http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2018-04-02 19:02

Hírlevél 2018

|
Minden év elején hírlevélben számolunk be az elmúlt évben végzett munkánkról, eredményeinkről, a legfontosabb eseményekről.

 

Január a pályázatok beadásának hónapja, a működésre nyertünk 700 000 Ft-ot, ami az előző évhez képest kisebb összeg, de az emlékév elmúlt, így várható volt a csökkenés. Pályáztunk a Széchenyi Házhoz megy programmal is, de erre már nem kaptunk pénzt.

Támogatta munkánkat Nagycenk Önkormányzata is 150000 Ft-tal, segítségükkel tudjuk szervezni a Széchenyi Akadémiát minden évben.

 

Februárban sikeresen elszámoltunk az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott 3000 000 Ft-os támogatásról, amit a „A Mi Széchenyink” elnevezésű, a Kárpát-medence magyar diákjainak kiírt vetélkedőre kaptuk.


Február 4-én elnökségi ülést tartottunk.
A Budapesti Tagcsoport szervezésében, az MTA Könyvtárában megtekintettük a Vörösmarty kiállítást.
Szegeden Tábory Jánosné tartott előadást Útkeresés Széchenyi István életében címmel.


Márciusban a Nemzeti Múzeumban vettünk részt egy különleges múzeumlátogatáson, 100 év 100 percben.
Szegeden Sikula Gyulát hallgatták az érdeklődők, Babits Mihály: Széchenyi magyarságtudata címmel tartott előadást.
A Szabolcsi Tagcsoport tagjai március 15-én, a hagyományokat követve, Köszegremetére, a Széchenyi Emlékoszlophoz kerékpároztak.


Április 7-én délután Budapesten, 8-án Szegeden, Zircen, Bécsben, Nagycenken koszorúztunk.
A Kossuth Szövetséggel közösen megrendeztük a diákok szónoklat versenyét Kazy Zsámbok Gizella szervezésében.
Április 8-án Közgyűlést tartottunk a Párbeszédek házában.
Április 10-én Emléktáblát helyeztünk el Pozsonyban.
Április 20-23 közt Széchenyi Akadémiát tartottunk Nagycenken, a Széchenyi István Emlékmúzeumban. 

Témánk: Kultúrák hatása Széchenyi korában és napjainkban.

Előadók voltak:

Aczél Eszter (Nemzeti Múzeum): a XIX század öltözködési szokási, Huiber Edit (Széchenyi István Emlékmúzeum): lósport, lótartás,

Kalász Gyula (történész, tanár): Mit tanítunk az iskolákban a reformkorról és Széchenyiről, Messik Miklós (MEVE elnöke): Széchenyi Keleti utazásai, Horváth Attila (történész, alkotmánybíró): Széchenyi liberalizmusa. Megtekintettük és véleményeztük Széchenyi napjai című kiállítást.

Találkoztunk a helyi civilszervezet képviselőivel egy kellemes borkóstolással egybekötött ismerkedési esten.

 

Áprilisban elszámoltunk a 2016-os év másik jelentős programjára - Széchenyi házhoz megy kiállítás és előadássorozat - kapott 1012500 Ft felhasználásáról is.


Május 5-én Visegrádon mutattuk be a Művész Csoport által készített vándorkiállításunkat, s Papp Éva előadását is meghallgatták az érdeklődők. A művelődési házban egész hónapban láthatták a kiállítást.

A Budapesti Tagcsoport Feszty Árpád életét és munkásságát bemutató kiállítást tekintette meg.


Szegeden Kormányos András előadása Széchenyi István könyvtáráról szólt.


Júniusban Szegeden a Vasúttörténeti Alapítvánnyal közös rendezvényen Papp Éva mutatta be Széchenyi közlekedési terveit, majd a tagok megtekintették Nagy József elnök vezetésével az alapítvány gyűjteményét.
Júniusban a Szegedi Tagcsoport Kistelekre látogatott, ahol megkoszorúzták Széchenyi emléktáblát.

 

A nyár legizgalmasabb eseménye a Kárpátaljára szervezett kirándulás volt, július 13-17 között. 

