In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021)

Almássy Lászlóné, Szászfai Valéria, mindannyiunk Vali nénije 1940-ben született Diósgyőrben. A miskolci középiskolás évei után előbb számvitel szakon végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1962-ben, majd ugyanott közgazdász – és közgazdasági szakos tanári diplomát is szerzett.

Nagy vágya teljesült, amikor az akkori „KEFE”-be avagy a Nyíregyházi Állami Széchenyi István Közgazdasági Technikum Pénzügyi Tagozatába kerülhetett dolgozni. Tanított gazdasági alapismereteket, könyvvitelt. Továbbképzésekre járt, könyvvitel és statisztika képesítést szerzett levelező tagozaton 1966-ban. Így kezdte tanítani a statisztikát és a pénzügyi ismereteket is. Osztályfőnöki feladatokra is megbízást kapott, mely egészen nyugdíjba vonulásáig folytatódott. Kosárlabdaedzésekre járt és lett diákokat versenyekre kísérő tanár illetve pótedző.

Természetjáró felelősként vitte tanulóit kirándulásokra, túrákra. Időközben megtalálta élete párját Almássy László kollégája személyében, akivel szép családi körben nevelték leány – és fiúgyermeküket.

Résztvevője volt a technikumok szakközépiskolává való átalakulásának. Tagja volt a szakmai tananyagok kialakítását végző minisztériumi team-nek. A költségvetési gazdálkodási és banki terület fő tantárgyait egyedül ő tanította akkoriban.

Részt vett a számítógépes ismeretek oktatásának bevezetésében, a tanirodai rendszer és a világbanki projekt kialakításában.

Hollandiai tanulmányútja után a tanirodai rendszer és gyakorlati oktatásról megjelent tankönyv egyik írója volt. Negyvenéves szakmai pályája nyugdíjba vonulása után is folytatódott, a szakmai képzésben tanított.

A szakmai feladatokon kívül mindig fontos volt számára a közösségépítés, a hagyományok ápolása. Ezért vállalta el az Almássy Alapítvány kuratóriumi tagságát, az Országos Széchenyi Körben a Szabolcsi Csoport segítését valamint elnökségi tagságát. Ily módon kívánt hozzájárulni munkahelye hírnevének öregbítéséhez.

Munkájának elismeréseként megkapta a tantestület legnagyobb elismerését, a Széchenyi Emlékérmet. Igazi közösségi ember volt. Kollégáival tartotta a kapcsolatot nyugdíjba vonulása után is, szeretett munkahelyére rendszeresen visszajárt, szívesen beszélgetett régi és új tantestületi tagokkal. A kultúra iránt érdeklődő, hangversenyekre és kiállításokra szívesen járó, rendkívül aktív ember volt. Nyitott volt az újra, a korszerű dolgok megismerésére. Mindenki felé odafigyelő, gondoskodó ember volt. A határon túli csángó gyerekek keresztanyaságát is örömmel vállalta. Idős korában is szívesen törődött családjával és barátainak tekintett nyugdíjas munkatársaival is.

A róla megmaradó legemlékezetesebb kép az, ahogy hátizsákjával a hátán érkezik és távozik vagy éppen elindul valahová . Szeretett kollégánk, aki sokat utazott, nyüzsgött, jött – ment és szinte folyton úton volt, mindenki Vali nénije, most egy másik útra indult el …

Péchy Mária nekrológja
Az Országos Széchenyi Kör elnöksége nevében búcsúzom az egyik legaktívabb tagunktól. Köszönöm, hogy a nyíregyházi csoport munkájában mindig aktívan vettél részt, szervezted a kirándulásokat, előadásokat, kezelted és könyvelted a csoport pénzügyeit nagy szakértelemmel és pontossággal. Az elnökségi üléseken a nagy távolság ellenére is jelen voltál, és ötleteiddel támogattad munkánkat.
Személyesen 1991-ben, a Kortársunk Széchenyi vetélkedőn találkoztunk. A nyíregyházi Széchenyi nevét viselő iskolából több pályázat is érkezett és a közel hétszáz dolgozat értékelése után az első fordulóból tovább jutók közt ott voltak a nyíregyházi diákok is. Két elődöntő, majd egy felejthetetlen középdöntő rendezését is vállaltad kollégáid segítségével. Ekkor ismertem meg a középiskola tanárait és attól kezdve minden, diákok részére szervezett akcióban számíthattam Rád!
Az elkövetkező években számtalan közös rendezvényünk volt. Táborok Nyíregyházán több mint száz gyerekkel, Sopronban, Sepsiszentgyörgyben, vagy Becsén, mindig jöttél és segítettél.
Sokat tanultam, tanultunk Tőled, hogyan kell hegyre mászni, hogy a csúcs előtt ne fáradjunk el – pl. Bálványosra is sikeresen feljutott a csapat, vagy tudtad úgy lelkesíteni a nagy melegben, a pusztaságban gyalogló diákokat, hogy eljutottunk az aracsi templomhoz.
A kör életében több nagy rendezvény is kötődik nyíregyházi csapathoz: két közgyűlés szervezése, Kőszegremetén álló Széchenyi emlékoszlop koszorúzása minden évben. Természetes volt számomra, hogy mindig ott voltál taps és éljenzés nélkül, nagy lendülettel csináltad a dolgodat!

Személy szerint köszönöm, amit kaptam tőled, először azt, hogy megismerhettem városodat és a környéket, és felfedezhettem a kincseit. Másodszor a türelmedet, ahogy próbáltál bevezetni a könyvelés, a követel és tartozik világába. Köszönöm a figyelmedet, szeretetedet, mit adtál nekem és nagyon sokaknak, köztük a csángó keresztgyerekeknek is. Köszönöm a hajnali a tábori ébresztőket kávé segítségével, hogy mindig volt hátizsákodban rejtett kincs feltört lábra, gyomorfájásra és minden bajra, ha más nem egy biztatás: már mindjárt célba érünk!

Tudtam, hogy több betegséged is van, és azt is láttam, hogy betartva a legfontosabb utasításokat nem akartál lemondani az életet széppé tevő dolgokról, így az unokákról, hangversenyekről, barátokról, másokról való gondoskodásról, még akkor se, ha az illető Győrben vagy Prágában él.
Úgy érzem, hogy színes gazdag életet éltél, nagyon sokaknak adtál jó szót, barátságot, szeretetet, gondoskodást távolból is. Mutattál példát a kitartásról és arról is hogyan kell az elkerülhetetlen nehézségeket – amiben bőven volt részed – túlélni és a megszerzett tapasztalatot, tudást tovább adni. Úgy emlékezhetünk Rád legméltóbban, ha a tőled tanultakat nem felejtjük el és megpróbáljuk életünk részévé tenni.

Kedves Vali!
Sajnálom, hogy ezek a mondatok nem akkor íródtak, amikor olvashattad volna. Tanulságul szolgálhat nemcsak nekem, hanem aki olvassa, hogy időben kell a köszönetet és az elismerő szavakat leírni és kimondani.

Pályádat végig futottad, sokat adtál, remélem kaptál is az élettől, nyugodjál békében!

Péchy Mária
elnök