http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2015-08-14 20:27

Országos Széchenyi Kör XX. Közgyűlése

|
2015. július 3 és 7. között tartotta az Országos Széchenyi Kör XX. Közgyűlését Győrben. A hagyományokat folytatva kísérő rendezvények tették színesebbé az összejövetelt.




Első nap délutánján rövid kirándulás keretében ismerkedtünk Dunaszerdahellyel, a kevés műemlékkel rendelkező kis város temploma nagy meglepetés volt és a körülötte kialakított tér már a megújulás jeleit mutatta. Sokan az első jó szlovák sörnek örültek a nagy nyári melegben. Utunk következő állomás Bős az erőmű volt, méreteiben és a környezet rendezettségében is lenyűgözött. Este a szokásos baráti vacsorán finom borok és sütemények mellett sokáig beszélgettünk, és örültünk a találkozásnak

A második napon került sor a Közgyűlés megtartására a Széchenyi István Egyetem Hallgatói és Oktatói Klub emeleti nagytermében. A Himnusz eléneklése után meghallgattuk Péchy Mária elnök és a tagcsoportok vezetőinek beszámolóját a végzett munkáról, majd a Széchenyi Emlékév szervezésével kapcsolatos eddig végzett munkáról. Az Emlékévben a Kör vállalja az iskolák részére szervezett vetélkedők, Széchenyi házhoz megy  előadássorozat, könyvkiadás, kiállítás szervezését, Emlékkönyv kiadását. A projektek indításához haladéktalanul hozzá kell kezdenünk.
A jó munkát végző köri tagok elismerő oklevelet vehettek át. Ezután került sor a választásokra. 4 év után néhány elnökségi tag lemondott tisztségéről, helyettük a közgyűlés új tagokat választott. Az elnökségi tagok 4 évre ismét Péchy Máriát választották meg a Kör elnökének. A közgyűlés a Szózat hangjaival ért véget. A Közgyűlés után megkoszorúztuk a Széchenyi István Egyetem kollégiumának parkjában álló Széchenyi István szobrot.
Ebéd után indultunk Pannonhalmára, ahol meglátogattuk a világörökség részét képező Bencés Főapátságot. A bazilikában Várszegi Asztrik apát úr celebrált misét, melynek meghallgatása után idegenvezetéssel megtekintettük az altemplomot, a kerengőt, a gyönyörű könyvtár és a levéltár legértékesebb darabjait. Az arborétumban sétálva megtekintettük a gyógynövény- és fűszerkert különleges növényeit. Hosszan gyönyörködhettünk a levendulaültetvények látványában, élvezhettük csodás illatát.

A harmadik napon Hoffbauer Veronika vezetésével gyalogos városnézésen vettünk részt Győrben. A Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca torkolatánál fekvő város történelmi belvárosának szinte minden épülete műemlék. Gyönyörködtünk a belváros Europa Nostra-díjas barokk épületegyüttesében, megtekintettük palotáit, múzeumait, jellegzetes sarokerkélyeit, cégéreit. A Bazilikában láttuk a Szűzanya kegyképet és Szent László hermáját. Kedves színfoltja volt a városnézésnek a sok-sok gyermek szórakozását biztosító Győrkőc fesztivál is. 
 
Délután tovább ismerkedtünk Győr környékével Szalay Csaba vezetésével. Először a Bakony és a KisalfSzalayöld találkozásánál fekvő Pápára érkeztünk. Megcsodáltuk Közép-Európa legszebb barokk terét, a jellegzetes pápai zárt erkélyeket. .Megtekintettük a szépen felújított Esterházy-kastélyt,a katolikus nagytemplomot, a református kollégiumot, ahol Petőfi Sándor és Jókai Mór is tanult. 
Megnéztük a vörösiszap katasztrófát követő újjáépítéskor kialakított új lakótelepet Devecseren. Kirándulásunk következő állomása Ganna volt. Döbbenetes volt a parányi kis település csodálatos nevezetességének látványa. A római Pantheon kicsinyített másaként épült az Esterházy-család megrendelésére a 19. század elején a plébániatemplom és az altemplomban található mauzóleum, mely az Esterházyak grófi ágának temetkezési helye.
Magyarpolány sváb település volt utunk következő állomása. A takaros porták megtekintése után a Kálvária-hegy oldalában elhelyezett lépcsők mentén láttuk a késő barokk Kálváriát. Az öt, sátortetős stációban életnagyságú, festett naiv faszobrok mutatják be a fájdalmas rózsafüzér öt titkát. Megtudtuk a helybeliektől, hogy a felső kápolnában a szeptemberi Mária-búcsút, a lenti templomban a László napi ünnepséget tartják, a templom előtt pedig a Passió-játékot. Csodálatos látvány tárult elénk a 153 lépcső megmászása után: láthattuk a falut és a környező bakonyi tájat.

A negyedik nap úti célja Pozsony volt. Itt Korpás Árpád nagyszerű idegenvezetésével néztük meg a régi magyar koronázóvárost, Szlovákia fővárosát. A Duna fölött emelkedő pozsonyi vár, a városfalak, a Szent Márton templom, a rendi országgyűlés épülete, a Fő tér, az Óvárosháza, a Prímási palota megtekintése után fogyasztottuk el ízletes ebédünket. Ezután látogattuk meg a Pozsonyi Magyar Intézetet, ahol ismertetést kaptunk a Pozsonyi kifli nevet viselő polgári társulás küldetéséről. A tagok Pozsony történelmi és kulturális értékeit ápolják, népszerűsíti,k gyűjtik a régi Pozsonyt bemutató képeslapokat, tárgyi emlékeket. Pozsonyi mesék címmel könyvsorozatot adnak ki híres magyarokról, Bartók Béláról, Kempelen Farkasról, Lechner Ödönről. A könyvbemutatókon pozsonyi kiflit is kínálnak az érdeklődőknek. Számtalan rendezvényt szerveznek, együttműködésünk eredményesnek és sikeresnek ígérkezik. A szíves vendéglátás után folytattuk utunkat, és a Mihály-kapun át jutottunk a Sétatérre, a Koronázódomb térre. Fáradtan, de nagyszerű élményekkel telten értünk vissza szálláshelyünkre.

Az ötödik nap helyszíne Öregkomárom volt. Itt Bende István idegenvezetésével néztük meg a város nevezetességeit. A Városháza épülete előtt álltunk meg először, ahol megnéztük Komárom védőjének, Klapka Györgynek szobrát, majd meghallgattuk a városháza ablakában megjelenő huszárfigura trombitajátékát, a Klapka-indulót. Ezután megkoszorúztuk Széchenyi István emléktábláját. Az Európa Udvar a város egyik legnagyobb turisztikai látványossága. A tér 45 különböző európai ország építészeti stílusát magán viselő építményeit mutatja be. Az udvarban látható szobrok közül a legkedvesebb számunkra Széchenyi István kezében a Lánchíd modelljét tartó szobra volt. Láttuk Jókai Mór és Lehár Ferenc, Komárom híres szülötteinek köztéri szobrait, és megtekintettük a Zichy-palota épületében látható kiállítást, mely az író és a zeneszerző munkásságát, szülővárosukhoz fűződő kapcsolatát mutatja be.

Hálás szívvel köszönjük Péchy Mária szervező munkáját, köszönjük, hogy újra együtt lehettünk, sok szép élménnyel gazdagodva térhettünk haza. A közgyűlés, a közös kirándulás ismét erőt ad ahhoz, hogy tovább folytassuk munkánkat Széchenyi emlékének, szellemi hagyatékának ápolásához.

Papp Éva