Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2018-04-05 21:32

100 éves a"Széchenyi"

|
Idén a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiumában a megszokottól eltérően zajlott a március 15-ei ünnepség.

 

Iskolánk 100. évfordulójának alkalmából immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Széchenyi, szeretlek! vetélkedő.

 

Az osztályok piros és kék színekben vetélkedtek egymással. Két diáktársammal kék színekben képviselhettük saját évfolyamainkat és csapatunkat. Az aulában zajló játékos feladatokat is tartalmazó vetélkedőn megemlékeztünk iskolánk 100 éves történetéről, Széchenyiről és március 15-e eseményeiről.

Kilenc másik helyszínen sport és tantárgyi versenyekre került sor a „pirosak” és „kékek” között,ahol szintén pontokat lehetett szerezni.

Előzetes feladatként öt tárgyról kellett képet készíteni, amelyet egy időkapszulában helyeznénk el a jövő nemzedék számára.

Egy három perces kisfilmben kellett bemutatni egy diák-tanár jelenetet 1918-ban és 2018-ban.

A hagyományokhoz hűen a szoros versenyben, a kék csapat kerekedett felül.

 

Véleményem szerint jól sikerült a nap, a versenyzők és a közönség is jól érezte magát.


Sike Panna 10.E

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök