Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-05-08 23:00

Széchenyi nyomában a Széchenyi évben

|

Ezzel a címmel rendezett a Kincses Belváros Egyesület hetedik-nyolcadik osztályosok számára helytörténeti vetélkedőt.


Az V. kerület négy iskolájából tizenkét ötfős csapat jutott a döntőbe, melyet a Széphárom Kulturális Központ aulájában tartottak május 6-án. A vetélkedőt Kacskovics Fruzsina, a Kincses Belváros Egyesület elnöke vezette.

A csapatok nagy izgalommal láttak neki a feladatlapok kitöltéséhez. A „legnagyobb magyar” életével és munkásságával, külföldi útjain tanulmányozott, és Magyarországon is követésre méltónak tartott tapasztalataival, valamint budapesti emlékhelyeivel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk
 
 
A vetélkedő második részében a csapatok bemutatták előzetesen elkészített prezentációjukat. Két téma közül választhattak. Az egyik: Milyen fejlesztést javasolna ma szerinted Széchenyi Pesten, amit Te is támogatnál? A másik: Milyen tulajdonságokkal és tudással kellene rendelkeznie a XXI. Század emberének, hogy akkora tisztelet övezze, és akkora befolyása lehessen, mint Széchenyi Istvánnak a XIX. században?
 
A legtöbb csapat az első feladatot választotta. Okosan, szellemesen mutatták be, hol látják ők a hibákat a főváros életében, hogyan szeretnének változtatni, javítani rajtuk. Javaslataikat akár a főpolgármesternek is átadhatták volna megfontolásra. A legtöbb csapat előadásáért a maximális 5 pontot érdemelte.
 
Minden résztvevő emléklapot és az V. kerület Belváros Lipótváros Önkormányzata ajándékaként Belváros-Lipótváros Aranykönyv című gyönyörű könyvet kapta emlékül. A legjobb eredményt elért hat csapat tagjainak ajándéka kirándulás Nagycenkre, ahol megtekintik Széchenyi István kastélymúzeumát, a grófi család templomát és mauzóleumát.
 
Köszönet és elismerés az ügyes, kreatív tanulóknak, az őket felkészítő és elkísérő fáradhatatlan tanároknak, a zsűri tagjainak és a nagyszerű verseny főszervezőjének, Kacskovics Fruzsinának, a Kincses Budapest Egyesület elnökének.

Papp Éva


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök