http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2016-10-02 16:08

Emlékünnepség Szegeden

|

Emlékünnepség Szegeden gróf Széchenyi István születésének évfordulóján

A születés 225. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottak, majd a hagyományok szerint szeptember 21-én megkoszorúzták Szegeden gróf Széchenyi István szobrát.

Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából a Városháza dísztermében rendezett ünnepségen először Tábory Jánosné, az Országos Széchenyi Kör szegedi tagcsoportjának elnöke mondott emlékezőbeszédet. 
 
Juhász Gyula: Idézzük őt című versét Pataki Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház művésze adta elő.
 
Ezt követően dr. Csapó Benő oktatáskutató, egyetemi tanár, Szeged város díszpolgára beszédében hangsúlyozta: ma is példát vehetünk Széchenyiről, hiszen mindig lehet valamit tenni, soha nem reménytelen a helyzet, merjünk a magyar kultúrára, oktatásra, a kiművelt emberfőkre gondolni.
 
Ezután Tábory Jánosné elismerő okleveleket adott át azoknak, akik segítik a Széchenyi Kör munkáját és rendezvényeit.
 
A város első díszpolgárának szobránál a Szeged Városi Fricsay Ferenc Koncert fúvószenekar közreműködése mellett helyezték el a város és a kör képviselői a megemlékezés koszorúit.
 
A Fogadalmi templomban Széchenyire emlékező szentmisét tartott Gyulay Endre ny. megyéspüspök, Szeged város 2000. évi díszpolgára.

Papp Éva