 

A nyári szünet után szeptember a megemlékezések és koszorúzások hónapja volt. Bécsben, Nagycenken, Budapesten, Zircen helyeztük el a megemlékezés virágait.

Szegeden szeptember 21-én a Városháza dísztermében tartották a Széchenyi Emlékév záróünnepségét.

Először dr. Peyach István tartott előadást Széchenyi hatása korára és kortársaira címmel.

Ezután Papp Éva átadta a városnak gróf Széchenyi István szegedi díszpolgári oklevelének másolatát.

A város nevében Kozma József, a Kulturális Bizottság elnöke köszönte meg az ajándékot, és méltatta a Kör munkáját. Ezt koszorúzás követte, majd a Fogadalmi templomban Gyulay Endre ny. püspök úr celebrált misét Széchenyi emlékére.

Másnap, a nyári szünet utáni első közgyűlésen, dr. Botka László polgármester bemutatta a képviselőknek a Széchenyi Kör ajándékát


Szeptember végén a Széchenyi Társaság és Perkovátz ház meghívására 4 fő képviselte a Széchenyi Kört a Nemzettudat és nemzeti identitás című érdekes soproni konferencián. Örömmel találkoztunk felvidéki és vajdasági ismerőseinkkel és lehetőség volt a kapcsolatok erősítésére.

A vándorkiállításunkat ebben a hónapban Nyíregyházán tekinthették meg, majd október 8-án Zalaszentgrótra vittük a művelődési házba, ahonnan Dunaszigetre és Sopronba vándorolt. A helyszíneken előadásokkal nyitották meg a kiállítást.

Októberben Szegeden Széchenyi és Wesselényi barátságáról tartott előadást Papp Éva. Novemberben szegedi tagunk: dr. Veres Ferenc közgazdász mutatta be Széchenyi Hitel című művét.

Októberben Zalaszentgróton a Széchenyi utcában a helyi csoportunk fát ültetett Széchenyi István emlékére. 

 

A Budapesti Tagcsoport az Országos Széchényi Könyvtár által rendezett Arany János kiállítás megtekintésével zárta az évet.


A legaktívabb csoportunk a szegedi, akik igen jó kapcsolatokat építettek ki a helyi civil szervezetekkel, így előadásaikat nemcsak a kör tagjai hallgatják. Ennek eredménye az is, hogy Somogyi Könyvtár tagjai kirándultak Nagycenkre, melynek szervezését Papp Éva vállalta és a résztvevők véleménye alapján sikeresen megvalósította.

A többi csoport munkájáról is boldogan beszámolnék, de erről értesítést kellene kapnom. Tudom, hogy voltak rendezvények Szabolcsban, Sopronban, Zalában, Püspökladányban, Széchenyi nevét viselő iskolákban Budapesten és az ország több pontján, de a konkrétumokat nem tudom.

2017 örömteli eseménye volt, hogy Egervölgy Dezső könyvét vehettük kezünkben. Gondolom mindenkinek az érmek jutnak az eszébe, de ez a könyv sokkal több, mint egy szakszerűen összeállított katalógus.
A Széchenyi családról, ősökről és utódokról is szól, és arra keresi a választ mi az a kapocs, ami 40 éven keresztül Széchenyi István bűvöletében tartotta. A mának szóló feladatokat a könyv utószavában fogalmazta meg. A szép kivitelű könyvben Széchenyi István írásaiból olvashatunk jól ismert és sokak számára új idézeteket, gondolatokat.


A könyv megrendelhető, ára 1000 Ft. A postaköltség meghaladja a könyv árát, így aki szeretne rendelni, kérem írjon az elérhetőségeim egyikére és a közös rendezvényekre – közgyűlés, akadémia – elhozzuk Zircről.

Kérem a tagokat, csoportvezetőket, hogy a közgyűlésen egészítsék ki a beszámolót!

2017-ben az adó 1% -ból 82105 Ft érkezett a számlánkra. Nagyon nagy szükségünk van erre az adományra, mert a pályázatok eredményessége mindig bizonytalan.

Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08


Péchy Mária

elnök