatos kérelmemet ismételve s magamat nagyra becsült kegyeibe ajánlván, megkülönböztetett tisztelettel vagyok Nagyméltóságodnak alázatos szolgája, Vachott Imre, a Napkelet szerkesztője.”


Minden régi forrást igénybe vettem, de Széchenyi halála után készült alkotások is a korábbiak felhasználásával készültek, vannak ezek között kiváló művek, viszont én ezekből nem merítettem. Valójában a Hitel (1830) és a Lánchíd törvény (1836) időszakában képzelt személyét, habitusát akartam megragadni a fenti források alapján.


Gyermekeink unszolására önkéntes karanténba vonultunk Balatonszemesre 2020. március 20-án. Széchenyi portréját júniusban kezdtem, amikor már a ház körüli feladatok fogyóban voltak. Mostanra, szeptember elejére befejeztem a gipszet.

A soron következő feladat, hogy nemes anyagba átmásoljam a nemes gróf portréját. A bronzba öntetéshez nincs pénzem. A kőfaragáshoz, bár a szerszámaim megvannak, de nincs Carrarai márványom, viszont van – feltehetően Széchenyi idejében a Pölöskei kastély előtt ültetett Ginkó bilóba ősi fám (a törzsátmérő több mint 1 méter), ami a tél végén kidőlt. A véső selymes hatású nyomot hagy a fába, nagyon jól faragható. Ebbe szeretném faragni a Széchenyi-portét, persze csak akkor, ha a fa erezete és színezete nem fogja sérteni a látványt.


Törekedtem az élethű ábrázolásra. Öltözete dísztelen, kitüntetései közül csak a kiválóságért porosz érdemrend (Pour le Merite) lóg a nyakában.


Én így képzeltem el Széchenyit. Bizonyára több kifogást, észrevételt, alkalmasint elismerést hoz majd a mű közszemlére adása, hiszen nem vagyok elismert művész, akiknél még a torz vonalak is „artisztikus” értéket, rangot kapnak.


Fogadják szeretettel.
Buday Miklós