25 éves az Országos Széchenyi Kör püspökladányi csoportja

A kör megjelent tagjait és a vendégeket Sass Ferencné Gyöngyi a helyi kör vezetője üdvözölte.

 

A könyv bevezető gondolataiban az alábbiakat írta:

„25 év egy negyedszázad, egy ember életében hosszú idő. Ennyi idő telt el azóta, amikor 1988-ban beszélgetések során néhányan elhatároztuk, hogy kísérletet teszünk Püspökladányban az Országos Széchenyi Kör helyi tagozatásnak megalakítására.

Egy gondolkozásúak lévén ugyanazt éreztük a haza, a nemzet, a jövő szavak hallatán. Úgy véltük, hogy a magunk szerény eszközeivel próbáljunk meg tenni valamit az évtizedek során erősen megtépázott hazaszeretet, nagyjaink megbecsülése, nemzeti érzéseink felélesztése terén. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében indult el a Széchenyi Kör szervezése. 

Visszatekintve az elmúlt időre, szeretnék beszámolni arról, mit sikerült megvalósítani elképzeléseinkből. Nem minden eseményt sorolok fel. Igyekszem az évenkénti programokból az ismétlődők mellett egy-egy nevezetesebb alkalmat, történést kiemelni.”

 

A rendezvénynek helyszínt adó Karacs Ferenc Múzeum igazgatója Ferencziné Csáky Annamária méltatta kör munkáját.

Néhány gondolat Kiss Istvánné volt muzeum igazgató könyvet ajánló soraiból:

„Aki ezt a kis művet kezedbe veszed, nagy örömmel és figyelemmel tedd azt! Sok-sok lelkes, becsületes ember, püspökladányi polgár ereje, hite hatja át az elmúlt 25 évet. 

A folyamat töretlenül tartott az elmúlt évtizedekben. Több kevesebb sikerrel, de mindig dolgoztunk. Erről szólnak a könyv lapjai, az egyes évek történéseinek bemutatásai.

Köszönet illeti vezetőnket, Sass Ferencné Szalay Gyöngyike munkáját, aki mindig összefogta, összetartotta kis közösségét, tartotta a kapcsolatot a nagycenki központtal.”

 

A csoport egyik alapító tagja Tőkéné Nagy Ilona tanárnő emlékezett a közös munkájukra, a nyári olvasótáborokra, a versenyekre, vetélkedőkre, kiállításokra. Nagyon sokat jelentett a diákoknak, hogy olyan fogalmazások írásával versenyeztek: mit jelent számomra a haza, a szeretet, a szabadság. 

 

 

Vrancsik Zsófia 2005-ben nyolcadikos korában így fogalmazta meg gondolatait:

„ Életem röpke 14 éve alatt vajon számomra milyen élményt jelent a haza szeretete? Először is az anyanyelv szeretetét: a magyar nyelvet, amin édesanyám mesélt nekem a gyermekkoráról. Mindig szívesen hallgattam történeteit a régi játékokról, ünnepekről, szokásokról. Apával felváltva tanítgatták nekem ezt a szép nyelvet. Hogy milyen szép az anyanyelvem, ezt igazán külföldön érzem. Alig várom, hogy valaki magyarul szóljon hozzám és rámosolygok egy idegenre is ha magyar.

Szeretem- e a hazámat? igen szeretem

Ha meglátom az országhatár piros csíkját..

Ha a megyehatár táblán Hajdú-Bihar neve van…

Ha Püspökladány város nevét olvasom, megdobban a szívem.

Itt születtem, ez a szülővárosom. Szeretem a házat, ahol lakom, amiknek a hangzása is ház-haza szinte ugyanabból a szóból származik.” (részlet)

Sok-sok tábort szerveztek Püspökladányban, s a táborozók bejárták és megismerték a környék és a távolabbi vidékek nevezetességeit. Eljutottak a nagycenki, soproni, véneki olvasótáborokba is. 

 

Az itt szerzett élményeiről többek közt Boruzs Anikó is beszámol: „Világ életemben normális diák voltam, aki évközben a társai miatt szeretett iskolába járni, utált dolgozatot írni, és epedve várta a vakációt. 14 éves koromtól azonban az átlagos szünidőváráshoz egy új vágyakozás csatlakozott, alig vártam, hogy kezdődjön végre a Széchenyi-tábor.

 

Szalay Emőke, mint "kívülálló" mutatta be a könyvet, egy-egy számára is érdekes és magkapó részletet idézve. 

Márkus Gábor alpolgármester méltatta a kör tevékenységét. A polgármesteri hivatal és a kör számtalan közös rendezvény szervezője volt, támogatta a kör a város szépítésére tett intézkedéseket, kezdeményezői voltak emlékhelyek kialakításának. A jó kapcsolat alapja az azonos gondolkodáson túl, Arnóth Sándor a sajnos tragikusan korán távozott polgármester, aki a kör alapító tagjai is volt.

 

Péchy Mária az Országos Széchenyi Kör elnöke megköszönte a csoport 25 éves munkáját, és reményét fejezte ki, hogy tevékenységüket töretlen lendülettel fogják folytatni. A könyvbe írt ajánló sorokat idézve ismerte el érdemeiket.

„…munkálni nagyban, s ha nem lehet, munkálni kicsiben, de munkálni mindig; másban csak akkor keresni elmaradást, mikor már rajtunk nem múlt, mindenek fölött kötelességet teljesíteni, ha más nem teljesíti is.”

(Széchenyi István: Adó és két garas)

Széchenyi István gondolatai jutnak eszembe, mikor annak a megtisztelő felkérésnek próbálok eleget tenni, hogy ajánló sorokat írjak a könyv leendő olvasóinak. Olvasgatva a még piszkozatban levő írásokat, meggyőződésem, hogy a püspökladányi köri tagok híven követték a „Legnagyobb Magyar” tanítását. Tették a dolgukat önzetlenül környezetük gazdagítására, a fiatalok épülésére, maguk és sokak örömére. Baráti csapattá formálódva szellemi, kulturális és tárgyi értékeket hoztak létre szebbé téve a hétköznapokat, a városukat. Vezetőjük segítségével a semmiből, saját ötleteikkel, munkájukkal csodákat varázsoltak.

Az elmúlt huszonöt év történését mutatja be ez a könyv, a gyökereket, hogy a szülőktől örökölt hagyomány, eszmeiség hogyan folytatódik, milyen sok múlik egy-egy ember hitén, elköteleződésén, hogyan lehet hegyeket megmozgatni, mennyire igaz a kör „jelmondata egynek minden nehéz soknak semmi sem lehetetlen”. A könyv bíztatást ad mindenkinek, érdemes tevékenykedni, hiszen az álmok megvalósíthatók, s ezt bizonyítják a visszaemlékezések is."

 

Az összejövetel beszélgetéssel a szép emlékek felidézésével zárult.