http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2015-09-27 18:10

Búcsú az Öreg Firkásztól

|
Mély fájdalommal értesítjük Önöket, hogy az Öreg Firkász ma, 23-án hajnalban 77 éves korában elhunyt. Temetése pénteken, szeptember 25-én lesz Szatmárnémetiben, a vasút melletti református temetőben, 12 órától. A gyászoló család

 

 

Augusztus utolsó hétvégéjén még ott állt Kőszegremetén a Széchenyi emlékműnél. Irányította a zenészeket, a felkérte a rendezvény szónokait, beszámolt arról, hogy az elmúlt 26 évben hogyan szervezte a megemlékezéseket, s egy kicsit búcsúzott is átadva a stafétabotot.
Lali és a Széchenyi Kör kapcsolata a 90-es évek elején kezdődött. Először a nyíregyházi Széchenyi István Szakközépiskola tanáraival találkozott, akik többször kerekeztek arra felé, és szoros barátságok születtek. Lali mutatta meg a Széchenyi emlékoszlopot, ő gondozta, tette rendbe a környéket, az időként „eltűnt” láncokat pótolta, emléktáblát helyezett el. A faluban magyar nyelven utcatábla emlékeztet Széchenyire, s az általános iskola is felvette a legnagyobb magyar nevét, minden mögött ott állt az Öreg Firkász. Évek óta augusztus utolsó hétvégén falunapok keretében emlékeztek és koszorúztak, s mindig nagy szeretettel várták a visszatérő barátokat, vendégeket, mondanom se kell, hogy ennek motorja is Ő volt.
Lali is sokat jött Magyarországra, a 95-től 99-ig részt vett az elnökség munkájában, ha lehetősége volt jött a közgyűlésünkre, a Széchenyi Akadémiára. Kezdeményezésre 2010-ben román – magyar feliratú kiállítás mutatta be Széchenyi István munkásságát a szatmárnémeti múzeum. 2011-ben a kör közgyűlésének házigazdája volt Szatmárnémeti, s a kiegészítő programok gazdagságát is neki köszönheti a közel 100 résztvevő. Vetélkedőket szervezett diákoknak, létrehozta a kör helyi csoportját. És természetesen írt sokat és nagyon színesen.


Utolsó terve egy Széchenyi szobor volt, évek óta készült ennek megvalósítására, tárgyalt, támogatókat gyűjtött, embereket állított maga mellé és szervezett, intézkedett, pedig már nagyon beteg volt. Mindig reménykedtünk, s nem akartuk elfogadni, hogy beteg lehet, hiszen vidám leveleket repített hozzánk.


Szerette a szülőföldjét, faluját, szerette és nagyon büszke volt családjára, s szerette a munkáját és mindegyikben örömét lelte.
A halál mindig nehezen fogadható el, de vigaszt adhat a családnak, a barátoknak, s akik szerették, hogy teljes életet élt.


Emlékét őrizzük és akkor leszünk méltó utódai, ha megvalósítjuk terveit, s így az általa megálmodott Széchenyi szobor előtt Rá is emlékezhetünk.


Lali, Öreg Firkász nyugodj békében!

 


Péchy Mária